Hogyan értékeli a KITE Zrt. a 2021-es évet a mezőgazdaságban?

Partnereink döntő többsége növénytermesztéssel foglalkozik, mely ágazatban 2021-ben nem születtek ugyan kiemelkedő termésátlagok, inkább közepesnek mondható termésszintek realizálódtak, ugyanakkor a rendkívül magas terményárak következtében ismét kifejezetten jó évet zártak az ezen szegmensben gazdálkodók.

Az állattenyésztők számára viszont nehéz év volt a tavalyi, a magas terményárak következtében folyamatosan emelkedő takarmányárak és az állatállományt érintő egészségügyi problémák is nehezítették ezen partnereink gazdálkodását.

A második félévben rendkívüli áremelkedést tapasztalhattunk a fosszilis energiahordozók tekintetében is, melynek turbulens hatása a műtrágyaárak intenzív emelkedésében is megmutatkozott.

Szabó Levente

Szabó Levente, a KITE Zrt. vezérigazgatója – Fotó: Agroinform

Az ellátási láncokat tekintve, az alapanyagok hiányára és a részleges, időleges gyárleállásokra visszavezethető szállítási nehézségek 2020-hoz hasonlóan továbbra is jelen voltak, ez pedig néhány piaci szereplő esetében jelentős csúszásokat eredményezhetett a szállítási határidőkben és a kereskedelmi készletek szezonhoz igazított rendelkezésre állásában.

A KITE Zrt. – a piaci szituáció ismeretében – tudatosan, gondos tervezéssel készült a 2021-es értékesítési szezonra és jelentős készletekkel indultunk neki a 2021-es évnek is, melynek köszönhetően partnereink kiszolgálása zökkenőmentesen és ütemezetten zajlott.

A 2021-ben meghirdetett pályázati lehetőségek kedvező hatást gyakoroltak partnereink beruházási kedvére. Ennek jelei már a tavalyi évben is megmutatkoztak és a következő két év értékesítési lehetőségeit is alapvetően meghatározzák.

Szeretnéd bővíteni a tudásodat az előremutató mezőgazdasági technológiák tapasztalataival?

Ha igen, Neked szól a PREGA Konferencia és Kiállítás!

Találkozz személyesen azon szakemberekkel, akik a precíziós gazdálkodásban már több éves tapasztalatot szereztek!

Időpont: 2022. május 11-12.

Tudj meg többet az év agrárdigitalizációs eseményéről!
www.prega.hu

Milyen kihívásokra kell felkészülni a gazdáknak az idén?

Az alapanyagok, valamint a fosszilis energiahordozók területén tapasztalt áremelkedés jelentős kihatással lesz 2022-re is. Az évet meghatározza a szélsőségesen magas termény- és műtrágyaárak jelenléte. Ebben a turbulens gazdasági hatásokkal jellemezhető működési környezetben még inkább felértékelődik a tudatos gazdálkodás, valamint a stabil, megbízható szállítói és finanszírozói kapcsolatok.

Hogyan tud segíteni a KITE a gazdáknak abban, hogy sikeresen vegyék az akadályokat? Hogy csak néhány példát említsünk: precíziós, digitális átállás, a termelési költségek növekedése, a növényvédőszer-hatóanyagok kivonására való felkészülés, az agrotechnikai változások megismerése és alkalmazása.

Cégünk egyik legfontosabb célja, hogy megismertessük partnereinket a modern technológiával támogatott mezőgazdasági gazdálkodásban rejlő lehetőségekkel.

Vállalatunk jelentősen hozzájárul a mezőgazdaság digitális átállásának elősegítéséhez. Ezen technológiák alkalmazása az aktuális inputanyag- és terményárak mellett létfontosságúnak tekinthetőek, hiszen a differenciált kijuttatás például lehetővé teszi az inputok optimális mennyiségének felhasználását. A növények igényeihez illeszkedő és a talaj termőképességét figyelembe vevő technológiai műveletek és inputok alkalmazása pedig nagyban hozzájárul a termésmennyiség maximalizálásához.

