A Tiszai Horgászat Facebook-oldalán jelent meg egy óriási kecsege fényképe: a hal hossza 72 centiméter volt faroktőig, a tömegét nem mérték. A jókora kecsegének a fenekező felszerelésen felkínált iszapgiliszta tetszett meg.

„Többször kiugrott szaltózva, mert ezek a nagyok így próbálnak védekezni akasztás után. Pont mint a kanadai tokok. Több nagy kecsege is szabadult már így meg a horogtól akasztás után" – mondta a horgász.

„A gasztronómiai értéke nagy és különleges. Húsa sárga, és egy estét fokhagymás tejben áztattuk régen. Feljött a zsír a tetejére a tejnek, mint a jó húslevesnek. Természetesen ez a példány ment vissza éltető elemébe, de azért elképzeltem, ahogy anno nagymamám rácosan készítette el nekünk. Már ötven felé emlékezni is jó, és pont ez a kor, amikor az ember már nosztalgiázik" – idézte fel a régi szép időket, melyek nemsokára visszatérhetnek.

A Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) ugyanis 2021 szeptemberében bejelentette, hogy programot indít a halfaj állománynövelésére és állományi felmérésére. Az azóta eltelt időszakban folyamatosan zajlottak a telepítések.


Ha sikerül bizonyítani a faj megfelelő állományát, akkor – jogalkotói, szakmai felügyeleti támogatás esetén – első lépésben évente kettő példányt vihetnek majd haza.

A magyar rekord jelenleg egy 105 centis, 9,2 kilós példány.

Forrás: pecaverzum.hu

Indexkép: Facebook-bejegyzés