A mezőgazdasági termékek közül az alma és a vágósertés termelőiár-indexe a kilencedik hónapban kiemelkedően magas volt, a mezőgazdasági ráfordítások közül különösen a műtrágyaárak és az épületépítéssel és -fenntartással kapcsolatos költségek nőttek jelentősebben – közölte az MTI.

A gabona ára az első három negyedévben 2,6 százalékkal nőtt, ezen belül a búza 5,4 százalékkal drágult, a kukorica ára stagnált. A KSH megjegyzi, hogy a búza ára az év elején még tonnánként 60 ezer forint volt, szeptemberben pedig már csak 49 300 forint. A kukorica esetében nem volt ekkora mértékű ármozgás, az év eleji 46 330 forintról csökkent 42 400 forintra.

diagramm

A gyümölcsök ára 4,5 százalékkal emelkedett 2018 első három negyedévéhez képest. Szeptemberben az alma árindexe már 42 százalékos növekedést mutatott, de az év eleji alacsony árindexet még nem tudta kompenzálni.

A zöldségfélék ára 17 százalékkal nőtt január-szeptemberben éves bázison, de szeptemberben az idén először árcsökkenést mért a KSH. Év eleje óta a vöröshagyma másfélszeresére drágult, a paradicsom pedig 16 százalékos árnövekedést mutatott.

Az élő állatok ára 7,6 százalékkal nőtt az első kilenc hónapban, ami a sertésár 16 százalékos emelkedésének következménye. A vágósertés árnövekedése szeptemberben már 30 százalék volt, felvásárlási ára ekkor elérte kilogrammonként a 492 forintot a KSH kiadványa szerint.

Az első három negyedévben a mezőgazdasági ráfordítási árak 4,2 százalékkal nőttek, ami a folyó termelőfelhasználás 4,2 és a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 5,0 százalékos növekedéséből adódott.

sertés

A legnagyobb mértékben a sertéstakarmányok ára emelkedett a takarmányok közül – fotó: Pixabay

A takarmányok ára 4,8, ezen belül az egyszerű takarmányoké 4,7, a keveréktakarmányoké 4,8 százalékkal nőtt. A takarmányok közül a legnagyobb mértékben a sertéstakarmányok ára emelkedett (10 százalékkal) a bázisidőszaki alacsony árak miatt. A KSH megjegyzi, hogy az elmúlt három hónapban a sertéstakarmányok ára már csak kis mértékben nőtt.

A műtrágyaárak 12 százalékkal lettek magasabbak, az egyszerű műtrágya 14 és az összetett műtrágya 8,4 százalékos drágulása nyomán. Az elmúlt három évben az idei első negyedévében voltak legmagasabbak a műtrágyaárak, azóta folyamatos csökkenést mér a KSH.

A növényvédő szerek 3,2, az állatgyógyászati készítmények 5,2 százalékkal drágultak. Az energia és kenőanyagok ára 1,4, ezen belül az üzemanyagoké 1,8 százalékkal lett magasabb.    A mezőgazdasági beruházásokon belül az épületberuházások ára 9,8, a gépberuházásoké 2,2 százalékkal nőtt - derül ki a KSH összeállításából.