Csak öntözéssel és intenzív technológiák alkalmazásával érdemes Magyarországon burgonyát termeszteni, így a jelenlegi 8 ezer hektáron is meg lehetne valósítani azt, hogy 2030-ra már ne szoruljunk importra – mondta az InfoRádiónak az MBH Bank Agrárelemzési központjának vezetője, Héjja Csaba.

A burgonyatermő terület jelentős mértékben csökkent, hiszen, ami jelenleg 8 ezer hektár, az a 90-es évek közepén még 60 ezer hektár körül volt. Ettől függetlenül, ekkora terület is alkalmas lehetne arra, hogy a magyar igényeket ki lehessen szolgálni, a kulcs a modernizáció.

A területcsökkenés okaként Héjja Csaba a fogyasztói szokások változását és az éghajlati eltéréseket nevezte meg. Érdekes tény, hogy ötvenéves távlatban egész Európában felére csökkent a burgonya fogyasztása.


Jelenleg a Magyarországon értékesített étkezési burgonya 30-40 százaléka import, ami 120 ezer tonna nyers burgonyát és 30-50 ezer tonnányi feldolgozott, mirelit burgonyát jelent. Hogy pontosan hogyan alakul a krumplibehozatal, arról az Agrárközgazdasági Intézet elemzése szolgál több információval.

Indexkép: Shutterstock