Ángyán józsef
Dr. Ángyán József, az MTA doktora, agrármérnök, mezőgazdasági kutató-szakmérnök, egyetemi tanár, intézetigazgató, az MTA doktora, volt országgyűlési képviselő. 2010–2012 között a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára. Tisztségéből önként, lemondással távozott, 2013 nyarán kilépett a Fidesz-frakcióból és a független képviselők közé ült át, a 2014-es választáson nem nyert mandátumot.
Több könyv szerzője, egyik legfontosabb munkája Az európai agrármodell, a magyar útkeresés és a környezetgazdálkodás című kötet. A könyvben a szerző bemutatja a magyar mezőgazdaság és vidék előtt álló többféle fejlődési utat és azt, hogy milyen fejlődési irányok következhetnek hazánk természeti adottságaiból, közeli és távoli múltbeli hagyományainkból. Ángyán József írásait különböző agrárlapokban is olvashatja az érdeklődő közönség.
Meghatározó lesz az ökogazdálkodás (x)
Vidékfejlesztési Minisztérium új agrár- vidék- és környezeti stratégiájáról beszélt Ángyán József a Dél-Dunántúli Biokultúra Egyesület bionapján, Tamásiban. Az államtitkár a rendezvényen elmondta, hogy az ökológiai gazdálkodás jogi feltételeit kedvezőbbé teszik.
Tízéves agrárkoncepciót készít a Vidékfejlesztési Minisztérium (x)
Tízéves agrárkoncepciót készít a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) - jelentette be Fazekas Sándor, a vidékfejlesztési miniszter Budapesten tartott sajtótájékoztatóján csütörtökön.
Merre tart a Magyar Vidék? - A Vidékfejlesztési Minisztérium üzenete a Magyar Vidéknek (x)
Erre a nagyon sokak által feltett kérdésre igyekezett választ adni 2010. július 15-én dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és dr. Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.
Fórum hozzászólások
Pályázat NFA földekre »
OLVASSÁTOK:
Ángyán József levele és elemzése az állami földbérleti pályázatokról és azok első eredményeiről.
kielegyenafold.hu
Pályázat NFA földekre »
Sikerült mindkettőt meghallgatnom. (A rádió músorral egy kicsit dolgozni kellett, de sikerült).
Ángyán József EchoTV-s filmriportja pedig itt látható:
http://www.fidesz.hu/index.php?Rovat=10031&Media=13225
„Ausztriában 10 mFt/ha áron sem lehet foldet venni.”
A tények azok makacs dolgok.
http://www.fidesz.hu/index.php?Rovat=10031&Media=13225
Kettesben?:
http://greenrblog.freeweb.hu/Kettesben_BudaiGyula.mp3
http://greenrblog.freeweb.hu/Kettesben_BudaiGyula.mp3
És ezek is tények, melyek szintén makacs dolgok.
Itt még csak 7-8 mFt egy hektár föld Ausztriában.
Pályázat NFA földekre »
Ángyán újabb jelentése: Zsíros falatok Fidesz-közelieknek Hatvanadik születésnapjára, azaz szeptember 20-ra időzítette az elmúlt hónapokban összesített, az állami földterületek bérbeadásának anomáliájáról szóló jelentésének nyilvánosságra hozatalát Ángyán József, a földművelésügyi minisztérium volt államtitkára, egyetemi tanár, az MTA doktora, a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője. A lapunknak eljuttatott elemzésből kiderül: Baranya, Borsod és Fejér megyében a helyben élő pályázók alig több mint egynegyede jutott hozzá a gazdálkodásához alapvetően szükséges földterülethez, ám zömmel ők is elaprózódott hektárokat kaptak, egyfajta koncként, illetve – miként Ángyán fogalmaz – azért, hogy javítsák a statisztikai átlagot. Így ugyanis azzal érvelhetnek a döntéshozók, hogy milyen sokan jutottak hozzá állami földterületekhez. Ám a zsíros falatok – vagyis az egybefüggő, nagyobb kiterjedésű területek, több száz hektáros birtokok – zöme néhány Fidesz-közelinek mondott érdekeltséghez került: így lett földbirtokos a Borsod megyei közgyűlési elnök hajdani kampányfőnöke a dél-borsodi mezőségi területeken vagy épp Orbán Viktor feleségének tulajdonostársa, illetve a felcsúti polgármester Fejér megyében. – A vizsgálatom három megyére terjedt ki, s a 2012. július 15-én fennálló állapotokat tükrözi. Eddig az időpontig a földművelésügyi miniszter közlése szerint 18 300 hektár területet adtak bérbe 840 bérleti szerződéssel – olvasható a legújabb Ángyán-jelentésben. A földügyeket feltáró volt államtitkár 264 nyertes pályázatot vett górcső alá, s vizsgált meg apró részletességgel, felderítve a mögöttük megbújó gazdasági érdekeltségeket, esetleges személyi összefonódásokat. Elemzése 10 283 hektárnyi földterületre terjedt ki, ez az összes bérbe adott terület több mint fele. Legfőbb megállapítása: a földek túlnyomó többségét, csaknem nyolcvan százalékát 25 érdekeltség (az „olimpiai bajnokok” – miként ő nevezi a száz hektáron felüli nyerteseket) negyvennyolc pályázója szerezte meg. HIRDETÉS Az összes nyertes alig 21,2 százaléka szerezte meg a földterületek majd nyolcvan százalékát s az aranykorona-értékek 81,7 százalékát. Vagyis: kevés kiválasztott osztozhatott hatalmas területeken, miközben a maradék kicsi, elaprózott területeket sokak között „dobták szét”. Utóbbiakról így ír Ángyán József: „A skála másik végén a 20 hektár alatti, ťátlagjavító érdekeltségekŤ szerepelnek. Itt hatvannégy nyertes pályázó összesen mind össze 430 hektárnyi, 7755 aranykorona-értékű területhez jutott. A nyertes pályázók fele tehát a területek alig 4,2 százalékán s ugyanekkora arányú aranykorona-értéken volt kénytelen osztozkodni.” Érdekes végignézni azt is, mekkora a helyben lakó gazdák aránya a nyertes pályázatok között. Itt azt látjuk, hogy mindössze egyharmaduk – 29,9 százalékuk – helyben lakó, az úgynevezett győztesek kétharmada pedig nem az. Ennél is rosszabb az arány, ha az elnyert földterület arányában vizsgáljuk meg ezt a mutatót: itt a helybelieknek az összes földterületnek csak 25,4 százaléka jutott. Ángyán József egy „ranglistát” is felállított, így pontosan látható, hogy a három megye összesített rangsorában kik jutottak a legnagyobb területhez. A névsort a Csákvári Mezőgazdasági Zrt.-hez köthető csoport vezeti, amely együttesen 1830 hektárnyi állami földterületet birtokolhat Fejér megyében. Ebből 716 hektárt Antalffy György és családtagjai nyertek el, akik közvetett tulajdonosként és tisztségviselőként is jelen vannak a cégben. A társaságot vezető Zimmermann Istvánnak és családtagjainak 658 hektár jutott, 192 hektár Tarjányi Antalnak, a vállalat cégjegyzésre jogosult alkalmazottjának, 263 hektár pedig a társaság fővadászának, Makra Róbertnek. Az Ángyán-jelentés szerint e kör Csákvár, Vértesacsa, Magyaralmás és Vereb települések valamennyi meghirdetett földjét, Óbarokon pedig azok egyharmadát megszerezte. Az Ángyán-féle összesítés ezüstérmese szintén Fejér megyei: Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, a Puskás Akadémia elnöke és köre összességében 1327 hektárnyi birtokhoz jutott Alcsútdoboz, Kajászó, Óbarok és Vál térségében. A Fejér megyei földterületek ráadásul jóval értékesebbek is, mint a hasonló nagyságrendű borsodi birtokok: a ranglista első és második helyezettje által elnyert 3156 hektárnyi terület aranykorona-értéke meghaladja a 70 ezret. Borsod megyében senki sem jutott hozzá a Fejér megyeihez hasonló arányú birtoktesthez: itt a legtöbbet – 466 hektárt – a Start 2003 Bt. nyerte el Mezőnagymihályon, s ezzel az abszolút ranglista harmadik helyét foglalja el. A cég tulajdonosa – mint korábban megírtuk – Kanyok Attila, aki szintén nem helybeli, hanem tiszaújvárosi lakos, s 2010-ben Tiszaújváros fideszes polgármesterjelöltje, továbbá Mengyi Roland ország gyűlési képviselőnek, a Borsod megyei közgyűlés fideszes elnökének a választási kampányfőnöke volt. Cége székhelyét 2012 januárjában – néhány nappal a földbérleti pályázatra kiírt határidő lejárta előtt helyezte át Oszlárról Mezőcsátra, egy romos, lelakatolt családi házba, hogy megfeleljen a pályázati feltételekben megszabott húsz kilométeres körzethatárnak. A sorrendben utána következő, Geter-Farm Kft. 465 hektár állami föld bérleti jogát nyerte el: a céget 2012 januárjában, néhány nappal a pályázati határidő lejárta előtt alapították – állapította meg Ángyán egy korábbi jelentésében. Tulajdonosa a nem helyben, hanem Gelejen élő Demeter Péter, akinek a felesége Tállai András belügyminisztériumi államtitkár feleségének az unokatestvére. Az előkelő ötödik helyen szerepel a listán a mezőkövesdi Hagyacki József, aki magánszemélyként és Puszta Agro 2010. Kft. nevű cégével is pályázott, s 400 hektár állami föld bérleti jogát nyerte el: ő több mint tíz éve Tállai Andrással közösen elnökli a Mezőkövesdi Zsóry Sportegyesületet. Tanúként hallgatták meg a képviselőt Tanúként hallgatták meg tegnap Egerben a borsodi mezőségi földek ügyében tett feljelentés kapcsán Ángyán Józsefet. A szocialisták egy korábbi cikkünk nyomán hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt tettek feljelentést, mondván: feltételezhető, hogy az állami földek bérbeadásáért felelős döntéshozók jogtalanul okoztak hátrányt azoknak a gazdáknak, akik a pályázati szempontrendszer ismeretében szabályosan igényeltek földterületet, egyúttal jogosulatlan előnyhöz juttattak egy előre kiválasztott üzleti kört. Gőgös Zoltán, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szocialista elnöke tegnap tudósítónknak azt mondta: a hűtlen kezelés ügyében végül nem indult nyomozás, a hivatali visszaélés gyanúja miatt azonban vizsgálódnak a hatóságok. Az LMP is feljelentést tett az ügyészségen, hogy a hatóságok vizsgálják ki: történt-e visszaélés a földbérleti pályázatok kapcsán. Ebben az ügyben is tart még az eljárás
Pályázat NFA földekre »
Két megye eredményének kimutatása.
