A gazdálkodók 99,8 ezer hektáron 158,4 millió köbméter vizet használtak fel öntözésre 2022-ben – írta az Agrokép az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) adataira hivatkozva. Ez a területméret 17,4 százalékkal több az előző évinél, az öntözésre felhasznált vízmennyiségben pedig ennél is nagyobb, 33,8 százalékos volt a növekedés. Az öntözött terület 85,2 százaléka az Alföldön található, ahová az öntözésre fordított vízmennyiség 88 százaléka jutott. A további öt régióban 2162 és 4334 hektárnyi területen öntöztek 2022-ben, és átlagosan 3,8 millió köbméter vizet juttattak ki. A Dél-Alföldön a termelők által művelésbe vont területek közel 30 százalékát öntözték a gazdálkodók, míg Észak-Magyarországon a megművelt területek 2,4 százalékán használták ki az öntözési lehetőséget – idézte a jelentést a lap.

A rendkívüli öntözés adta lehetőséget, aki tehette, igénybe is vette 2022-ben. Az adatszolgáltatók jelzései szerint ilyen esetekben az engedélyezett vízmennyiséghez képest a tényleges vízfelhasználás igen széles skálán mozgott.

Volt, aki 2 százalékkal haladta meg az engedélyében lévő vízmennyiséget, de akadt olyan is, aki majdnem a négyszeresét öntözte ki földterületén az engedélyezett mennyiségnek.

Jól jellemzi a magyarországi öntözés csekély mértékét, hogy az 5,1 millió hektár mezőgazdasági területből – amelynek egyébként 82 százaléka szántó – csak 111 ezer hektáron öntöztek, ami pedig alig több, mint a teljes terület 2 százaléka. Az AKI jelentésében is szerepel, hogy a kormány deklarálta: 2030-ra több, mint 350 ezer hektár legyen az öntözött terület nagysága Magyarországon.

öntözés

Jó lenne előre gondolkodni, és ha állnak rendelkezésre források, folytatni az öntözésfejlesztést – fotó: pixabay

A tavalyi aszálykárok után kialakult helyzet miatt az idén a gazdálkodók számára a mezőgazdasági öntözés ingyenes, vagyis ennek költségeit átvállalja a kormány.

Az extrém aszályhelyzetben döbbenetes növekedés jellemezte az öntözőgéppiacot is 2022-ben. A öntözőgép-vásárlás jelentősen, mintegy 30 százalékkal felülmúlta a 2021-est. A gazdaságok többek között csévélős öntözőberendezéseket vettek (295 darabot, 1,9 milliárd forint értékben; lineár öntözőberendezéseket 14412 m hosszban 2,3 milliárdért, körforgó rendszerűt pedig 65406 m hosszúságban 7,3 milliárdért).


Idén azonban, hogy az időjárás jóval csapadékosabban alakult, megtorpant a növekedés: miközben az AKI szerint 2022 első negyedévében csaknem 1,3 milliárd forintért vásároltak a gazdaságok ilyen berendezéseket, az idei év azonos időszakában csak alig több, mint feleennyit, 700 millió forintot költöttek ilyen beruházásra.