  • Vállalatunk figyelemmel kíséri az EU-ban bevezetni kívánt Green Deal stratégia követelményrendszerét, és ehhez mérten tervezzük meg jövőbeli termékstruktúránkat, és ajánljuk termékeinket partnereink számára.
  • A hatóanyag kivonásokra alternatív termékeket tudunk ajánlani.
  • Szakembereink folyamatos kísérleteket végeznek, melyek során agrár és műszaki szempontból is vizsgálják a technológiai újdonságokat.
  • Cégünk 2020-tól rendelkezik GEP minősítéssel, melynek köszönhetően hatóságilag elismert módon növényvédőszer-engedélyeztetési vizsgálatokat végezhetünk a herbicidek, a fungicidek és a baktericidek, valamint a zoocidok, és a növekedésszabályozó és termésnövelő készítmények, adalékanyagok esetében. Ezen vizsgálatokat a szántóföldön a különböző növénykultúrák, illetve szabadföldi vagy zárt termesztő berendezésben a zöldségfélék esetében, továbbá gyümölcs-, szőlő- és dísznövénykultúrákban is végezzük.

Mivel készül a KITE a PREGA konferenciára?

A KITE 2020-ban jelent meg precíziós gazdálkodási rendszerével (PGR), mely Agrár Innovációs díjban részesült. Most induló digitális átállás pályázat keretében a gazdálkodóknak saját rendszerüket kell kiépíteni, üzemeltetni. Kiemelten akarunk foglalkozni ezzel a témával a konferencián, megismertetni a rendszer elemeit, hogyan tudjuk segíteni szolgáltatásainkkal a termelőket, hogy a technológiaváltás minél előbb plusz jövedelmet termeljen számukra. A KITE 2021-ben egy új szervezeti egységet hozott létre Kiemelt Szolgáltatási Igazgatóság néven, melyben több mint 100 szakember dolgozik. Feladatuk egyértelmű, támogatni azokat, akik elindultak, vagy tovább szeretnének lépni a precíziós gazdálkodásban.

A konferencia keretén belül szót ejtünk a legújabb innovációkról, fejlesztésekről, újdonságokról, mint

  • a termőképesség meghatározása,
  • multipoligonos zónázás,
  • hozamcél meghatározása térinformatikai módszerekkel,
  • az új öntözési szaktanácsadási rendszerünkről,
  • drónokról,
  • növényvédelmi előrejelzésről,
  • meszezésről,
  • a gépüzemeltetés jelentőségéről, és sok egyéb olyan érdekes témáról, amely segíti a termelőket, szaktanácsadókat.

A termelők közvetlenül tájékozódhatnak a legjobb gyakorlati megoldásokról, kérdezhetnek szakértőktől, tapasztalatot cserélhetnek gazdatársaikkal. A PREGA konferencián az előadások mellett lehetőség lesz a kiállítói standunkon a PrecZone alkalmazásokat megismerni és kipróbálni.

prega

Hol tart jelenleg a KITE külföldi telephelyeinek kialakítása, üzembe állítása?

A mezőgazdasági szektorban közel 50 év alatt felhalmozott explicit és implicit tudás és tapasztalat, a tőkeerő, a kiterjedt és stabil beszállítói kapcsolatok, a már Szerbiában meglévő agronómiai, banki és egyéb szervezetekkel kialakult kapcsolatrendszer, valamint az ország közelsége olyan potenciált és alapot adott a KITE Zrt.-nek, amely lehetővé tette, hogy nemcsak Magyarországon, hanem a közép-európai térségben is meghatározó kereskedelmi vállalattá nője ki magát. Ennek a nemzetközi terjeszkedésnek az első állomása Szerbia, ahol 2016 októberében megalakult és 2017. május 1-jén megkezdte tevékenységét a KITE Zrt. 100%-os leányvállalata, a KITE D.o.o.

A szerb cég már rendelkezik egy saját tulajdonú 2019. május 7-én átadott, zöldmezős beruházásként épült alközponttal Topolyán, emellett 2022 tavaszán fogjuk ünnepélyes keretek között átadni két további telephelyünket, melyek szintén zöldmezős beruházásként, 50%-os támogatási intenzitással épültek. A vállalat új központi telephelyét a Novi Sadhoz közeli településen, Csenejen (Čenej) hozzuk létre, illetve egy a topolyai ingatlanhoz hasonló alközpontot nyitunk Szávaszentdemeteren (Sremska Mitrovica).

2020 januárjától jelen vagyunk Bosznia-Hercegovinában is a KITE BH D.o.o vállalaton keresztül, mely cég a KITE Zrt-re jellemző szakértelmet és minőséget nyújtja helyi partnerei számára.