Ángyán NFA
http://www.youtube.com/watch?v=djTXTliGjm0
Ángyán József kipakol: "az elnyert földek 86%-át 15 érdekeltség szerezte meg"
Pályázat NFA földekre »
A BNPI-nél azért nem volt hivatali visszaélés, mert a BNPI nem hivatalos szerv. Mindenestre csalás történt, az igazgatót és az ügyvédet szabálysértéssel gyanúsíthatják. „gyanú merült fel arra nézve, hogy hivatalos személyek a pályázatok kialakulását és a pályázatok értékelését önkényesen befolyásolták” (hogy értsük: ez ugyanaz a „gyanú”, amit Ángyán József korábbi államtitkár írásban, részletesen, konkrét nevekkel, dátumokkal, máig senki által nem cáfolva már bizonyított). Az ügyészségi dokumentum ezután részletesen leírja, hogy a második körben kiírt pályázatok véleményezését nem a nemzeti park vagy az NFA, hanem egy külső cég, a Hajdú Ügyvédi Iroda végezte el a BNPI-vel kötött szerződés alapján. Az iroda munkatársa, dr. Hajdú Zoltán 2012. február 2-án a pályázatok egy-egy másolati példányát magához vette, miközben a BNPI a hatályos szabályokkal ellentétben nem állított fel bírálóbizottságot, sem akkor, sem később – a pályázatokat egyedül az NFA-val régóta kapcsolatban álló ügyvédi iroda értékelte, és a földek kiosztására is az ügyvédi vélemény alapján került sor. Hogy mindez ne tűnjön fel, készítettek egy hamis jegyzőkönyvet – mintha lett volna formális bírálat –, amit dr. Hajdú Zoltán jegyzőkönyvvezető írt alá, és átadott Grédics Szilárdnak, a BNPI igazgatójának. Grédics az anyag szerint eredménytelenül igyekezett rávenni kollégáit, hogy ők is írják alá a papírokat, mintha szabályszerű bírálat történt volna. Az igazgató ugyanakkor 2012. március 28-án hirdetményt tett közzé a BNPI nevében a pályázatok eredményes elbírálásáról, majd április 3-án szerződést kötött a nyertesekkel. http://nol.hu/belfold/20131016-tul_atlathato_eljaras
Pályázat NFA földekre »
Ángyán értékelés.
http://nol.hu//belfold/20140111-a_patkannyal_a_fenyen_kell_harcolni?ref=sso
Íme
Idézet az elejéről és a végéről.
"Ángyán József: A patkánnyal a fényen kell harcolni
Doros Judit | NOL | 2014. január 11.
Interjú: a volt államtitkárt szerint a helyben lakó gazdák alig 35 százaléka kapott termőföldet
Nem régiben látott napvilágot Ángyán József legújabb, sorrendben immár ötödik jelentése a földekről.
Az embereket rá kell ébreszteni arra, hogy az egyenes és igaz beszéd felette áll minden kuszaságnak. A jelenlegi politikai elit azonban erre a tiszta beszédre teljességgel alkalmatlan, a szavak és tettek egységét pedig nem is ismeri. A még szűkebb értelemben vett személyes sorsomról annyit, hogy mind az öt gyerekem Magyarországon él, itt próbál boldogulni, még ha olykor szélmalomharcot vív is. Tavaly év végén megszületett az első unokám. Ha azt kérdené, milyen sorsot látok előtte, azt felelném: folytatva a családi hagyományokat, bármi történjék, ő sem fog elmenekülni innét."
Pályázat NFA földekre »
A tisztábban látáshoz ajánlom az Agroinform Kiadóház gondozásában, a Környezetgazdák Kiskönyvtára sorozatban 2001-ben Josef Riegler és Anton Moser könyvét. A címe: Ökoszociális piacgazdaság. Így ír az előszavában Riegler (az Osztrák Köztársaság egykori mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztere, volt alkancellár; az Osztrák Ökoszociális Fórum elnöke): "Jó érzés volt látni, hogy a nyolcvanas évek második felében Ausztriában megkezdett utunkon egyre többen követnek bennünket. Bár rideg viszonyok között kellett kicsíráznia a magnak, amelyet vetettünk, sokfelé szépen hajt már s teremni kezd." „Az iskolában minden embert el kéne juttatnunk annak a természettudományos egyszeregynek a belátásáig, hogy egy természetes egyensúlyi rendszerben az exponenciális növekedés és a korlátok folyamatos túllépése lehetetlenség. Ez éppúgy érvényes a népességrobbanásra, mint ipari társadalmunkban a korlátozott készletek kimerítésére vagy a légkör, a talaj, a vizek hulladékterhelésére. A szó legszorosabb értelmében megmaradásunk a tét. Vagy fölismeri az emberiség, hogy így nem mehet tovább, s a fenntarthatóság szellemében egy új körfolyamat-elv szerint módosítja egész magatartását, vagy előbb-utóbb kiirtja magát.” Ezt a többek között Ausztriában is működő és fenntartható nyugati modellt akarja Ángyán József...
Pályázat NFA földekre »
A magyar föld védelmében! Miközben a természeti erőforrásokért folyó küzdelem világszerte egyre embertelenebb formát ölt, nem mindegy, hogy a nemzet képes-e minden létező eszközt megragadni saját jövője érdekében, vagy lehajtott fejjel asszisztál saját kifosztásához. Halálra ítélt az erőforrásaitól megfosztott közösség, halálra ítélt a hazájától megfosztott nemzet! A magyar agrárium szabályozási folyamata a termőföldnek mint természeti erőforrásnak a nemzet számára történő hosszú távú megőrzését kell, hogy szolgálja. Erre a célra a földforgalmi törvény tervezete jelenlegi formájában alkalmatlan. Az agrárszabályozási stratégia olyan irányú átalakítása szükséges, hogy az a lehető legmesszebbmenőkig kihasználja az adott jogi, pénzügyi és politikai eszközöket a termőföld nemzeti tulajdonban és a helyi közösségek használatában tartására – az ökológiailag is fenntartható gazdálkodási formák előtérbe helyezésével. Mindehhez nemcsak a jelenlegi földforgalmi törvénytervezet alapvető módosítására van szükség, hanem a földforgalmi törvénnyel egy időben koherens üzemgazdálkodási törvény, szövetkezeti törvény és finanszírozási háttér megalkotására is, sőt, adott esetben nem szabad visszariadni az Európai Unióval kötött csatlakozási szerződés felülvizsgálatától sem, amennyiben a nemzet hosszú távú fennmaradása ezt megkívánja. Azonnali intézkedések összehangolt sorával kell fellépni a zsebszerződések felszámolása érdekében még a moratórium lejárta előtt – törvénysértésre az Európai Unió más országaiban sem épülhet tulajdonjog! Mivel ezt ígéri mindnyájunknak a magyar kormány hivatalos vidékfejlesztési programja, ezért követeljük az eredeti kormányprogram maradéktalan végrehajtását a Nemzeti Vidékstratégia szellemében! Egyben elutasítunk minden olyan intézkedést, amely politikai megfélemlítő akció leghalványabb látszatát is kelti mindazokkal szemben, akik az eredeti kormányprogram érdekében az elmúlt hónapokban felemelték a szavukat. „Mert akik abban gyönyörködnek, amit ez a világ nyújt, örökre koldulnak és szükségben maradnak!” Budapest, 2013. június 7. Ács Margit irodalomtörténész Ács Sándorné agrármérnök Ángyán József egyetemi tanár, országgyűlési képviselő Bagi Béla nyugalmazott országgyűlési képviselő Bárdy Péter iskolaigazgató Bencsik János szociológus, országgyűlési képviselő Bene Gábor közjogász Béres Tamás lelkész, egyetemi oktató Biró Borbála talajbiológus, egyetemi tanár Csizmadia László grafikus Elek István közíró Ertsey Attila DLA építész Farkas Ádám képzőművész Farkas István vegyészmérnök, természetvédő Fidrich Róbert környezetvédő Gulyás Gyula filmrendező Gulyás János filmrendező Hajósy Adrienne geofizikus Hetzmann Róbert a Váralja Szövetség elnöke Holly László kertészmérnök, a Tápiószelei Agrobotanikai Intézet ny. igazgatója Hossó Andrea közgazdász Jelenczki István filmrendező Kajner Péter közgazdász Kalas György jogász Kerekes Sándor egyetemi tanár Kollár István egyetemi tanár Krizsán András építész Lajtmann József vízgazdász Lányi András író, egyetemi docens Lovas Rezső fizikus Lukács András geofizikus, környezetvédő Medvácz Lajos Balassagyarmat polgármestere Mellár Tamás közgazdász, egyetemi tanár Miklóssy Endre Hild- és Pro Régió-díjas építész-urbanista Molnár Attila állatorvos, a Makovecz-féle Magyarországért Egyesület alelnöke Ortutay Tamás képzőművész Pápai József nyugalmazott stratégiai tanácsadó Roszík Péter agrármérnök Szabó Gellért Szentkirály polgármestere, a Magyar Faluszövetség elnöke Szakolczai György közgazdász, professor emeritus Szigeti Tóth János szociológus Vajna Zoltán akadémikus Varga István mérnök-közgazdász Varga Zoltán professor emeritus Vásárhelyi Judit tanár Vicze Csilla jogász, a Civilek a Mecsekért Mozgalom ügyvezetője Vida Gábor egyetemi tanár, az MTA tagja Ifj. Zlinszky János egyetemi docens
Új földtörvény »
