A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján pénteken megjelent adatok szerint a szeptemberi 2,0 százalékos csökkenés után októberben a gyümölcsök felvásárlási ára átlagosan 14,6 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban. A sertések felvásárlási árának emelkedése pedig 30,5 százalékról 37,8 százalékosra ugrott.
Kép forrása: KSH
A gabonafélék és a burgonya árának csökkenése nyomán a növényi termékek átlagos áresése 4,2 százalékosról 3,5 százalékosra mérséklődött, emellett az élőállatok és állati termékek drágulása 10,2 százalékról 12,6 százalékra emelkedett.
Az idei év növénytermesztés szempontjából fontos, hogy a gabonaárak 8,1 százalékkal voltak a tavaly októberinél alacsonyabbak a szeptemberi 5,4 százalékos éves csökkenés után. A búza felvásárlási ára 10,2 százalékkal volt alacsonyabb a tavaly októberinél a szeptemberi 7,2 százalék helyett. A kukorica októberre 6,3 százalékkal lett olcsóbb, a szeptemberi 4,8 százalékos éves csökkenés után.
A zöldségek árcsökkenése 2,9 százalékos volt a szeptemberi 1,3 százalékot követően, illetve a burgonya ára is 0,4 százalékkal alacsonyabb lett a tavaly októberinél, míg szeptemberben 18,0 százalékkal drágult éves összehasonlításban.
Októberben az alábbi zöldségek felvásárlási ára lett alacsonyabb. A paradicsom 9,8 %-val, az uborka 21,5 %-val, a karfiol 28,7 %-val, a sárgarépa pedig 9,5 százalékkal alakult jutányosabban a tavalyihoz képest. A vöröshagyma és fejes káposzta 7,9 százalékkal lett olcsóbb. A zöldbab ára ugyanakkor 160,8 százalékkal megugrotta az ehhez képest szolid 15,3 százalékos szeptemberi drágulást.
A szőlőtől megtisztítva a gyümölcsök átlagosan 29,4 százalékkal drágultak a tavaly októberi felvásárlási árakhoz képest. A gyümölcsök ára a következőképpen mutatkozik. Az alma ára 43,5 százalékkal, a körtéé 37,0 százalékkal drágult. Azonban az őszibaracké csak 4,8 százalékkal lett a tavaly októberinél magasabb.
Az élőállatok felvásárlási ára 16,7 százalékkal volt magasabb a tavaly októberinél, a szeptemberi 13,4 százalék után. A vágósertés mellett a vágómarha felvásárlási árának éves emelkedése is meglódult a szeptemberi 1,2 százalékosról 11,3 százalékosra. A baromfi mindössze 1,0 százalékkal drágult átlagosan. A juh felvásárlási ára a szeptemberi 5,3 százalék helyett októberben csak 2,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Kép forrása: KSH
Az állati termékek októberi 4,3 százalékos emelkedése 0,9 százalékponttal magasabb a szeptemberinél, amit a tej drágulásának 7,2 százalékra emelkedése okozhatott az előző havi 5,0 százalékról. A tojás felvásárlási ára 3,5 százalékkal alacsonyabb volt a tavaly októberinél, míg szeptemberben is 3,9 százalékkal csökkent.