Rejtélyes növénybetegség ütötte fel a fejét Magyarországon

Október közepén egy eddig szokatlan növényegészségügyi problémával kereste meg egy gazdálkodó hatóságunkat Zala megyében. A példaértékűen gondozott repcetábláján a növények foltokban lankadtak, sárgultak, majd a földből kihúzva a gyökereket azon torzulásokat, elváltozásokat lehetett látni. A tünetek alapján legalább két károsítóra gyanakodtunk. Az egyik a repcegyökér-ormányos (Ceutorhynchus pleurostigma), melynek őszi rassza az utóbbi években szórványosan okozott kisebb károkat a repceállományokban. Ez esetben ha hosszanti irányban felvágjuk a gyökereket, a kialakuló gubacsok belsejében járatokat, ürülékszemcséket és szerencsés esetben magát a kártevőt (kukacot) is megtaláljuk.

A diagnózis eredménye számunkra is meglepő volt, ami nem véletlen, ugyanis évtizedekig nem találkoztunk ezzel a betegséggel (utolsó hazai írásos említés: 1992), legalábbis ami a repcetáblákat illeti. Korábban az ország savanyú kémhatású területein, elsősorban a Nyírségben, keresztesvirágú kultúrnövényeken fordulhatott elő, mint pl. káposzta, kelkáposzta, karfiol, bimbóskel. Az intenzív kemizálási folyamatok (növényvédő szer, műtrágyahasználat, levegőszennyezés) hatására

országszerte a talajok egyre fokozódó savanyodása figyelhető meg, amely a kórokozó fertőzéséhez kedvező feltételeket teremt.

Bizonyára sokunkban felmerült a kérdés, hogy ha hosszú ideig nem találkoztunk a betegség tüneteivel (vagy éppen csak elkerülte a figyelmünket), most miért alakulhatott ki, és egyáltalán honnan került a táblákra a fertőző anyag? Ahhoz, hogy ezt valamelyest megértsük, nézzük, mit is tudunk a betegségről.

A káposzta-gyökérgolyva első említése a XIII. századra tehető, a XV. század elején Spanyolországban a káposzta „syphilis” betegségeként írták le. A betegség terjedését azóta számos országban észlelték, a kórokozó biológiájával több kutató is foglalkozott. Napjainkban az európai országok többségében ismeretes az általa okozott probléma, szomszédaink közül Lengyelországban, Csehországban, Ausztriában, Németországban is kardinális kérdés az ellene való védekezés.

A kórokozó spóráinak tömege a gazdasejtben – A szerző felvétele

Az ősgombákhoz (legalacsonyabb rendű gombák) tartozó kórokozó fejlődésmenete összetett, a többi gombától jelentősen eltér. Rendszerint a talajban, nedves körülmények között él, így a növények föld alatti részeit károsítja. Az áttelelést vastag falú nyugvó spórák biztosítják, melyekből kedvező körülmények között ún. rajzóspórák szabadulnak ki, és fertőzik a növényeket, elsősorban a gyökérszőrökön keresztül. Amennyiben kedvezőtlenek a környezeti feltételek, a kórokozó a nyugvó spóra alakban – a legújabb kutatások szerint – több mint 17 évig is képes fennmaradni!

A spórák csírázásához, vagyis a kórokozó fertőzéséhez azonban számos feltételnek teljesülnie kell.

Alapvető szükséglet a talaj magas (legalább 50 százalékos) vízkapacitása, mely a szeptember közepén, mintegy 3-4 nap alatt lehullott (Zala: 180-200 mm) csapadéknak köszönhetően teljesült. Szükséges még a viszonylag magas hőmérséklet, 18-24 ^oC, a talaj pH-értéke (5-6 pH) és nem utolsósorban az érzékeny gazdanövény jelenléte, amely a spórák csírázására serkentőleg hat.

A kórokozó gazdanövény köre rendkívül széles, nem korlátozódik le a termesztett kultúrnövényekre. A keresztesvirágúak családjába tartozó gyomnövények, mint pl. a pásztortáska, repcsényretek, vadrepce stb., valamint a zöldítési programokban is széles körben használt keverékek, a fehér mustár és az olajretek is kiváló gazdanövényei a kórokozónak.

