A farkasok védettségi státuszának kérdése már egy ideje középpontban van; legutóbb arról adtunk hírt, hogy az uniós tagállamok képviselői lépéseket tettek a farkasok védelmének gyengítésére, amit Ursula von der Leyen kezdeményezett, miközben állatvédő szervezetek újra és újra rámutatnak, hogy a felmerült problémákra nem a védelmi státusz módosítása az egyetlen – és még csak nem is a legjobb – megoldás. Négypontos intézkedéslistájukat a képviselők figyelmen kívül hagyták.

Az előzmények és a jelenlegi helyzet

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke politikai győzelemként könyvelheti el, hogy az Európai Unió tagállamai beleegyeztek a farkas védelmi státuszának módosításába. Tőle származik a gondolat, hogy a farkasok kilövésére vonatkozó szigorú jogszabályok lazítását indokolhatja az európai populáció növekedése. Mindez onnan indult, amikor Von der Leyen pónija farkastámadás áldozata lett 2022 szeptemberében.

Franciaország, Olaszország, Svédország és Finnország már korábban is támogatta a farkas védelmének csorbítását célzó bizottsági javaslatot, Németország azonban sokáig vonakodott zöld utat adni a kezdeményezés megvalósításának – néhány nappal ezelőttig. Ekkor ugyanis ők is rábólintottak a visszaminősítésre, és ezzel többségbe kerültek a javaslat támogatói. Ennek értelmében az eddigieknél lazább kilövési szabályok léphetnek érvénybe a farkasok esetében.


Az állatvédő szervezetek azonban úgy vélik, hiba lenne a farkasok védettségi státuszának megváltoztatása, ugyanis a Természetvédelmi Világszövetség legfrissebb értékelése szerint kilenc, határokon átívelő farkaspopulációból hat továbbra is sebezhető vagy veszélyeztetett. Egyértelmű tehát, hogy ezeknek a ragadozóknak az EU egész területén szükségük lenne még a kedvező fajvédelmi státuszra. Ráadásul a farkasok védelmének csökkentése ebben a szakaszban még veszélybe sodorja a farkaspopulációk helyreállítása terén elért eredményeket.

Amennyiben a berni egyezményt módosítják, az megnyitja az utat a farkasok védelmének további gyengítése előtt. Azt pedig még az Európai Bizottság sem tudta bizonyítani a saját részletes elemzésében, hogy a vadászattal érdemben mérsékelhető lenne a farkasok által okozott mezőgazdasági kár – fogalmaz közleményében a Humane Society International.

farkas

Kilenc, határokon átívelő farkaspopulációból hat továbbra is sebezhető vagy veszélyeztetett – fotó: Shutterstock

Lazítás helyett még szigorúbb védelemre lenne szükség

Még mielőtt döntés született volna a farkasok ügyében, több mint 300 civil szervezet jelezte a tagállamoknak, hogy a farkasok védelme inkább megerősítésre szorulna, ugyanis a farkaspopuláció helyreállítása még mindig folyamatban van.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a megoldást a visszaminősítés helyett négy másik lépés is jelenthetné:

Az együttélés elősegítése: A megelőző intézkedésekre kellene koncentrálni, például a kerítések és a juhászkutyák bevetésével, ezeket könnyebben elérhetőbbé kellene tenni az uniós gazdák számára.

A védelem érvényesítése: Határozott fellépéssel kellene felszámolni az illegális farkasvadászatot, és érvényt szerezni az EU élőhelyvédelmi irányelvének.

A tudatosság növelése: Tudományos alapokra épülő oktatás keretében kellene köztudatba építeni a farkasok ökológiai és társadalmi-gazdasági előnyeit.

A tudomány tiszteletben tartása: A farkasok védelme, az azt érintő változtatások ideális esetben kizárólag tudományos adatokra épülhetnének, nem pedig politikai nyomásgyakorlásra.

Ma egyre többen támogatják az újraerdősítést és a vadvilág visszatérését. Ez azonban kihívásokkal jár. Miután a farkasok Európa számos részéből több száz éve hiányoznak, az európaiaknak most újra meg kell tanulni együtt élni ezekkel az ikonikus és ökológiai szempontból fontos állatokkal – írja a Rewilding Europe nonprofit szervezet a honlapján.

Felhívják a figyelmet továbbá arra, hogy a farkas csúcsragadozóként kulcsszerepet játszik az európai ökoszisztémákban; a faj közvetlen és közvetett hatást gyakorol a zsákmányállatok populációira; jelenléte pozitív hatással van a tájra, s lehetővé teszi számos más növény és állat megjelenését. A farkasok dominóhatást indíthatnak el, amely akár a madarakra, hódokra, halakra és pillangókra is hatást gyakorolhat.

Forrás: prove.hu