"Berlinben ma kötélidegek kellenek" – így indította szokásos napi beszámolójának hétfői epizódját a német agrárhírportál, az Agrarheute tudósítója. Ez mindenkire vonatkozik, aki munkába, iskolába vagy bármilyen más találkozóra akar menni, sőt még a termelőkre is, akik tüntetni jöttek. Öt útvonalon lehetett eljutni a záró nagygyűlés helyszínére, a Brandenburgi kapuhoz, a rendőrség szerint 8 óra körül már 3600 traktor volt a városban. Addigra már sok helyen alakult ki forgalmi dugó, melyeken már a taxik és a buszok sem tudtak átjutni.

A gazdák még fél 10 magasságában is folyamatosan érkeztek a helyszínre, a rendőrség többeket "lekapcsolt", akik trágyával érkeztek. Úgy tudni, a helyszínre 1300 rendőrt vezényeltek ki.

"Itt bulihangulat uralkodik" – konstatálta az Agrarheute helyszínen tartózkodó újságírója. "A gazdák a hideg ellenére jó hangulatban vannak, a tüntetéshez a szállítmányozók és a vendéglősök is csatlakoztak, utóbbiak rózsaszín lufikkal demonstrálnak a vendéglátásban tervezett adóemelés ellen."


Christian Lindner pénzügyminisztert is várják a nagygyűlésre, a politikus várhatóan erős ellenszélben beszélhet majd, hisz a megszorító intézkedések egyik zászlóvivője. Még mindig azt reméli: ki tudják vezetni fokozatosan a mezőgazdasági dízelár-támogatást, cserébe pedig csökkentenék a gazdák életét nehezítő bürokráciát.

Bajorország pénzügyminisztere, Albert Füracker (CSU) ezzel nem ért egyet.

"Ha Christian Lindner komolyan gondolja, hogy a mezőgazdasági termelők bürokráciájának csökkentése az agrárdízel adókedvezményeinek eltörléséért cserébe megfelelő kompenzáció, akkor nagyot téved" – mondta Füracker.

11.30-kor megkezdődtek a beszédek. A Német Gazdaszövetség elnöke, Joachim Rukwied kijelentette: "A stabil demokrácia mellett állunk. Ez magában foglalja a biztonságos élelmiszerellátást is."

Rukwied további tiltakozásokat jelentett be, ha a követelésekkel nem foglalkoznak.

Dirk Engelhard beszél a közlekedési ágazat nevében. Többek között a CO2-adót kifogásolja. Rámutat a közlekedési ágazat fontos szerepére, ő is további tiltakozásokat jelent be.

Theresa Schmidt, a Német Vidéki Fiatalok Szövetségének elnöke beszél. "A jövőnkről van szó, nem hagyjuk, hogy a kispadra szorítsanak minket."

A közben megérkezett Lindner pénzügyminiszternek sárga lapot ad, amikor a mikrofonhoz szólítja és arra kéri, hogy térjen észhez.

Lindner beszéde alatt folyamatosan fütyült, tülkölt és kiabált a tömeg.

Lindner stílust vált. "A mezőgazdaság megérdemli az egész társadalom tiszteletét. Olyan agrárpolitikára van szükségünk, amely bízik a mezőgazdasági termelőkben. Tudom, hogy milyen növekvő költségeket kell fedezniük, de nehéz időszakban vagyunk, 40 milliárd euró kamatot kell kifizetnem a pénzükből!" – mondta az adósságállományra utalva.

Lindnert nem akarták engedni szóhoz jutni a gazdák – forrás: YouTube

Lindner közben folyamatosan küzdött a hangját elnyomni akaró tömeggel. Arról beszélt, hogy mit tesz a kormány, hol csökkenti a kiadásokat. "Pénzügyminiszterként fel kell tennem a kérdést, hogy milyen forrásokra van szükség és ezekhez hol tudok kiadásokat csökkenteni. A versenyképességünket fenn kell tartani, s ezért nem csak a mezőgazdaság hoz áldozatokat."

Úgy tűnik, Lindner nem akar meghátrálni a mezőgazdasági dízel kérdésében. Megígéri, hogy csökkenti a bürokráciát.

A részletekkel később jelentkezünk.

Indexkép: Facebook