Donald Trump december elején bejelentette, hogy beiktatása után 60 százalék körüli vámot fog kivetni a kínai agrártermékekre.

A fenyegetésre Kína azzal válaszolt, hogy akkor ő is vámokat vezet majd be az USA-ból érkező agrárimportra. Amerikai termelői egyesülések becslése szerint ez szójánál évi 14-16 millió, kukoricánál pedig 2,2 millió tonnával vetné vissza az amerikai exportot, ami komoly bevételkiesést jelentene a gazdáknak, mert nehezen találnának új piacot ezeknek a terményeknek.

Mindeközben elemzők is arra hívják fel a figyelmet, hogy Trump első elnöki hivatali ciklusa alatt (2016 és 2020 között) a Trump-adminisztráció által bevezetett vámok megtorló vámokhoz vezettek számos amerikai termék esetében.


Scott Gerlt közgazdász szerint a kukorica és a szója az USA teljes mezőgazdasági exportértékének mintegy egynegyedét teszi ki, de egy ilyen vámháború az agrártermékek világkereskedelmét is alaposan átrendezné.

Mások arra is emlékeztetnek, hogy a vámok okozta piacvesztés sok amerikai szója- és kukoricatermesztő megélhetését nehezítené meg, és ez negatív hatással lehet a vidéki térségek gazdaságára és a lakosság fogyasztására is.

Forrás: ofimagazine.com

Indexkép: Shutterstock