John Deere traktor

A KITE a PREGA konferencián azt helyezi előtérbe, hogy a gazdálkodók megismerjék a precíziós gazdálkodási rendszer elemeit – Fotó: Pixabay

A KITE a jövőben a MATE hallgatói gyakorlati képzésének bázisa lesz, ezt a gyakorlatban hogyan kell elképzelni? Mikor kezdődhet meg a gyakorlati képzés, és milyen tudásra tehetnek szert a hallgatók?

Fő feladat a precíziós gazdálkodás gyakorlati képzése lesz, melynek keretében a géprendszerek megismerése, üzemeltetése, precíziós technológiák, digitális megoldások használatának készségszintű alkalmazására kapnak oktatást a hallgatók.

A KITE által forgalmazott márkák körében milyen újdonságokra lehet számítani 2022-ben?

A KITE Zrt. stabil beszállítói kapcsolatokkal rendelkezik, melynek köszönhetően a mezőgazdasági termeléshez szükséges valamennyi inputanyag és beruházási termék megtalálható a portfóliónkban. Ugyanakkor folyamatosan figyelemmel kísérjük és piacvezetőként élen járunk a legújabb technológiák és innovatív termékek piaci bevezetésében és elterjesztésében.

Az elmúlt években kiemelt figyelmet fordítottunk új – partnereink számára fenntartható, környezettudatos és jövedelmező gazdálkodást biztosító – szolgáltatásaink fejlesztésére. Az Agrár Innovációs Díjjal kitüntetett PGR platformunk folyamatosan újabb és újabb lehetőségeket, megoldásokat kínál partnereink számára.

2021 jelentős K+F és IT fejlesztése volt a precíziós öntözési szaktanácsadási rendszer kidolgozása és beintegrálása a Precíziós Gazdálkodási Rendszer (PGR) szolgáltatásai közé, mely az évről évre egyre jelentősebb aszálykárok mérsékléséhez is hozzájárulhat.

Termék-portfóliónkban idén több újdonsággal is találkozhatnak partnereink.

Növényvédő szer

Növényvédő szereink közül az Osiris® Next kalászos fungicid gyűjtőcsomagot emeljük ki, mely két modern azol hatóanyagú terméket tartalmaz, melyek kombinációja széleskörű, hatékony védelmet biztosít a kalászosok gombabetegségei ellen.

A Revystar® (100 g/l Revysol®) és az Innox® (250g/l protiokonazol) termékek külön-külön is kiváló hatékonyságúak, de kombinálva a hatóanyagaik felerősítik egymás hatását, együtt sokkal hatékonyabbak a fuzárium fertőzéssel szemben is. A csomag 6,5 ha kezelésére alkalmas, mely alkotóit együtt, teljes virágzásban javasolt kijuttatni Revystar® 0,75 l/ha és Innox® 0,75 l/ha dózisban, mivel ekkor érhető el a legmagasabb DON-toxinszint csökkentés.

Vetőmag

Vetőmag fronton is több újdonsággal állunk partnereink rendelkezésére 2022-ben. Új saját előállítású kukorica vetőmagjaink közül a Kalabre, Fidencio, Corsano, Merdia és P9985 hibrideket ajánljuk melyek 95% feletti csírázóképességgel és 94%-feletti Cold-teszt eredménnyel rendelkeznek. Az exkluzív kukorica hibridjeink közül pedig a szintén kiemelkedő tulajdonságokkal rendelkező Bazaltik, Barington és KWS Guillermo vetőmagokat javasoljuk a gazdálkodóknak.

Gépészet, műszaki termék

Műszaki termékeink közül jelentősen megújult a KITE Jet tartályunk, mely változás az eddigi funkciók megtartása és javítása mellett főképp a dizájnban lesz látványos.

A John Deere 2020 nyarán kilépett a tolókaros fűnyírók piacáról, és eladta ezen eszközöket gyártó leányvállalatát a SABO-t, egy német székhelyű, a márkanév szinte egyedülálló minőségét jól ismerő befektetői csoportnak. Ennek következtében a KITE Zrt. SABO márkanév alatt folytatja a németországi piacon már jól ismert, Európa egyik legjobb tolókaros fűnyíró- és gyepszellőztető márkájának a forgalmazását.

