A burgonya ára 2 héten belül 25 százalékot emelkedett Németországban. Az ok az utóbbi hetek iszapharcát követő tartós fagy miatt a termés egy része tönkrement. Észak-Németország mellett Belgium és Hollandia is érintett. Sok gazdálkodó számára felmerült a kérdés, hogy megéri-e a betakarítás - írta meg az Agrarheute.

Állandó fagy pusztítja a gumókat

Korábban a gazdák nem tudták összeszedni a termést, hiszen ahogy hazánkban, úgy a németeknél is jelentős esőzéssel kellett szembenézniük a termelőknek. Január közepén az alsó-szászországi burgonyatermesztők 35-37 euróra emelték az árakat, ami 6-7 euróval, tehát 25 százalékkal több, mint amennyi a hónap elején volt.

A bajor régiókból pedig 34,5-36 eurós tonnánkénti árakat közöltek. Az európai piacon is meredeken emelkednek az árak. Ez a 2024. áprilisi első időszakban tonnánként 35,3 eurót jelent, ami 7 euróval több, mint decemberben, és több mint kétszer annyi, mint a novemberi mélyponton.

A környező országokban sem jobb a helyzet

Hollandiában és Belgiumban legalább annyira rossz a helyzet, mint a németeknél. A gazdák hatalmas termésveszteségről számolnak be a fagy és az elöntött mezők miatt. Az extrém nedves körülmények között betakarított gumókban jelentős a minőségromlás és a rothadás.


A tartós fagy súlyos következményekkel járt Belgiumban is. A RING TV jelentése szerint az utolsó burgonyatermésük a csípős hideg miatt teljesen lefagyott, már nem tudták megmenteni. Ennek hatására szinte mindenhol drágább lesz a betakarítás, így már most veszteséggel számolnak.

„Még mindig több hektár burgonyánk van a földben, és területünk körülbelül 10%-át nem takarítottuk be. Attól tartok, hogy ez a terület végleg elveszett az elmúlt éjszakák fagyos időjárása miatt" - mondta el egy helyi gazda.

Más burgonyatermesztők is azt mondják, hogy a még földben lévő burgonya teljesen elveszett. Ősszel még úgy nyilatkoztak, hogy amíg nincsen fagy, addig nem akkora gond a túl sok eső. Tekintettel azonban az elmúlt hetek fagyos időjárása miatt, ezek a félelmek most valósság váltak.

Nem sok jóra számíthatunk - fotó: pexels.com

„Ez a végét jelenti minden burgonyának, amely még a földben van. A burgonyát a legjobb esetben innentől fogva püréként vagy tehéntakarmányként lehet felhasználni - és olcsóbban értékesíteni, de ilyenkor felmerül a kérdés, hogy a betakarítás drágább lesz-e, mint a termés" - zárta gondolatait a termelő.

A hollandok is szenvednek

A holland burgonyatermesztők elmondták, hogy utoljára 25 évvel ezelőtt szüreteltek karácsony után. A burgonyát azonban növény-egészségügyi okokból ki kell szedni a földből.