Megismétlem: az élelmiszer létfeltétel – minden körülmények között meg kell termelni. Erre kizárólag a valódi falvak sokasága alkalmas, az „élet” szó eredeti értelmében életképes parasztcsaládokkal - amint az az EU nyugati országaiban teljesen természetes... Ángyán József államtitkári pozíciójáról való lemondását összefüggésbe hozták az "agrárbéke" megteremtésével. Erre reagált a jeles Tisza-kutató, ontológus Molnár Géza: "Igazuk lehet, hogy Ángyán nélkül végül elérik az áhított agrárbékét - a halott vidéknél tényleg nincs békésebb vidék". Az Agrárunió c. lap 2011. dec.-i számában egy sikeres „agráriparos” így nyilatkozik: "...a hatóanyag és a víz terem. A földnek...kevesebb szerepe van...egy tejfölös bögrényi nagyságú uborkapalántáról egy mázsa uborkát szednek le...a föld azért van, hogy a létrát rá tudják tenni, hogy le tudják szedni. A többi dolog abból a nyolc-tíz hordóból a komputeren keresztül a megfelelő adagolással működik". Nagyon jól megfogalmazta az intenzív „agrárgyárak” lényegét – csak arról nem szól, mi lesz, ha kiürülnek azok a bizonyos "hordók"! Márpedig kiürülőben vannak... Nem politikai, hanem „pénzpárti” elkötelezettség szerint lehet sorolni az intenzív nagygazdaságok tulajdonosait! Ők a „versenyképesek”, kifacsart értelmezésben az "életképesek" - mint ahogy a profit szempontjából igen eredményes ipari ágazat a fegyvergyártás. „Életképes fegyvergyártás” – „és a föld azért van, hogy a létrát rá tudjuk tenni” –abszurd megközelítései az emberi létnek! Szanyi Tibor úr írta a Gazdálkodás c. folyóirat 2003 évi 6. számában: "Magyarországnak –természeti körülményei folytán- szinte behozhatatlan előnyei vannak a szántóföldi gabonatermelésben, amit bizonyít az e szektor tetején ülő vállalkozók elképesztő gazdagsága is." Ők a „versenyképesek”, akik mindent elkövetnek az „elképesztő gazdagságuk” megőrzése érdekében – és a földforgalmi törvény körüli hajcihő példáján láthatjuk is, hogy kormányváltás ide, kormányváltás oda - meg is van hozzá az erejük. A „nép” pedig vár – mire is?
A mezőgazdaság jövője »
Válasz #334 hozzászólásra Ezt írta Ángyán József (Nemzeti Vidékstratégia 2012 – 2020) "Stratégiai irányok és teendők 1. A bel- és külterületi vízrendezés összhangjának biztosítása, a területhasználat igazítása a helyi ökológiai adottságokhoz és a megvalósítható vízpótlási lehetőségekhez. Az ár- és/vagy belvízzel rendszeresen veszélyeztetett, gazdaságosan nem művelhető szántóterületek művelési ág váltása (gyep, vizes élőhely kialakítása)... 5. A területi vízrendszer átfogó, komplex szemléletű felülvizsgálatának megfelelően a belvízvédelmi rendszernek a helyi adottságokra, igényekre és a hosszú távú fenntarthatóságra tekintettel történő működ-tetése, karbantartása és fejlesztése. 6. Vízvisszatartási, -tározási helyek kialakítása, a potenciális víztározási helyek megőrzése (a területük hasznosításának szabályozásával, a természetvédelmi érdekekre figyelemmel), a vízkormányzás fejlesztése, a meglevő vízhasznosításra alkalmas kapacitások kihasználásának javítása; belvízcsatornák kétirányúvá tétele, illetve megszüntetése szükség szerint." Ezt meg Szanyi Tibor, akkor éppen FVM államtitkár írta még 2003-ban: „Magyarországnak –természeti körülményei folytán- szinte behozhatatlan előnyei vannak a szántóföldi gabonatermelésben, amit bizonyít az e szektor tetején ülő vállalkozók elképesztő gazdagsága is.” Az említett "vállalkozók" egyike Szanyi idejében is az volt, a Fidesz alatt pedig a Nemzeti Agrárgazdálkodási Kamara országos alelnöke lett Zászlós Tibor. Esze ágában sincs holmi parasztcsaládok javára lemondani az "elképesztő gazdagságáról"... Szerinted ki az erősebb kutya - Ángyán vagy Zászlós?
Életképek a gazdálkodás mindennapjairól »
Válasz #16619 hozzászólásra Mi Apámmal szereztünk egy ilyen engedélyt. Nálunk sem engedték a természetvédők 2010-ben, csak mi fentebb léptünk. A MJKSZ-nek írtam egy emailt milyen gondjaink vannak a vízzel, Apám meg még akkor tájt államtitkár volt Ángyán József neki küldött egy levelet. Ők továbbították a Környezetvédelmi Miniszternek (Illés Zoltán), és Ő leszólt a helyi környezetvédőknek. Be lettünk hívatva egy térképpel. Meg beszélés alapján a vízügyesekkel kiállítottak egy engedély bizonyos feltételekkel.
Életképek a gazdálkodás mindennapjairól »
Válasz #16620 hozzászólásra Ne haragudj, de nem értem teljesen: "A MJKSZ-nek írtam egy emailt milyen gondjaink vannak a vízzel, Apám meg még akkor tájt államtitkár volt Ángyán József neki küldött egy levelet." Apád is államtitkár volt akinek Ángyán küldött levelet? Sejtem, hogy nem, de ez a mondat csöppet kétértelmű. Tudod: A királynőt megölni nem kell félnetek jó lesz ...
Kishantos »
Dr. Ángyán József írása: SZIE Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet (KTI) – élt 24 évet. „Seregesen senkik jönnek, megrabolnak, elköszönnek gúnnyal, szabadon,…” (Ady Endre, 1912) Ezúton tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy alapításának és sikeres működésének 24. évében, „hosszan tartó, súlyos” támadások után, a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Tanácsának indoklás nélküli döntése és a SZIE Szenátusának ezt megerősítő határozata alapján, Orbán Viktor 3. kormánya, Balogh Zoltán felügyelő minisztersége, Tőzsér János rektorsága, Gyuricza Csaba dékánsága és Urbányi Béla mb. intézetigazgatósága idején, 2014. szeptember 30-án megszűnik a Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézete, a fenntartható mezőgazdaság és vidékfejlesztés egyetemi képzési programjának hazai kidolgozója, gondozója, a határokon innen és túl ismert és elismert SZIE KTI. Intézetünk Magyarország és benne a felsőoktatás remélt megújulása jegyében fogant, az 1990-es „rendszerváltó reménységek” egyik szülötte volt. Felsőoktatási értelmiségi műhely, egyúttal emberi-szakmai közösség, amely közel negyedszázadon át a páratlan magyar természeti értékek megőrzésén, agráriumunk és vidékünk megújításán, az ehhez szükséges „szellemi infrastruktúra” kialakításán, egy felelős magyar (agrár)értelmiség felnevelésén munkálkodott. Olyan értelmiség kinevelésén, amely tudatosan vállalja a természet, a gazdatársadalom, a helyi közösségek és a vidék iránti - létéből, küldetéséből fakadóan rá háruló - felelősséget. Olyan értelmiség felnevelésén, amely képes lehet a természeti és az ember formálta tájnak, valamint az elődeinktől örökölt szellemi, kulturális környezetnek megfelelő természetvédelmi, mezőgazdálkodási, környezetgazdálkodási, terület- és vidékfejlesztési feladatok összehangolt ellátására. Ehhez a korábbi – kizárólag technológiai és természettudományos területekre koncentráló, „csőlátó” – képzésünket meg kellett haladnunk, a technológus szakemberképzésről továbblépő – a mezőgazdálkodást a természeti rendszerekkel és a vidéki közösségekkel valamint a földhöz („ager”-hez) kötődő kultúránkkal, az agrikultúrával ismét egyesítő – új szakértelmiségi képzési irányra volt szükség. Ennek – a fenntartható mezőgazdaság- és vidékfejlesztés, a környezet- és tájgazdálkodás programjának – megvalósítását és az ehhez nélkülözhetetlen kutatási, oktatási, nevelési szellemi infrastruktúra fejlesztését tekintette küldetésének az a szakmai műhely és egyben emberi közösség, amelyet 2014. szeptember 30-áig, erőszakos megszüntetéséig, lerombolásáig Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetnek, vagy önálló fogalommá válva egyszerűen csak KTI-nek neveztek. A történések és a végső kudarc okainak részletes elemzését egyszer bizonyára majd érdemes lesz elvégezni. Ám nekünk, akik annak idején, az 1980-as évek végén különböző szakterületekről érkező, zömében harmincas, negyvenes éveikben lévő egyetemi oktatók voltunk, és ezt az irányt, az agrár-felsőoktatás megújítását közel negyedszázada - a rendszerváltás később illúzióvá vált őszinte hitével - kezdeményeztük majd elindítottuk, programját kidolgoztuk és tartalmilag sikerre vittük, nekünk magunknak is számot kell vetni a történtekkel. Tartozunk az utánunk jövő generációknak is azzal, hogy az elhallgatások, csúsztatások, mi több hazudozások közepette legalább vázlatosan rögzítsük a KTI kialakulásának, felemelkedésének és bukásának általunk igaznak vélt történetét, az események egyfajta értékelését, amely önmagában is számos tanulsággal szolgálhat, sokat elmondhat viszonyainkról. A krónikás szerepét a szak- és intézetalapítók egyikeként, a létrehozásban és működtetésben alapító igazgató-helyettesként majd 15 éven keresztül igazgatóként közreműködő, most nyugállományba készülő „csapattagként” mások helyett is magamra kell vállalnom, meghagyva persze a részletes elemzés és ítéletalkotás jogát és lehetőségét az utókor számára. Ami a kezdetet illeti, nehéz azt egy időponthoz kötni. A változások ugyanis általában nem egy csapásra, hanem hosszú érési folyamat, lassú eszmélés eredményeképpen következnek be. Mégis ez a közös történetünk talán az 1988. november 