2023-ban Németországban 121.600 tonna növényi alapú, húshelyettesítő terméket gyártottak 583,2 millió euró értékben, ami 16,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi mennyiséget, a legutóbbi öt év alatt pedig több mint a kétszeresére emelkedett.

Ugyanakkor a termékcsoport értéknövekménye mindössze 8,5 százalékot tett ki, ami arra utal, hogy a fogyasztók elsősorban az alacsonyabb ár miatt választják ezeket a termékeket.

Ettől függetlenül a kereslet továbbra is folyamatosan növekszik az adott termékek iránt, és 2023-ban már 67 vállalkozás foglalkozott azok gyártásával.

Egyre nagyobb a kereslet a növényi alapú, húshelyettesítő termékek iránt

Egyre nagyobb a kereslet a növényi alapú, húshelyettesítő termékek iránt – Fotó: Shutterstock

A nagyarányú növekedés ellenére azonban ez a mennyiség eltörpül a német húsipar nyolcvanszor nagyobb (mintegy 45 milliárd euró értékű) teljesítménye mellett, és arra egyáltalán nem jelent konkurenciát.


Öt évvel korábban viszont a Németországban gyártott hústermékek 40,1 milliárd eurós értéke még 150-szer volt nagyobb a húshelyettesítőkhöz képest. Ezzel együtt az egy főre jutó németországi húsfogyasztás folyamatosan csökkenő tendenciát mutat, és 2023-ban 51,6 kg-ot tett ki, ami 2019 évinél közel 12 százalékkal, a 25 évvel korábbinál pedig mintegy 30 százalékkal volt alacsonyabb.

Forrás: topagrar.com