A fertőzést követően rövid idő múlva megjelennek a tünetek, amelyek eleinte a növények lankadásában, a levelek sárgulásában, esetleg antociános elszíneződésében nyilvánulnak meg.

Ha a gyökereket hosszanti irányban felvágjuk, teljesen homogén, „egészséges színű” szövetállományt látunk, szemben a fent említett repcegyökér-ormányos károsításával. Így mikroszkópos vizsgálat nélkül is jó eséllyel felismerhetjük a betegséget. A fertőzött növények víz- és tápanyagfelvétele korlátozottá válik, a fertőzés idejétől és mértékétől függően.

A foltokban sárguló repceállomány jelzi a bajt. Ha eddig nem tettük, ellenőrizzük! – A szerző felvétele

Angliai vizsgálatsorozatok azt mutatják, hogy ha hozzávetőlegesen a növények 10 százaléka fertőzött (1 ha területre vetítve), akkor ~0,3 t/ha-os termésveszteséggel számolhatunk, közepes mértékű fertőzés esetén. A korán és nagyobb mértékben fertőzött növényeken jelentősebb mértékű tünetek alakulhatnak ki. Ezek a növények csapadékos ősz és/vagy hideg tél esetén kipusztulhatnak, csökkentve ezzel a terméspotenciált. Amennyiben az állomány legalább 50 százaléka fertőzött, szükséges a védekezést megtervezni.

A betegség ellen a hatékony védekezés csak komplex módon, több év távlatában valósítható meg.

A kémiai védelem bonyolult, és szántóföldi területeken nem megoldható. Az őszi káposztarepcében engedélyezett fungicid hatóanyagok ugyanis nem rendelkeznek kellő hatékonysággal a kórokozó ellen. Nagyon fontos, hogy a termesztésbe vont területeink előéletét kellőképpen ismerjük. Ez esetben különösen figyelni kell a fertőzés előfordulására, valamint egyéb (gyom) gazdanövények jelenlétére, gyomirtására az előveteményben.

A rendszeres talajvizsgálatok segíthetnek az egyes deficitben lévő tápelemek szakszerű utánpótlásában, szükség esetén a talaj meszezésének tervezésében. Egyes vizsgálatok szerint tápelemek közül a bór és valószínűsíthetően a foszfor is hozzájárul a fertőzések csökkentéséhez (a rajzóspórák életképességére hatva).

Kerüljük a mély fekvésű területeket, vagy lehetőség szerint gondoskodni kell a pangó víz levezetéséről, továbbá részesítsük előnyben a későbbi vetést, rövidebb időt hagyva így a kórokozó a fertőzéséhez.

A szomszédos országokban és világviszonylatban is a védekezés fő irányvonala a rezisztens hibridek alkalmazásában rejlik.

A betegségnek összesen 8 patotípusa ismert világszerte, melyek feltérképezése a kutatók nem kis feladata, megalapozva ezzel a szakszerű fajtanemesítést.

Hervadó növény a gyökérgolyva fertőzése következtében – A szerző felvétele

Sajnos a jelenleg hazai forgalomban lévő fajták/hibridek nem rendelkeznek a betegséggel szembeni ellenállósággal, de számos kiváló őszi káposztarepce-hibrid ismert a szomszédos országokból, melyek hazai regisztrációt követően jól beilleszthetők a technológiába. Külföldi tapasztalatok alapján a repce 5 éves vetésforgója és ebben a rezisztens hibridek alkalmazása jelentős mértékben hozzájárul a fertőző anyag csökkentéséhez.

Jelenlegi információk szerint a betegség Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron megyékben is megjelent, amely a repcetáblák fokozott ellenőrzésére hívja fel a figyelmet az ország más területein is. Amennyiben a fertőzött növényállomány kiszántásán/tárcsázásán gondolkodunk, nagyon fontos, hogy a művelőeszközöket alaposan tisztítsuk meg, először magasnyomáson vizes lemosással, majd valamilyen vegyszeres fertőtlenítéssel (pl. hipó, hidrogén-peroxid, ecetsav stb.) gondoskodjunk a spórák elpusztításáról.

Tüh Annamária
növényvédelmi mikológus, Zala Megyei Kormányhivatal, ZJH AKF, Növény- és Talajvédelmi Osztály