12-i, mintegy 600 résztvevővel megszervezett kiskunmajsai agrárfórummal kezdődött, amelyre Dobos Károllyal, Szakál Ferenccel és Gábriel Andrással, kedves korábbi professzoraimmal, tanáraimmal majd kollégáimmal együtt magam is elutaztam. Tettük ezt annak ellenére, hogy tudtuk: agrár- és vidékügyekben ez lesz az első olyan komoly, országos ellenzéki összejövetel, amelyről a hivatalos média is tudósit, és amelynek résztvevői komoly retorziókra is számíthatnak. (Ezen a tanácskozáson, nyilvános fórumon – a televíziós felvételeken is látható módon - magam is felszólaltam, aminek következtében pl. az Egyetem személyzeti vonaláról „jó szándékú” figyelmeztetést kaptam: jobb lesz, ha más munkahelyet keresek magamnak, itt ugyanis „nem jósolnak nekem hosszú karriert”.) De ennél lényegesen fontosabbá vált a későbbiekben, hogy itt találkoztam több olyan korombeli kollégával – pl. Ónodi Gábor építésszel, Podmaniczky László agrárközgazdásszal és másokkal -, akik ugyancsak úgy gondolták, hogy az agrár-felsőoktatásban is jelentős tartalmi és intézményi változtatásokra van szükség. Olyan kollégákkal, akik szinte egyszerre érezték meg, hogy a környezethez, a tájak eltérő adottságaihoz alkalmazkodó, környezeti, gazdasági és társadalmi dimenziókban egyaránt elfogadható eredményeket adó, fenntartható mezőgazdasági, környezet- és tájgazdálkodási rendszerek kidolgozására és elterjesztésére van szükség. Ez azonban nem csak más típusú, hanem szélesebb körű ismereteket is igényel, mint az „egy-ügyű”, kizárólag a termelés és a befektetői tőkemegtérülés hatékonyságának növelésére törekvő, iparszerű mezőgazdaság, vagy inkább biológiai ipar technológiai folyamatainak puszta irányítása. Az ezt követő szélesedő – Bakonyi Gáborral, Kiss Józseffel, Mézes Miklóssal és másokkal bővülő - „kemény mag” egymásra találása, az érlelődő közös gondolkodás és belső viták után a változtatási szándék első, komoly meghökkenést okozó közös akciója 1990 legelején történt. Ekkor generációnk több tagjával – a vezetés számára is némiképp váratlanul - szórólapokon és plakátokon követeltük, hogy a pártállam kiszemelt következő rektora helyett az egyetem kollektívája maga választhassa meg vezetőjét. A kezdeményezéshez óvatosan bár, de egyre többen csatlakoztak, és az akció számunkra is váratlanul komoly sikert hozott: az évek óta Rómában, a FAO központban dolgozó, így a helyi érdekköröktől és -összefonódásoktól távol került, széles látókörű, az agráriumot és a vidéket érintő európai és világfolyamatokra rálátó volt professzorunk, Kocsis Károly lett az Egyetem rektora. Vele, aki a nemzetközi trendek ismeretében maga is komoly változtatásokat látott szükségesnek a felsőoktatásban, és az általunk körvonalazott iránnyal maga is szimpatizált, gyorsan megértettük egymást. Nagy lelkesedéssel és hittel vetettük tehát bele magunkat az általa elindított, tartalmi, intézményi és szervezeti átalakítást célzó egyetemi kerekasztal-tárgyalásokba. 1990 nyara a változtatás reményével, előkészületeivel, felfokozott várakozásokkal és lázas egyeztetésekkel zajlott, és eleinte úgy tűnt, hogy sikerülhet az egész egyetemet ezen új irányba fordítani. Őszre azonban kiderült, hogy a fordulathoz, az intézmény egészének megmozdításához nincs meg a kritikus tömeg, és az ortodox iparos, technológus, nagyüzemi képzési irány csak igen nehezen lesz változtatható. Ekkor született az a döntés, hogy karközi kezdeményezésként, kisebb léptékben, új szak kidolgozásával kezdjük el a változtatást. Erre akkor két út kínálkozott. • Az egyik lehetőség az új, környezetgazdálkodási agrármérnöki szak alapításával egyidejűleg karalapítási folyamat indítását jelentette volna. Akkortájt több egyetem is ezt a megoldást választotta, melynek következtében akkor az országban több új kar jött létre néhány tanszékkel és tanszékenként akár 3-4 oktatóval. • Egy másik út – amelyet végül is rektorunk, Kocsis Károly professzor javaslatát elfogadva választottunk – az építkezést a tartalom felől kezdte meg, és a szerves fejlődésben tartalmilag megerősödő szak számára irányozta elő az intézményesülést, a szakgondozó intézetté majd karrá válást. Mai tudásunk birtokában és a végkifejlet ismeretében persze az első megoldás valószínűleg jobb lett volna, elkerülhetővé tette volna a program valamint az azt összeállító közösség hányattatásait, szinte folyamatos támadását, erodálását majd mai tönkretételét. Az összeállított korszerű - a maga idejében valóban a világ élvonalába tartozó - program, Kocsis Károly professzor, a Rektori Konferencia akkori elnöke menedzselésével bizonyára sikeres karalapítást eredményezhetett volna. De más döntés született, és 1990 decemberében karközi környezet- és tájgazdálkodási szak alapítását és indítását kezdeményező felhívással, nyílt levéllel fordultunk oktató kollégáinkhoz. Azóta ettől az időponttól számítjuk a szak és az azt gondozó Intézet alapításának kezdetét. Ebben – azon túl, hogy a kiinduló helyzetértékelést és a legfontosabb alapelveket rögzítettük – kértük a kollégákat, hogy egyetértésük esetén, tudományterületük specialitásainak ismeretében tegyenek javaslatot az új szak tartalmára és működésére. Felhívásunkhoz a különböző gödöllői karok és tanszékek munkatársai közül azonnal közel 30 oktató csatlakozott. Számuk hamarosan meghaladta az 50-et, és 1991 tavaszára összeállt egy olyan szerkezet és képzési program valamint oktatói közösség, amely lehetővé tette szakalapítási és indítási kérelem benyújtását az engedélyező szervekhez. A kérelmet az Egyetemi Tanács, az Agrár-felsőoktatási Intézmények Rektori Kollégiuma, az MKM, a KTM továbbá az MTA illetékes osztálya is megtárgyalta, és a szak alapítását valamint indítását egyaránt támogatta, az FM pedig 1992 augusztusában engedélyezte. Az újonnan alapított okleveles környezetgazdálkodási agrármérnök szakon a képzés Gödöllőn, az országban elsőként, de Európában is a legelsők között, 1992 szeptemberében, felmenő rendszerben, nappali tagozaton 35 hallgatóval megkezdődött. Gondozására 1994-ben, kari jogállású, „funkcionális kari” szervezeti egységként jött létre a Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet, a KTI. E viszonylag gyors kezdeti sikerekben fontos szerepet játszott, az építkezés egyik fontos mérföldkövének bizonyult, hogy az általunk nagyra becsült professzoraink közül Stefanovist Pál akadémikus úr, a Talajtan professzora, a környezetvédelmi szakmérnöki képzés korábbi gödöllői elindítója, az MTA Agrártudományok osztályának hajdani elnöke - Kocsis Károly rektor úr közvetítésével, megkeresésünkre és kérésünkre - elvállalta az új irány kidolgozását kezdeményező akkori „csikócsapat” majd a szak és az azt gondozó intézet vezetését. De ugyancsak fontos fejleménynek bizonyult, hogy Menyhért Zoltán, Szakál Ferenc majd mások mellett Cselőtei László, Horváth László és Kovács Margit, tudományterületeik méltán elismert professzorai is közösséget és személyes közreműködést is vállaltak a kezdeményezésben, vagy pl. Győri-Nagy Sándor, Kelemen Janka és Lábadi Károly a szakhoz kapcsolódó humán képzési terület kialakításában. Az emberi közösség- és műhelyformálásnak fontos fejleménye volt továbbá Keszthelyi Kamillóné, Matild csatlakozása az induló közösséghez, aki egy olyan hallgató- és oktatóbarát, emberi Hivatalt alakított ki a szak körül, amit az elembertelenedő, személytelenné váló, gépies felsőoktatás közegében azóta is méltán emlegetnek mindazok, akik azt és annak lelkét, közülünk sajnos korán távozott kedves kollégánkat, Matildot megismerhették. A halálával keletkezett űrt Szabó Péterné, Magdika hasonló lelkülettel és odaadással igyekezett betölteni, szintén nagyszerű munkatársunkká vált. A kifelé tudatosan nyitó műhelyben azután, az idő előrehaladtával olyan kiváló külső kollégák is oktatói szerepet vállaltak, mint például Andrásfalvy Bertalan, Balázs Géza, Bardócz Zsuzsa, Darvas Béla, Elek Sándor, Holnapi Dénes Márton, Gyulai Iván, Horváth Lajos, Illés Zoltán, Kerekes Sándor, Kerényi Attila, Kiss Károly, Krassay László, Kresz Albert, Lóczy Dénes, Murányi Attila, Pusztai Árpád, Roszík Péter, Székács András, Tardy János vagy például Vajnáné Madarassy Anikó. Köszönettel tartozunk nekik, hiszen ez akkor – az agrárium és a képzés ökoszociális irányváltását, megújítását alapvetően elutasító, de legalábbis lekicsinylő, mosolyogva fogadó, ortodox iparos agrárközegben és annak egyetemén – egyáltalán nem volt személyes kockázat nélküli lépés. Nem volt ugyanis egyszerű a kizárólag technológiai, termelési