Óriási a felfordulás a terménypiacokon, olyannyira, hogy szinte teljesen lenullázódott a kereslet a búza és a kukorica iránt, a 2021/2022-es szezonban jellemző termelési költségekhez mérten a termést jelen pillanatban lehetetlen nyereségesen értékesíteni.

"Ezzel sajnos szembe kell nézniük a termelőknek, ennek jött most el az ideje. A hibakeresés helyett szerintem a megoldásra érdemes törekedni" – mondta kérdésünkre Berta László gabonakereskedő, akivel arra kerestük választ, hogy milyen lehetőségek vannak azon termelők előtt, akik eddig nem akarták vagy nem tudták értékesítették a terményt. Nem az a kérdés, hogy ki, miért nem értékesítette, hanem hogy jelen pillanatban mit érdemes lépni egy agrárvállalkozásnak ahhoz, hogy ne dőljön be, és képes legyen finanszírozni a költségeit 5 hónap múlva is, és vissza tudja fizetni a 20 százalékos kamatra felvett hitelét.

Annak vége, hogy "majd úgyis el tudom adni"

Az utóbbi másfél évben teljesen felborult a szokásos rendszer. Az a gondolkodásmód, hogy "majd úgyis el tudom adni", és két héten belül megkapom a termény árát, sajnos már nem működőképes, megfordult a piac, a termelőknek kell komoly erőfeszítéseket tenni azért, hogy értékesíteni tudják a terményt. A hosszú időtartamra kötött beszállítói szerződések idejének egyelőre vége, szinte a legtöbb termék esetében, és kukorica, búza is ide tartozik.

Becsődöl a logisztika, ha nincs mit szállítani

"Tulajdonképpen eltűnt az a logisztikai építmény, ami eddig mozgásban tartotta a magyar gabonapiacot, mert kiestünk egy évre a nemzetközi terménypiacról a terményhiány és a nagyon magas árak miatt" – részletezte Berta László. Az olasz kamionos szállítási útvonal maradt meg, viszont kiesett a vasúti és a hajóval történő szállítás. Ezeknek a logisztikai kapacitásoknak a visszaépítésére elég sok idő kell.

kukorica termény

Nyereségesen eladni jelen pillanatban képtelenség eladni bármilyen terményt Magyarországon – Fotó: Shutterstock

"Régebben sokszor előfordult, hogy a logisztika volt kénytelen leszervezni, hogy legyen áru, hogy megérje a fuvar. Most viszont a magyar, belföldön feldolgozásra nem kerülő árunak az értékesítési logisztikája rendkívüli módon beszűkült és nagyon drága". Ebben az is benne van, hogy az a kereskedő, amelyik nem látja, hogy tele tudja majd rakni áruval a vonatot, nem fog kibérelni egy szerelvényt.


Az utóbbi másfél évben pedig kérdésessé vált a termény beszerzése, egyrészt az aszály miatt, másrészt azért, mert a termelők nem váltak meg a terményüktől, illetve csak jóval magasabb áron tették volna ezt meg, mint amennyi reális, azaz valamilyen nyereséggel értékesíteni tudja a kereskedő a nemzetközi piacon.

Nem csak Magyarországon vannak gondok, totálisan szokatlan folyamatok tapasztalhatóak máshol is, a konstanzai kikötőnél például 15 km-es sorban állnak a kamionok tele gabonával, "ilyet leginkább aratáskor lehet látni, nem márciusban".

A problémák 2021 őszén kezdődtek

"Itthon a problémák valójában 2021 őszén kezdődtek, amikor a magyar feldolgozók próbálták beszerezni a magyar alapanyagot a termelésükhöz, de a termelők egy része inkább még várt az eladással. A helyzetre akkor az volt válasz, hogy elkezdtek kiépülni az importútvonalak, megjelent a magyar piacon a szerb, a román és az osztrák kukorica is, hiszen biztosítani akarták a feldolgozók a folyamatos termelést. Az gondolom, hogy a magyar termelők akkor veszítették el beszállítói megbízhatóságukat" – mondta Berta László.

2021 őszén 95 ezer forintért lehetett értékesíteni a kukoricát. 2022 elején a 135 ezer forintot is elérte a tonnánkénti ár, de sokan még ekkor is kivártak (AKI PÁIR). 2022 őszére bőven 300 euró felettig emelkedett a kukorica ára, "nekem is voltak ilyen szerződéseim. Egy jó ideig viszont senki nem fog ennyi pénzt adni a gabonáért."

Most eljött a fordulat, egyre több nagy, több ezer hektáron gazdálkodó termelő is úgy döntött, hogy belépnek az értékesítési láncba, és ha fogcsikorgatva is, de túladnak a terményen. "Én ezt javaslom mindenkinek. Szeptemberben is kell majd gázolajra költeni, meg kell venni a szükséges alkatrészeket, fizetni kell az alkalmazottakat, most az a legfontosabb, hogy valamilyen módon fenn lehessen tartani a likviditást az agráriumban."

Korábbi cikkeink a témában:

Megborult gabonapiac: nehéz helyzetben a gabonatermesztők – Agroinform sajtóközlemény

Csak erős idegzetűeknek: így alakultak március elején a gabonaárak

Kivizsgálják, milyen lépések segíthetik a magyar terménypiaci krízis kezelését

Nem várható emelkedés a terményárakban, de a takarmányipar megmenekült

Ömlik a magyar piacra az ukrán gabona

Súlyos döntés született az ukrán gabonaimport ügyében Brüsszelben

Mennyire toxinos a magyar és az ukrán kukorica?

A minőségi tanúsítvány a termény útlevele – ki meri kockáztatni, hogy enélkül hozzon ukrán gabonát?