Olykor hallunk arról, hogy autópályán traktor ütközött össze más járművekkel vagy állatszállító traktort kísértek le a rendőrök az autópályáról, majd helyszíni bírságot szabtak ki vele szemben.

De akad rendőrségi felvétel is autópályán közlekedő traktorról is. A videó leírásából kiderül, hogy "a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti munkatársai először kivezették, majd intézkedtek a járművezetővel szemben".

A 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól 37. § (1) alapján: autópályán és autóúton, valamint az azokra való ráhajtásra szolgáló úton (az előjelző táblától kezdődően) csak olyan gépjárművel, illetőleg gépjárműből és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel szabad közlekedni, amely sík úton legalább 60 km/óra sebességgel képes haladni; ezeken az utakon más jármű közlekedése tilos.

Mindemellett a 26. § (1) azt jelöli ki, hogy mezőgazdasági vontatóval, valamint mezőgazdasági vontatóból és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel 40 km/h sebességgel szabad közlekedni.

Így tehát traktorral, kombájnnal, mezőgazdasági géppel, lassú járművel és ezekből kialakított szerelvénnyel nem lehet behajtani az autópályára (valamint autóútra) és közlekedni rajta.


Szintén nem lehet traktorral, lassú járművel, vagy önjáró mezőgazdasági géppel olyan útszakaszokra behajtani és azokon közlekedni, ahol ezt tábla tiltja.

Bizonyos táblával jelölt esetekben (14. § (13a) bekezdése alapján) a mezőgazdasági vontató, a lassú jármű, a mezőgazdasági erőgép vagy e járműből és pótkocsiból (vontatmányból) álló járműszerelvény vezetője – mezőgazdasági tevékenység végzése érdekében – a tilalom ellenére behajthat, ha a munkavégzés helyének megközelítése érdekében ez elkerülhetetlen vagy egyéb útvonal választása 50%-ot meghaladó mértékű útvonal-hosszabbodást jelent, amennyiben a behajtás a személy és vagyonbiztonságot nem veszélyezteti és a forgalmat lényegesen nem akadályozza. De ez nem vonatkozik az autópályára!

Indexkép: Shutterstock