A Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége (HECSMSZ) befejezte a tavaszi, ökológiai célú folyóvízi busahalászatot a kezelésébe tartozó Tisza-szakaszon.

A busák (fehér és pettyes, valamint azok hibrid változata) jellegzetes alsó szemállású planktont fogyasztó ázsiai halfajok, hazánkba a Szovjetunióból a rendszerváltás előtti időszakban tógazdasági termelés céljából telepítették be – írja a hecsmsz.hu.

Előzmények

A tógazdaságokból feltételezhetően kiszökött egyedek populációi az évek alatt folyóvizeinkben a megváltozott hidrobiológiai viszonyok – honos élőhelyéhez nagyon hasonló körülmények – miatt kedvező életfeltételhez jutottak, aminek következtében a busák természetes szaporodása és robbanásszerű tömeges elterjedése, térnyerése napjainkban is folyamatosan történik.

Az inváziós, idegenhonos halfajok jelentős ökológiai hatást gyakorolnak az őshonos folyóvízi és állóvízi halfaunára,így a tömeges jelenlétük halgazdálkodási és természetvédelmi szempontokból nem kívánatos. A legnagyobb problémát azokon az időszakos vízjárású és állandó vízmozgással nem rendelkező vizeken okozzák, ahol a folyótól elszakadva, csapdába esve nagy tömegben nagy méretűre nőnek, túlnövik élőhelyüket, és ezzel kiszorítják az őshonos fajokat.


Ezért a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége elsősorban a zárt „fertőzött" horgászvizeken időszakosan ökológiai célú halászatok szervezését és lebonyolítását végzi. A folyóvizekben élő vándorló busaállomány gyérítését elsősorban biológiai úton, okszerű ragadozó halfajok, főleg szürkeharcsa telepítésével igyekszik elősegíteni. Illetve a busák gyérítését segíti az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő folyóvízi busahorgászat is.

A Szövetség halgazdálkodási eszköztárában, a folyóvizek halgazdálkodási gyakorlatában alternatív módszerként szerepel az ökológiai célú halászat, ugyanis számos körülmény befolyásolhatja a busák időbeli jelenlétét, tömeges tartózkodási helyeit. Az idei évben a Szövetség kísérleti jelleggel próbát tett a folyóvízi busák ökológiai célú halászatára, amiből hasznos következtetéseket vont le.

Ökológiai célú busahalászat

A HECSMSZ a régi fenékvarsák mintájára felszíni varsákat készíttetett, melyek fogási hatékonyságát kezdetben nem ismerte. A varsák már az első felnézéskor bizonyították, hogy ha van busa a kiválasztott helyszínen, akkor meg is fogja. Azonban a víz áttetszőségének növekedésével, tisztulásával észrevehetően a busák elkerülték a varsák nyílásait, így a passzív halászati eszközök busafogási hatékonysága is csökkent.

Az idő előrehaladtával a busás helyeken a busák helyett megjelentek a szürkeharcsák. A szürkeharcsa faji jelleméből adódóan a felmelegedő vízben már a vízoszlop felső rétegében keresi táplálékát, mely esetenként busa is lehet. A táplálék követése mellett a lebegő varsákban rejtekhelyet találnak, így akadályozva ezzel szabadságukat és a halászati munkát.

Az ökológiai célú folyóvízi busahalászat 2024. április 10-én vette kezdetét, az Alsó-Tisza algyői szakaszán. A busák megfogására tervezett speciális halászati eszközök (busavarsák) felnézése napi rendszerességgel halőri felügyelet mellett történt. Az algyői szakaszon összesen 10 darab nagyméretű felszíni busavarsa került elhelyezésre.

A halászat során összesen 154 kg tiszai busa került kifogásra. A busák kora alapján megállapítható, hogy nemcsak a 2018. és 2019. években történt természetes ívás a tiszai szakaszon, ugyanis a fogások között több két- és háromnyaras korosztályú egyed is volt.

Tapasztalatok

A felszíni varsákkal történő busák halászata az apadó jellegű letisztult vízben nem vezetett kellő eredményre, így a jövőben más időszakban fogja végezni a HECSMSZ az ökológiai célú tevékenységet, a passzív halászati módszer más, fogási szempontból kedvező időszakaiban, illetve tovább törekszik a tiszai busák hatékony kifogására irányuló, más halfajoktól szelektív módon történő halászati módszerek, eszközök kidolgozására és alkalmazására.

Addig kérik a horgászokat, hogy csak annyi busát fogjanak ki, amennyit rövid időn belül saját részre feldolgoznak, majd elfogyasztanak.

A busa a legtöbb ómega-3 zsírsavat tartalmazó édesvízi halfaj, magas koleszterinszint esetén rendszeres fogyasztása ajánlott.

Indexkép: Facebook-bejegyzés