kérdésekre koncentráló szakképzés – e többfunkciós mezőgazdasági, fenntartható környezet- és tájgazdálkodási modellnek megfelelő – átalakítása, és e folyamat igazán még ma sem fejeződött be, sőt visszafordulni látszik. A fenntarthatósági elvek a szakképzési hierarchiában „felülről lefelé” terjedtek. Először a postgraduális (1974: okl. környezetvédelmi szakmérnök képzés, Gödöllő), majd a graduális egyetemi képzésben jelentek meg (1992: okl. környezetgazdálkodási agrármérnök képzési szak alapítása és indítása, Gödöllő; 1997: okl. környezetgazdálkodási agrármérnök képzési szak indítása, Debrecen). Ezt követően terjedtek át a graduális főiskolai (1992: víz- és környezetgazdálkodási képzés, Szarvas; 1997: környezetgazdálkodási agrármérnök képzés, Gyöngyös; 1997: tájgazdálkodási mérnökképzés, Mezőtúr) majd a középfokú képzésre. A fenntarthatóság, a környezet és a vidéki térségek társadalmi problémái oktatásához való viszony megváltozásának időben egymást követő lépcsőfokait a felsőfokú szakképzésben olyan megfogalmazások, vélemények jellemezték, mint pl. az alábbiak: • „Nincs rá szükség! Ez a zöldek és a szociálpolitika dolga! Nekünk termelnünk kell!” • „A fenntarthatósági és környezeti kérdéseket a tárgyak építsék be saját tananyagukba!” • „A fenntarthatósági és környezeti kérdések jelenjenek meg önálló tárgyak formájában!” • „Legyenek önálló szakok - önmagában a környezetügy területén (pl. környezeti mérnök) - más szakmákhoz kötötten (pl. környezetgazdálkodási agrármérnök)!” Közösségünk ez utóbbi álláspontot képviselte. Az általunk alapított és indított okleveles környezetgazdálkodási agrármérnök szak a fenntartható (értékőrző) mezőgazdálkodás és vidékfejlesztés területeire olyan „generalista típusú”, „nemcsak a fát, hanem az erdőt is látó” agrármérnökök képzését tűzte ki célul, akik • ismerik a környezet- és tájgazdálkodás főbb területeinek (mezőgazdasági célú környezethasználat/agrártermelés, környezet- és természetvédelem, környezetelemzés, -tervezés, -alakítás) alapjait, belső összefüggéseit és e területek kölcsönhatásait; • rendelkeznek azokkal a legfontosabb ökológiai-, mezőgazdálkodási-, műszaki-, jogi-, közgazdasági-, társadalmi ismeretekkel és az agráriumhoz kapcsolódó humán műveltséggel, amelyek képessé teszik őket a természeti és az ember formálta tájnak valamint az örökölt szellemi környezetnek megfelelő területfejlesztési, vidékfejlesztési, környezetgazdálkodási feladatok ellátására és koordinálására, fenntartható mezőgazdasági, környezet- és tájgazdálkodási rendszerek kidolgozására, továbbfejlesztésére és gyakorlati megvalósítására. Az e programot kidolgozó, az azonos értékrend és világlátás alapján természetesen kiválogatódott oktatói, emberi, értelmiségi közösség tehát a fenntartható környezet- és tájgazdálkodás kutatási, fejlesztési, felsőfokú képzési és tanácsadási feladatainak magas szintű ellátását tekintette hivatásának, küldetésének és életprogramjának. Ez a közösség munkájával, törekvéseivel hozzá kívánt járulni a magyar agrárium megújításához, fenntartható fejlődési pályára állításához, természeti értékeink, tájaink és ezzel egy élhető környezet fenntartásához, továbbá a magyar gazdatársadalom, a helyi közösségek és a vidék megerősítéséhez. A KTI-nek az új irány megfogalmazásában, képzési programja kidolgozásában és indításában játszott meghatározó szerepét, úttörő tevékenységének országos elismerését mi sem jelzi jobban, mint hogy a környezetgazdálkodási agrármérnöki szak egyetemi és főiskolai szintű képzési követelményei „Az agrár-felsőoktatás alapképzési szakjainak képesítési követelményeiről” szóló, 146/1998. (IX.9.) számú Korm. Rendeletben, az Intézet oktatási programja alapján kerültek rögzítésre. Ami az intézményi kereteket és a szak vezetését illeti, a Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet (KTI) 1994-es létrehozását követően annak igazgatója Stefanovits Pál akadémikus úr lett, a helyettesi teendők ellátására pedig én kaptam megbízást. 1996 és 2010 között – Stefanovits professzor úr visszavonulásától, államtitkári kinevezésemig - az Intézet vezetését én láttam el. Munkámat két helyettesem, Ónodi Gábor és Podmaniczky László, majd a feladatok szaporodásával hozzájuk csatlakozva Kriszt Balázs segítette. A szak iránt jelentősen növekvő érdeklődés hatására 1998 februárjában az Egyetemi Vezetői Kollégium egyetértésével, Székely Csaba akkori rektorunk támogató felkérésére az Intézet vezetése tézisszerű, belső vitaanyagként vázolta a KTI önálló egyetemi karrá válásának koncepcióját, a folyamat elindításának és ütemezésének tervét. Azt a vezetői értekezlet fő vonásaiban elfogadta, majd egy – a meglévő karok kapacitásait kisebb mértékben érintő – részletes intézményfejlesztési terv kidolgozását kérte, 9-10 új – az intézeti profilokhoz kapcsolódó, komplex tudományterületeket gondozó – tanszék létrehozásával. Ez alapján, a fejlesztés első lépéseként 1999 januárjában az Egyetemi Tanács döntése alapján a KTI-ben előbb 5, majd ugyanezen év novemberében újabb 5, új tudományterületeket gondozó, az Egyetemen addig nem volt tanszék, korszerű tanszéki struktúra jött létre az alábbiak szerint: • Alkalmazott Etológiai Tanszék • Földhasználati és Tájgazdálkodási Tanszék • Környezetgazdaságtani Tanszék • Kultúrökológiai és Környezeti Kommunikációs Tanszék • Környezeti Elemek Védelme Tanszék • Ökológiai Mezőgazdasági Tanszék • Tájökológiai Tanszék • Természetvédelmi Tanszék • Területi Tervezési Tanszék • Térinformatikai Tanszék Időközben az Egyetemi Tanács határozata alapján a KTI szervezetébe került át az Egyetem - Gödöllői Tájvédelmi Körzethez tartozó - 270 ha-os babatvölgyi területe és az azon található lovarda valamint lúdtenyésztési kutató állomás is, melyek együtteseként létrejött a Babatvölgyi Ökológiai Modellközpont, mint az Intézet tangazdaságága. A KTI kollektívája elkészítette annak fejlesztési tervét, amelyet az Egyetem és a kormányzat közös környezet- és természetvédelmi modellközponttá kívánt fejleszteni, és mint közös fejlesztési projekt a magyar-holland kormányközi együttműködési programba is bekerült. Az Intézet tehát a 2000. január 1-én megalapított Szent István Egyetembe, mint annak a Gödöllői Területi Irodához tartozó, 10 tanszékből, 1 modellközpontból és tangazdaságból, valamint Intézeti Hivatalból álló, önálló kari jogállású egysége került. Ezt követően a SZIE új Egyetemi Tanácsa 2000 áprilisában – az Intézet valamint partnerei: a Kisállattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet, illetve a Tápiószelei Agrobotanikai Intézet előterjesztése alapján és együttműködésében – létrehozta a SZIE-KTI Kihelyezett Génmegőrzési és Nemesítési Tanszékét. A fenti fejlesztési folyamat eredményeként létrejött egy olyan – összesen 91 teljes és 28 részmunkaidős munkatársat foglalkoztató, közel 400 környezetgazdálkodási agrármérnök hallgató tanulmányait irányító és saját tantárgyaival az egyetem több szakjának oktatási programjában is aktívan közreműködő intézeti struktúra, amely minden tekintetben megfelelt az egyetemi karokkal szemben támasztott követelményeknek. Az Intézet karalapítási kérelmét a rektorral, Szendrő Péter professzorral egyetértésben, 2000 májusában terjesztette az Egyetemi Tanács elé, amit az egyhangúlag támogatott. Egyidejűleg felhatalmazta a rektort, hogy 2001. január 1-el a KTI bázisán, annak továbbfejlesztésével kezdeményezze a SZIE-n egyetemi szintű Környezetgazdálkodási Kar alapítását. A rektor által 2010 júliusában - a MAB (gödöllői belső „közreműködéssel és ráhatásra” kialakított) elutasító valamint az FTT támogató véleményével az 1. Orbán kormány oktatási miniszteréhez, Pokorni Zoltánhoz - beterjesztett karalapítási kérelem azonban nem hozta meg a várt eredményt, azt az OM elutasította. Ebben különböző, külső és egyetemen belüli akadályozó háttérerők is jelentős szerepet játszottak, amelyek közül egy zavarkeltő kezdeményezést talán külön is érdemes megemlíteni. A Mezőgazdaságtudományi Kar ugyanis Heltai György professzor - korábbi rektor-helyettes, majd 1999-ig a kar dékánja - vezetésével egyidejűleg, a karalapítási kérelemmel párhuzamosan környezetmérnöki szak indítása iránti kérelmet nyújtott be ugyanazon engedélyező szervekhez. Ez erősen gyengítette, majd – mint utólag kiderült – meg is akasztotta a Környezetgazdálkodási Kar megalapítására vonatkozó kezdeményezést, és helyette a Mezőgazdaságtudományi Kar kapott engedélyt a környezetmérnöki szak indítására. A korábbi önálló, sikeresen működő és egyre