A Planet Budapest 2023 Természetközeli mezőgazdaság szakkonferencián Szabó László talajmegújító ökogazda, a Tarkarét Bivalyfarm tulajdonosa, valamint  a Hold Alapkezelő Zrt. társalapítója tartott előadást Az agrokémián alapuló agrárgazdálkodás főbb kihívásai címmel.

Kiemelte, hogy nagyon sokan a 20. századot az agrárium évszázadának tartják, de ma már tudjuk, hogy az agrárium eredményei súlyos költséggel is jártak.

A mezőgazdaság sohasem volt tökéletes összhangban a környezettel, de nagyon sokáig a problémák lokálisan jelentkeztek, ám a gyors mezőgazdasági fejlődés hatására ezek a problémák globálissá váltak és nem tudunk előlük elmenekülni, a természet egyre több helyen nyújtja be a számlát – hangsúlyozta Szabó László.

Felsorolta, hogy az agrokémiára alapuló mezőgazdaság jelenleg milyen problémákkal szembesül:

  • talajpusztulás
  • porvihar, azaz termőföldvihar
  • humusztartalom- és szervesanyag-csökkenés
  • felszín alatti és felszíni vizek szennyezése
  • antibiotikum rezisztens baktériumok és mikroorganizmusok terjedése
  • humán táplálkozási zavarok
  • biodiverzitás csökkenése

Felvetette, hogy amikor a változáson gondolkozunk két kérdésre kellene tudni a megnyugtató választ:

  • Ha átállunk a fenntartható mezőgazdaságra, akkor ki fogja a 8 milliárd embert etetni?
  • Ki fogja az átállás költségeit megfizetni?

Szabó László

Szabó László – Fotó: Agroinform

Miért vannak bajban a gazdák?

Az első kérdés kapcsán elmondta, hogy a búza és a kukorica reál ára az elmúlt 170 évben a negyedére csökkent, ami nem arra utal, hogy ezekből a terményekből hiány lenne.

A gazdák a hosszú reálérték csökkenési folyamatokkal küzdenek és egy mókuskerékben próbálnak előre haladni. A csökkenő árak miatt alkalmazkodni kényszerülnek, és egyre nagyobb beruházásokkal, egyre több vegyszerhasználattal, egyre intenzívebben próbálnak egyre több terméket előállítani egy olyan piacra, amelyen egyébként is nagy a túltermelés. Ez őrület! – emelte ki Szabó László.

Mivel a csökkenés nem lineáris, néha van egy-egy jó év, de egyre több a rossz – hívta fel a figyelmet a szakértő.

Kitért arra, hogy az agrárium súlya erdőgazdálkodással és halászattal együtt az USA GDP-jében 1 százalék, az Európai Unióban 1,5 százalék. Ha az élelmiszeripar termelését is beleszámítjuk, akkor 2 illetve 3 százalékra emelkedik ez az arány.

Mennyi élelmiszerre van szükségünk?

Összevetette ezt azzal, hogy a fogyasztói kosárban mekkora szerepet töltenek be az élelmiszerek. Fejlődő országokban ez meghaladja az 50 százalékot, ugyanakkor az USA-ban a lakosság a bevételeinek csupán 7 százalékát költi élelmiszerre és ebben az összes pazarlásuk és túlfogyasztásuk benne van. Ráadásul a mezőgazdaság társadalmi költségei nagyobbak, mint amit a fogyasztók a termékekért fizetnek.

A mezőgazdasági termelés mellékhatásainak következményei drágábbak, mint maguk a termékek, azt jelenti, hogy valaki többet fizet a termelés nem szándékolt következményeiért, mint a fogyasztó a termékért – emelte ki.

Szerintem teljesen világos az, hogy a mezőgazdaság jelenlegi modellje, sem a gazdáknak, sem a fogyasztóknak, sem a környezetnek nem jó. Ugyanakkor a mezőgazdasági tevékenységünk az emberi táplálkozás szempontjából óriási tartalékokkal bír. Nem igaz, hogy a penge élén táncolunk. Elképesztően nagy pufferunk van arra, hogy elkezdjük a változtatást. Biztonságos élelmiszerellátás vagy fenntarthatóság nem egy valós dilemma.


Fenntartható mezőgazdaság alapelvei

Megosztotta, hogy szerinte melyek a fenntartható mezőgazdaság alapelvei:

  1. A tudomány segítségével az agrokémia visszaszorítása. Műtrágyák és vegyszerek helyét fokozatosan okos művelőeszközök és az ökoszisztéma kölcsönhatásaira alapozott művelési technológiák veszik át.
  2. Az egyoldalúan, terméshozamokra koncentráló termelést felváltja az emberi egészséget megcélzó növény- és állattenyésztés.
  3. A technológia és a célrendszer radikális megváltoztatásával jelentősen csökkentjük a termelés okozta természeti károkat és egészségesebb élelmiszereket állítunk elő. Akár a termésátlagok csökkenése árán is.
  4. A fogyasztók felvilágosításával és valós termelési költségek megjelenítésével egészségesebb és racionálisabb irányba tereljük az élelmiszerfogyasztást. Kisebb túlfogyasztás, kevesebb pazarlás.
  5. Az állati fehérjék és zsírok mértékletes fogyasztása kívánatos, természetesen senkire sem rákényszerítve.
  6. A szigorú állatjóléti szabályokon – természetes táplálék, szabadlevegő, elegendő tér és mozgás – alapuló állattenyésztés megkerülhetetlen. A természetes legelők fenntartása a biodiverzitást szolgálja.
  7. A fejlett országokban az elfogyasztott tápértéken belül növelni kell a növényi forrásból származó tápanyag arányát, az állati eredetűeknél pedig a természetes, füves legelőkről takarmányozott állatokra kell alapozni.
  8. Mindaddig, amíg a folyamatosan tökéletesedő fenntartható gazdálkodás nem ér el egy megfelelő hatékony szintet, tartózkodnunk kell az ipari célokat szolgáló növénytermesztéstől. Az emberi táplálkozásra nem hasznosítható mezőgazdasági melléktermékek ipari felhasználása természetesen engedélyezett.
  9. A fenti hatások eredményekeként feleslegessé váló termőföldet pedig visszaadjuk a természetnek. Ezzel növeljük a biodiverzitást, és ahol tudjuk, ezeket a területeket bevonjuk az adott terület vízmegtartó-képességének növelésében.