Mára széleskörű választékot biztosítunk készletről a lakossági és a professzionális felhasználásra szánt SABO tolókaros fűnyírókból, gyepszellőztetőkből és akkumulátoros kerti eszközökből egyaránt. A gyepgondozás területén maradva a magyarországi piacon idei évben került bevezetésre a John Deere X107 ráülős fűnyíró traktor, amely az X350R mellett az egyik legnépszerűbb modell a nyugat-európai piacon. A John Deere X107 ideális akár 4000 m2 nagyságú gyepfelülettel rendelkező területek rendszeres gondozására. Hidrosztatikus sebességváltóval, nagy teljesítményű, hosszú élettartamú motorral, 107 cm munkaszélességű kaszaházzal, kényelmes kezelőtérrel és házikerti használat esetén 3 év garanciával rendelkezik. Sokoldalúságát jellemzi, hogy opcionálisan fűgyűjtő, hótoló és egyéb munkaeszközök is igényelhetők hozzá.

Természetesen a fentiekben kiemelt termékeinken túl, további széles termékportfólióval és szolgáltatásokkal is állunk a gazdák rendelkezésére, melyekről bővebb információkat az illetékes szaktanácsadóinktól kaphatnak.

Hadászi Lászlóval, a KITE Zrt. innovációs főigazgatójával készült interjúnkat ITT olvashatja.

Partnereink

KIÁLLÍTÓ-, ELŐADÓ-, SZAKMAI- ÉS MÉDIAPARTNEREINK AZ ALÁBBI VÁLLALKOZÁSOK, SZAKMAI SZERVEZETEK, OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK KÉPVISELŐI. KÖSZÖNJÜK EGYÜTTMŰKÖDÉSÜKET!

4iG Nyrt. – ABZ Drone Kft. – Agrárközgazdasági Intézet – Agrárminisztérium – Agrárszektor – Agri CS Magyarország Kft. – Agrofeed Kft. – AgroNapló – AgroFórum – AgroPilot Kft. – Agrosentinels Kft. – Agrotec Magyarország Kft. – AgroVIR Kft. – AXIÁL Kft. – Bank Guttman – BASF Digital Farming GmbH (Xarvio) – Bayer Hungária Kft. – Bedrock Farm – Bugaci Aranykalász Zrt. – Capriovus Kft. – Creatiger Kft. – Debreceni Egyetem – Detectology Kft. – Digitális Agrárakadémia Projekt (Szent István Egyetemi Kiadó és Üzemeltető Kft.) – Digitális Jólét Program – Digitális Termelői Piac Nonprofit Kft. – Drem Kft. – Drón Koalíció – DSM Nutritional Products Hungary Kft. – DUPLITEC Kft. – DYNTELL Magyarország Kft. – Eurofins Agroscience Services Kft. – Evo Farming Kft. – Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége (FÉSZ) – FMC Agro Hungary Kft. – Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) – GrECo Hungary Kft. – HÁRI TECH Kft. – Holland Nagykövetség – Holstein Genetika Kft. – Horizont Média (Agrárágazat – Mezőhír - Gépmax) – HRP Europe Kft. – Iconic Drone Kft. – IKR Agrár Kft. – ISM Technology Kft. – KABAGRO Kft. – Kertcenter Kft. – KEVE Zrt. – KITE Zrt. – Lechner Tudásközpont – Ledium Kft. – Magtár Kft. – Magyar Államkincstár – Magyar Kukorica Klub – Magyar Növényvédelmi Szövetség – Magyarok Kenyere Program – Magyarországi Precíziós Gazdálkodási Egyesület – Market Insight Kft. – Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) – Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ)  – Mezőgazdasági Eszköz,- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) – Mezőgépgyártók Országos Szövetsége (MEGOSZ) – Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. – Mezőhír – Miskolci Egyetem – MouldTech Systems Kft. – Nemzeti Adatgazdasági Tudásközpont – Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK)  – Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) – Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) – Nowton Kft. Nyíregyházi Egyetem, Műszaki és Agrártudományi Intézet – Óbudai Egyetem – Országos Meteorológiai Szolgálat – Ökológiai Mezőgazdasági Kutató Intézet – Pannónia Bio Zrt. – Pessl Instruments GmbH (Metos Magyarország Kft.) – PlantaDrone Kft. – PlantCT Europe Zrt. – Portfólió – Precision Planting LLC – Sauska Borászat – Senit Kft. – Széchenyi István Egyetem – Serket Kft. Simplexion Informatikai Kft – Stallprofi Magyarország Kft. – Szegedi Tudományegyetem – Systo Kft. – Swissparts Hungary Kft. – T-MARKT Kereskedőház Kft. – Tomelilla Kft. – Tungsram Operations Kft – Unitrade'94 Kft. – Vaderstad Kft. – Valkon 2007 Kft. – VulcanAgro Kft. – WohnderDrone Kft.