több hallgatót vonzó kari jogállású szakgondozó intézet, a KTI így nemcsak, hogy nem vált karrá, hanem 2001-től - addigi önállóságát is elveszítve - a Mezőgazdaságtudományi Karba került. A Kar pedig ezzel egyidejűleg - a KTI által hozott profilokra és szervezetre építve - nevét Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karra változtatta. Az, hogy a KTI mindezek ellenére viszonylag nyugodt körülmények között folytathatta egészen 2012-ig szakmai munkáját, az nagymértékben Dimény Judit és Csányi Sándor dékánoknak volt köszönhető, akik a KTI kollektíváját, szervezettségét, magas színvonalú oktatási, kutatási, tudományos és jelentős hallgatói létszámot vonzó valamint kimagasló forrásteremtő, a Kar finanszírozási helyzetét is jelentősen javító tevékenységét elismerték és nagyra értékelték. Ezt a megbecsülést az is jelezte, hogy egy-egy időszakban három kollégánk – Barczi Attila, Kriszt Balázs és Ónodi Gábor – is dékán-helyettesi feladatokat látott el mellettük a Karon. Sőt az egyetemi vezetésben is erősödő – mindenekelőtt Hornok László rektor-helyettes által képviselt – KTI-ellenességet is képesek voltak némiképp ellensúlyozni. Így vált lehetővé, hogy – bár a belső szervezeti átalakítások révén az Intézet tanszékeinek száma az időközben csatlakozott (a KTI-be „menekült”) Halgazdálkodási Tanszékkel együtt előbb (2007 áprilisában) 8-ra, majd (2008 júniusában) 6-ra olvadt, ám ennek ellenére szervezetileg és tartalmilag is továbbfejlődött. E fejlődés jegyében a KTI az Állattudományi Alapok Intézettel közösen, Darvas Béla professzor vezetésével Kihelyezett Ökotoxikológiai Tanszéket alapított, a környezetgazdálkodási agrármérnöki szakon főiskolai végzettséggel rendelkezők számára egyetemi szintű kiegészítő képzést indított, és a természetvédelmi mérnök egyetemi szak indítási engedélyét is megszerezte. Ezen túl 6 tanszékével és két kihelyezett tanszékével, közel 100 munkatársával és több mint 500 – az általa gondozott szakokhoz kapcsolódó – hallgatójával nemcsak elindította a fenti képzési rendszer-átalakító és kutató-fejlesztő tevékenységet, hanem a „bolognai folyamat” keretében kidolgozta és 2006-ban illetve 2009-ben elindította a környezetgazdálkodási agrármérnök (KGA) és a természetvédelmi mérnök (TV) alap- (B.Sc.) és mester- (M.Sc.) szakokat is. Az Intézet a két általa gondozott szakon eddig immár több mint 2.000 diplomát adott ki. Emellett Menyhért Zoltán professzorunk vezetésével, a KTI bázisán a Környezettudományi Doktori Iskolát (KTDI-t) is megalapította, létrehozva ezzel a környezet- és tájgazdálkodás teljes felsőfokú képzési vertikumát, melyhez a SZIE-MKK időközben (a KTI indulása után mintegy 12! évvel) létrejött Környezettudományi Intézete (KöTI) is csatlakozott. A KTI erejét és ütőképességét egyebek mellett olyan nagy hazai valamint EU-csatlakozási illetve EU-s projektekben játszott meghatározó szerepe is jelezte, mint például Magyarország földhasználati zónarendszerének kidolgozása vagy pl. a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program (NAKP) közreműködő kidolgozása, fejlesztése és koordinációja. De mindenképpen ide sorolhatók az NVT, AVOP, ÚMVP, VTT programok és tervek alapozó elemzései, az ÉTT rendszer bevezetése, a „Zöld belépő: EU csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata” című MTA kutatási program agrár-tématerületi koordinációja éppen úgy, mint a DART, a NATUROPA, a CEESA (FP-5), a MEA-SCOPE (FP-6), a SENSOR (FP-6), RUBICODE (FP-6), az AE FOOTPRINT (FP-6), a CONVERGE (FP-7), a BIOBIO (FP-7) vagy a BIOCORE (FP-7), nagy nemzetközi projektekben való aktív, meghatározó részvétele is. Bár 2012-ben, VM parlamenti államtitkári megbízatásomról történt lemondásomat követően – feltehetőleg ettől nem függetlenül, sőt kormányzati hátszelet, állami bátorítást érezve – az Intézet gyengítésére irányuló törekvések érezhetően felerősödtek, ám mindezek ellenére a KTI, mint a SZIE fenntarthatósági képzési alapműhelye, egészen 2014 áprilisáig, az országgyűlési választásokig szakmai, oktatási, tudományos és gazdasági értelemben is az Egyetem egyik legműködőképesebb intézete maradt, a programjai iránti érdeklődés pedig folyamatosan növekedett. Mindez világosan mutatta, hogy a minden tekintetben jól működő intézet átalakítására, még inkább megszüntetésére, - határon innen és túl, vidéki, közösségi, hallgatói valamint szakmai, felsőoktatási és K+F körökben egyaránt ismertté vált, jól csengő - nevének elvételére, tanszékei felszámolására észérvek nem hozhatók fel. Ennek ellenére a dékán, Gyuricza Csaba a KTI-re vonatkozóan - a téma jelentőségéhez mérten döbbenetesen szűkszavú, a kari átvilágítás eredményeit valamint az Intézet megtartására és megerősítésére vonatkozó ajánlásait figyelmen kívül hagyó, indokokat egyáltalán nem tartalmazó, 2014. szeptember 5-én kelt, meglehetősen zavaros - megszüntető előterjesztést tett. Ebben szinte kizárólag - hihetetlenül primitív, jelmondatszerű, kommunikációs panelekben szokásos - meghatározatlan tartalmú általánosságok („koherensebb, szakmailag egységesebb, összefüggő szervezeti egységek” létrehozása, meghatározatlan „átfedések megszüntetése”, a KTI „átalakításának” elkerülhetetlensége, mint a „kari szerkezet átalakításának első lépése”, tehát legfontosabbnak ítélt teendője) szerepeltek. Ezen „előterjesztés” alapján, a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Tanácsa 2014. szeptember 11-i ülésén a KTI nevű intézet indoklás nélküli megszüntetéséről és tanszékei feloszlatásáról döntött. A döntést a Szenátus 2014. szeptember 24-i ülésén megerősítette, ezzel véglegessé tette, hogy a SZIE Környezet- és Tájgazdálkodási Intézete, a SZIE-KTI 2014. szeptember 30-án megszűnik, 24 éves története véget ér. Nem lehetnek persze kétségeink afelől, hogy itt nem csupán egy dékán magánakciójáról van szó. Ahol a politika által delegált - az Egyetemen munkaviszonyban egyébként nem lévő - „tartótiszt” számoltatja be, irányítja, utasítja az intézmény vezetését, ott nem a dékáni magánakciók és még csak nem is a belső ármány, irigység és másokon átgázoló erőszak vezet ilyen értelmetlen, az értékeket leromboló, barbár pusztításhoz. Az pedig, hogy dékánként, a vezetői státusban maradásának egyfajta előfeltételeként éppen annak kell az Intézet megsemmisítését, nevének elvételét, tanszékei feloszlatását szánalmasan szervilis módon végrehajtania, önként magára vállalnia, aki környezetgazdálkodási agrármérnöki diplomáját éppen ebben az Intézetben szerezte, ettől a műhelytől kapta, az az ő – talán általa még fel sem fogott – személyes, emberi tragédiája. A KTI története ezzel úgy tűnik egyelőre véget ért. Szellemisége azonban volt hallgatóiban és mindazokban tovább él, akik az elmúlt negyedszázadban munkatársaival és programjaival így vagy úgy kapcsolatba kerültek. Az Intézet által képviselt irányt az élet igazolta, arra nemcsak itthon, de a világban is egyre nagyobb igény mutatkozik. El kell jönnie tehát hamarosan újra a KTI idejének. Szomorú persze látni azt, hogy miközben az „önsorsrontó” Gödöllőn egy ilyen program, közösség és intézmény, mint amit a KTI egyfajta bejáratott védjegyként jelentett, a ledózerolás sorsára jut, azonközben azok a hazai és külföldi egyetemek, amelyek akár 5-10 évvel is később eszméltek és fedezték fel az irány és képzési programja fontosságát, azok – mint például Debrecen, ahol Pepó professzorék, a szak hozzánk képest 5 évvel későbbi indításához, éppen Gödöllőről, az alapító KTI-től kértek és kaptak ajánlást – jövőt építenek erre, és karuk elnevezésében is büszkén viselik a környezetgazdálkodást. Nagy kár bizony az alkotó közösség ostoba szétverésével, a barbár pusztítással és az értékek lerombolásával okozott időveszteségért, az elvesztegetett előnyért. Úgy látszik nagyon gazdag ez az ország, hogy még ezt is megengedheti magának. Végül határozottan le szeretném szögezni, hogy a fentiek személyes folyamatelemző, helyzetértékelő magánvéleményemet tükrözik. A tények rögzítését, értelmezését és a folyamat tanulságainak megfogalmazását lelkiismereti kötelezettségemnek éreztem, és a leírtak leginkább az utókornak szólnak. Ezzel egy olyan valaki folyamat-értékelését, véleményét ismerhette meg az olvasó, aki az átélt események ismeretének biztos tudatával rögzítheti a tényeket, mert maga is végigküzdötte és aktív közreműködőként, negyedszázadon át belülről követte egy ígéretes, új kezdeményezés, a KTI sorsát, indulásának, felemelkedésének és lerombolásának folyamatát. Gödöllő, 2014. szeptember 25.
Kishantos »
A SZIE Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet kivégzésére „Első keresztelés itt az előtti életbeni temetés, s az itti temetés túl keresztelés... s minden létalakból az abban készült azon léti érzékeken felüli finomat szabadítja ki a halál...” Bolyai Farkas Csendben múlt ki tegnap, 2014. szeptember 30-ával a rendszerváltás egyik szépreményű gyermeke, az Ángyán József és munkatársai által létrehozott gödöllői Környezet és Tájgazdálkodási Intézet, elkötelezett agrárértelmiségiek generációinak Alma Matere. Nem a gyász helye ez, hanem a mérleg megvonásáé. Mert sokan temetni szeretnék ezt az intézetet. A politikai korrektségre utasított egyetemi hallgatók ma csendes gyertyagyújtásra gyűltek össze. Azzal, hogy a HÖK elfogadta a rektor utasítását a visszafogott vélemény-nyilvánításra, maguk gyakoroltak öncenzúrát és mondtak le önként az egyetem autonómiájáról, melyhez a Középkor óta elvben joga van az „egyetemi polgároknak”, de amihez ma nincs joguk a magyar hallgatóknak, akik csak hallgatók, nem polgárok. Lemondtak róla, gyáván. És elfogadták a hivatalos érvelést, miszerint: „a KTI nem fog megszűnni, csak szerkezeti átalakuláson megy át…” Ezzel nemcsak kollaboránssá váltak ők is, hanem elárulták volt oktatóikat, elfogadták, hogy ma politikai bosszúként ki lehet nyírni egy köztiszteletben álló professzort, s ezzel elfogadták azt is, hogy a magyar parasztságot le lehet törölni a Föld színéről. Ők tehetnek róla? Nem hiszem. Ezt tanulták el környezetüktől és a döntést legitimáló oktatóktól. Hogy nem Ángyán Józseftől, az biztos. Ezzel megszűnt egy termékeny és sikeres szellemi műhely, ami valóban szabad elhatározásból, szerencsés csillagzat alatt született, a szakma színe-java által. Egy sötétedő korszakban szüntetik meg azok, akik az elmaradt rendszerváltásra is végső zárópecsétet kívánnak ütni. Szomorú mérleg. S ha összevetjük azzal, hogy az Ángyán József által kidolgozott Vidékstratégia ma már csak papíron létezik, a saját lábára álló vidék helyét a kapitalista tömegtermelés agrárbiznisze foglalja el, nincs okunk vidámságra. S ha megnézzük, mi történt a Vidékstratégiában javasolt ökológiai mintagazdaságok létrehozatala helyett az egyetlen ilyen gazdasággal, Kishantossal, akkor láthatjuk, hogy ez a folyamat nem hiba, hanem eredmény. Poroljunk le egy 1990-ben született írást, emlékezzünk arra az időre, amikor a KTI is fogant. Részlet a Kós Károly Egyesülés alapítói nyilatkozatából, a szerzők egyike Makovecz Imre: „A nemzetmentés és országépítés vállalkozása a búzatermesztéstől a honvédelemig, az oktatástól a vízgazdálkodásig, csak az egész nép vállalkozásaként életképes.(…) Semmiféle elit: sem a hatalmi, sem a gazdasági, sem az intellektuális elit nem lehet képes ennek az országméretű vállalkozásnak az iniciálására, megszervezésére és hordozására. Nem absztrakt vitákra van szükség, hanem olyan közélet kiformálására, amelyben a nép minden tagja átérezheti, hogy szükség van az ő személyes vállalkozására is.”(…) „amíg vetőmagvakból nem válunk önellátóvá, addig a magyar nép bármikor zsarolható az éhínséggel.”(…) Pénzügyi nehézségeink miatt nem adhatjuk el az országot.(…) Nagy a kísértés a vállalkozások szabadabb lehetőségeinek csoportérdekek szerint való manipulálására. Annak, ha ez a szellem felülkerekedik, gyilkos következményei lesznek: újra létrejön a százezer dőzsölő és tízmillió nyomorgó országa.” Nézzünk körül: ez történt. A KTI kivégzése jeladás a hatalom részéről: bármit megcsinálhatunk veletek. De üzenjük: még élünk néhányan, akik nem akarjuk, hogy így legyen. Akik ma a Vidék ellenében átálltak a Tőke oldalára, szociális robbanás felé manőverezik az ország hajóját. A felülről vezérelt társadalom-átalakítás ideje régen lejárt. A pártok ideje is lejárt. Az országot egy újraszülető népmozgalom kell, hogy kezébe vegye. Minél később teszi, annál fájdalmasabb lesz. Nekünk ezt üzeni a KTI halála. 2014. október 1. Tisztesség és Emberség Szövetsége – Élőlánc Magyarországért
Belvizek........ »
Ötezer gazda kaphat kártérítést A belvízkárok enyhítésére eddig huszonötezer vis maior kártérítési igény érkezett a gazdáktól az állam felé – nyilatkozta portálunknak dr. Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára. Azonban arra nincs lehetőség, hogy mindenkit kártalanítsanak. A jelenleg működő kárenyhítési rendszer finoman szólva sem működik jól, ebben a rendszerbe körül-belül ötezer gazdát tudunk bevonni, és ők is csak részleges támogatást kaphatnak – mondta a politikus. A jövőben új kockázatviselési rendszert alakítanak ki, amelybe az állam a gazdák mellett a bankokat és a biztosítókat is be akarja vonni, ennek létrehozása várhatóan őszre zárulhat le. Az államtitkár beszélt arról is, hogy miképpen akarják megelőzni a hasonló katasztrófális vízhelyzet kialakulását: a jelenlegi vízgazdálkodási társulatok nem működnek jól, nem tudták megoldani a problémákat. Az államnak kell kezébe vennie a rendszert. Fontos változás, hogy január 1-től nem kell hozzájárulási díjat fizetnie a gazdáknak. A közeljövőben a az állam veszi át a feladatokat, és szerződést kötnek a gazdákkal, vagy a jól működő vízgazdálkodási társulatokkal, hogy karbantartsák a védműveket – hangsúlyozta dr. Ángyán József. A belvízvédekezésre 4,6 milliárd forintot különítettek el az idei költségvetésből.
Mezőgazdasági közlemények »
A Vidékfejlesztési Minisztérium álláspontja Ángyán József leveléről 2012. február 28. 18:48 Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium volt parlamenti államtitkára 2012. február 27-én egy zöld szervezeteknek írt levélben ismertette lemondásának okát, amelyet a tárca vezetőjének mindeddig nem indokolt. Közlemény. A tárca leszögezi, hogy Ángyán József távozásával a kormány birtokpolitikája, valamint a hosszú távra szóló vidékstratégia és a végrehajtására épülő Darányi Ignác Terv nem változik. A kormányprogramban is világossá tettük, hogy nem a gigantikus méretű, alapanyagot termelő mezőgazdasági vállalkozások érdekeit képviseljük, hanem – az európai modellt követve – a működőképes családi és egyéni gazdaságokat; a mezőgazdaságra épülő mikro-, kis- és középvállalkozásokat. Kiemelten támogatjuk a kistermelőket; előmozdítjuk a helyi piacok létrehozását; összekötjük a helyi termelést és a helyi értékesítést, helyreállítjuk az állattenyésztés és a növénytermesztés felborult arányát, megvédjük természeti erőforrásainkat, köztük a magyar termőföldet, vízkészleteinket; visszaállítjuk a vidék és a város szoros kapcsolatát; versenyképessé tesszük a magyar mezőgazdaságot a hazai, az uniós és világpiacokon. A 2020-ig szóló Nemzeti Vidékstratégia célja, hogy a vidéki térségek nagy részén érvényesülő kedvezőtlen folyamatokat megfordítva, a fenntarthatóságot és a vidéki élet értékeit állítsuk középpontba. A Kormány célja tehát továbbra is a biztonságos, egészséges élelmiszerellátás, a GMO-mentesség megőrzése, a helyi gazdaság, helyi piacok fejlesztése, fenntartható agrárszerkezet kialakítása, továbbá a természeti erőforrásaink megvédése és fenntartható használata. (Vidékfejlesztési Minisztérium)
Pályázat NFA földekre »
Kiáltvány a magyar vidékért 2012. december 17-e sötét napként vonul be a rendszerváltás utáni magyar történelembe. E napon a kormánypártok két független képviselővel együtt, Ángyán József kivételével megszavazták az Alaptörvény 3. módosítását, beépítve az „integrált mezőgazdasági termelésszervezés” intézményét Alaptörvényünkbe. Ennek jelentőségéről a magyar választók túlnyomó többsége mit sem tud, miközben az az ország gyarmatosításának új, minden eddiginél végzetesebb fejezetét nyitja meg. Az ügy sorsdöntő jelentőségét felmérve szükségét érezzük, hogy közzé tegyük e döntés lényegi tartalmát és várható következményeit. Az Alaptörvény 3. módosítása a kormány által hangoztatott állítással ellentétben nem egyetlen, hanem három leendő törvényt tett sarkalatossá. Ezek közül az integrált mezőgazdasági üzemszervezésről szóló törvény sem a Vidékfejlesztési Stratégiában, sem a kormány programjában nem szerepel, ezért arról legfeljebb elképzelései lehettek bármely, a módosítást megszavazó képviselőnek. A kormánypártok, 3 képviselő kivételével, az MSZP-vel együtt (!!!) név szerinti szavazáson leszavazták Ángyán József módosító indítványát, mely a szóban forgó „integrált mezőgazdasági termelésszervezés” helyett a családi gazdaságokra és a szövetkezetekre vonatkozó szabályokat tette volna sarkalatos törvénnyé, amely viszont mind a Vidékfejlesztési Stratégia mind pedig a kormány programjának is része. Ezzel az a helyzet állt elő, hogy az országgyűlésben a kormányzó pártok részéről mindössze 1 képviselő akadt, aki következetesen kiállt a kormány programja mellett és szavazatával azt képviselte, miközben az összes többi képviselő saját ígéretével ellentétesen, saját programja ellen szavazott. Ezzel a kormánypártok állást foglaltak arról, hogy szembemennek saját kormányprogramjukkal és az általuk elfogadott Nemzeti Vidékstratégiával. Az elmúlt időszak eseményei, így a földpályázatok körüli botrányok, az agrárkamarai törvény, majd később a földtörvény tervezetének tényleges tartalma, és most a földtörvénnyel kapcsolatos alaptörvény módosítás látszólag érthetetlenek, ha egyenként tekintjük azokat. Együtt szemlélve azonban egyre inkább kirajzolódni látszik egy kormányzati ciklusokon átívelő nagy terv, mely szerint a magyar társadalomnak nem egyéb jövőt álmodtak meg urai, mint azt, hogy bérrabszolgaként végezzen ipari és mezőgazdasági tömegtermelést. Az integrált termelésszervezés megvalósulása esetén olyan regionális integrátor-szervezetek jöhetnek létre, melyek lefedik az ország teljes mezőgazdasági termék-felvásárlását és kereskedelmét. Az integrátorok ilyenformán monopolhelyzetet fognak élvezni, és akár pártok felett átnyúló magán-érdekkörök irányítása alatt állhatnak. Ez további lépést jelent a tőkés társaságok által már most kiépítés alatt álló nagybirtok-rendszer kiteljesedéséhez és bebetonozásához, miközben mindez az önkéntes, feldolgozásra és értékesítésre létrehozott szövetkezetek, családi gazdaságok ellehetetlenítését eredményezi, amelyek pedig az egyedüli garanciát jelentik arra, hogy a megtermelt jövedelem helyben maradjon ellentétben a profitszivattyúként működő tőkés társaságokkal. Mindennek szükségszerű következménye a falvak lassú elsorvadása, az ott élők már megindult elvándorlásának felgyorsulása, a városokban növekvő munkanélküliség, szociális feszültség, és a kilátástalanok külföldre távozása. Ezt a célt szolgálja az antidemokratikusan, felülről szervezett agrárkamara létrehozatala is, mely a renitens gazdák majdani megrendszabályozásának, sőt akár a termelésből való kizárásának a lehetőségét teremtette meg. Ennek a távlati célnak érdekében készül a jelenlegi földtörvény, és ugyanezt a célt szolgálja a senki által nem kívánt és nem értett stratégiai megállapodások sorozata a Magyarországon tevékenykedő multinacionális cégekkel. Ahogyan a földtörvény tervezete a mezőgazdaság területén hajt végre történelmi léptékben példátlan méretű tőkekoncentrációt a helyi vállalkozók és közösségek fejlődési lehetőséghez juttatása helyett, úgy az ipar és kereskedelem területén a stratégiai megállapodások rögzítik a tőkés társaságok fejlődési lehetőségeit, miközben a hazai vállalkozások elől elszívják a levegőt. Az alaptörvény e módosítását kierőszakoló és a leendő földtörvény tartalmát sugalmazó érdekkörök – élükön Csányi Sándor Bonafarm-csoportjával – folytatják propagandájukat, mely a Vidékstratégiát életveszélyesnek és korszerűtlennek titulálja, szemben a magas fokú gépesítéssel és olcsó bérmunkával dolgozó tőkés nagybirtokkal. Csakhogy az utóbbi – állításukkal ellentétben – gazdaságilag, ökológiailag és társadalmilag egyaránt fenntarthatatlan, és katasztrófához vezet. Ezek után már nem meglepő, hogy az alaptörvény módosítását hirtelen, szinte észrevétlenül, a diáktüntetésekre irányuló közfigyelem árnyékában, a karácsonyi készülődés alatt hajszolták végig, nem hallgatva a felelős figyelmeztető hangokra, hogy halasszák el a döntést és nyíljon széleskörű egyeztetés a kérdésben. A magyar nép sajnos lassan ébred, de lassan már ébred. Mindennapi hazugságok sorozatával, mesterségesen generált politikai botrányokkal, sikerpropagandával ideig-óráig el lehet terelni a figyelmét legfontosabb sorskérdéseinkről. Lehet ezt tenni internacionalista-kozmopolita-liberális értékrend alapján, szociális demagógiával és milliárdosok vezényletével és - most már kiderült -, lehet ugyanezt folytatni nemzeti és keresztény értékekre hivatkozva. Lehet zsarolni és egzisztenciális félelemben tartani képviselőket, és lehet gátlástalanul mindenfajta eszközt bevetni a cél érdekében. Azonban két istent nem lehet egyszerre szolgálni. Egyszer mindenkinek el kell döntenie, hova áll, és mindenkinek számot kell vetnie cselekedeteivel. A világvége nem égszakadással és földindulással következik be. A végítélet mindennap zajlik. A világ végének közeledtét a Szentírás szerint jelek kísérik. A jelek egyike, amikor a szavak elvesztik eredeti jelentésüket. Ezért ahhoz, hogy a kormány visszatérhessen meghirdetett programjához és helyreállítsa a választók belé vetett bizalmát. az alábbi minimális követeléseket kell teljesítenie: Fazekas Sándor miniszter azonnali távozása Budai Gyula államtitkárral és Szabó Csaba miniszteri biztossal együtt, Az Agrárkamara fedőnevű antidemokratikus hatalmi centrum szervezésének leállítása, és egy alulról szerveződő demokratikus kamarai szervezet létrehozatala, Az alaptörvény december 17-i módosításának visszavonása, Széleskörű, valós és érdemi társadalmi vita azonnali indítása a földtörvényről és az alaptörvény módosításáról, egyúttal a földtörvénnyel kapcsolatos törvénykezési folyamat felfüggesztése a vita társadalmi konszenzussal való lezárultáig, A multinacionális cégekkel történő stratégiai megállapodások azonnali leállítása, a korábbiak visszavonása. Addig is, amíg a kormány e követeléseknek eleget tesz, az Élőlánc Magyarországért folytatja a már megkezdett a társadalmi vitát, és 2013. januárjában további nyilvános felvilágosító konzultációt szervez országszerte a földtörvényről és az alaptörvény módosításáról. 2012 a hazugságok éve volt. 2013 legyen a megtisztulás, az igazság és a szabadság éve! 2013. január 6-án, Vízkereszt ünnepén Az Élőlánc Magyarországért elnöksége
Kínai műtojás? »
Mai téma volt a Kossuth Rádióban: Külsőleg megtévesztésig hasonlít az a műtojás az igazira, amelyet tömegesen gyártanak Kínában – számolt be egy hongkongi újság. A műtojások egyelőre nem juthatnak el hazánkba. Ellentétben a szintén nagy tételben termelt szójával és a génkezelt változatával, ami az egyik leggyakoribb – káros anyagokat is tartalmazó - élelmiszer-alapanyag. A mechanikusan előállított kínai műtojások a megtévesztésig hasonlítanak az igazira. A hamis tojás 75 százalék vízből, 14 százalék fehérjéből és 11 százaléknyi zsírból áll. A hibája viszont, hogy nincsenek meg benne a tojásra jellemző ásványi anyagok és vitaminok, és nem rendelkezik az eredeti tojás szerkezetével sem. A kínai élelmiszerbiztonsági hatóságok már bezártak egy hamis tojást gyártó céget a tulajdonost pedig megbüntették. Noha ez az ország adja a világ tojástermelésének 40 százalékát, szakértők szerint egyelőre nem jut el hazánkba a műtojás – tudatta közrádió. Ellentétben a szójával - az élelmiszer-gyártás egyik, ám teljesen szükségtelen és felesleges alapanyagával -, ami hazánkban is igen elterjedt. Ángyán József, a Szent István Egyetem professzora, a MAGOSZ képviselője elmondta a közrádiónak, hogy az itthoni szója nem manipulált, ám a behozott, illetve a külföldi élelmiszerekkel együtt beérkező szója korántsem biztos, hogy nem génkezelt. A szakértő elmondásából kiderül, a hozzánk, vagyis az élelmiszereinkbe bekerülő - főként Dél-Amerikából érkező - alapanyag az, ami még a totális gyomirtó-szereket is kibírja. A professzor szerint ezek génmódosított fajták, a gyomirtót egyedül ez a fajta szója bírja ki. Nyilván ennek maradványai ott vannak a szójában, csak közömbösíteni tudja ezt maga a szója – vélte Ángyán. Így, a felhalmozódott növényirtószerek miatt az egészségre is káros lehet a növény. [Forrás: OrientPress Hírügynökség] Reméljük nem ez lesz a magyar élelmiszeripari termékek újabb silány minőségű versenytársa.
Szántóföld bérlés »
A külföldi bankárok csizmája "nem bírta a vizet" a nagybereki állami földeken - Ángyán József: "az arrogancia teteje" a szerződés