Az intenzív baromfi- és sertéstelepeket Angliában átlagosan évi több mint száz alkalommal kapták környezeti kihágáson. Az előírásokat megszegő kelet-angliai létesítmények az ország legnagyobbjai közé tartoznak.
Angliában Norfolk és Suffolk megye rengeteg baromfi- és sertéstelepének ad otthont, itt található az angol sertéspopuláció közel egyharmada. Nemrég napvilágra került dokumentumok adatai szerint ezek a gazdaságok éves szinten több mint száz alkalommal szegték meg a környezetvédelmi előírásokat – írja a The Guardian.
A számokat a Sustain és a Feedback civil szervezetek közölték, akik a környezetvédelmi ellenőrzésekről szóló jelentésekhez az információszabadsággal kapcsolatos törvény jogán jutottak hozzá. Ezekből a dokumentumokból kiderül, hogy a kelet-angliai telepek hét év leforgása alatt legalább 776-szor szegték meg a környezetvédelmi előírásokat.
A bővítés után éves szinten több millió csirkét és több tízezer disznót tudnak majd ezeken a telepeken felnevelni és levágni – fotó: pixabay.com
A jelentések víz-, talaj- és légszennyezésről is szólnak
A kihágások között többféle tevékenység is előfordul, ezek szennyezik a vizet, a talajt és a levegőt. A feltárt dokumentumok szerint:
- gyakran hígtrágyával szennyezik a különböző élővizeket,
- az elhullott állatokat sok esetben egyszerűen kint hagyják ahelyett, hogy az előírásoknak megfelelően gondoskodnának a tetemekről,
- a telepeken a megengedettnél jóval több állatot tartanak,
- több esetben nem szabályszerűen gondoskodnak a keletkezett hulladék elszállításáról és elhelyezéséről.
Eközben a Cranswick PLC, az Egyesült Királyság egyik fő élelmiszer-ipari vállalata bővítést tervez – norfolki telepüket az ország egyik legnagyobb ipari létesítményévé akarják átalakítani. A bővítés után éves szinten több millió csirkét és több tízezer sertést tudnak majd ezeken a telepeken felnevelni és levágni.
A helyieket és a civil szervezeteket egyaránt aggasztja a bővítés
Az aggodalom nem ok nélküli, hiszen a Cranswick tulajdonában lévő telepek a dokumentumok szerint legalább kilencven alkalommal szegték meg a környezetvédelmi előírásokat. Ezek között szerepelt a szagszennyezés, a lakóházak közelében történt hígtrágyaszennyezés és több esetben elmaradt a nyilvántartás-vezetés is. A kihágásokat a legtöbb esetben nem büntetés, hanem tanácsadás és útmutatás követte a hatóságok részéről.
Az érintett önkormányzatokhoz eddig már több ezer, a Cranswick által tervezett bővítést kifogásoló panasz érkezett. A helyieket és a civil szervezeteket egyaránt aggasztja, hogy a tervek megvalósítása megnöveli az üvegházgáz-kibocsátást, ami keresztül húzhatja a helyi és az országos szintű klímacélok elérését is.
A nyilvánosságra hozott adatok világosan rámutatnak, ez az USA-féle ipari gazdálkodás egyáltalán nem jó módja a haszonállattartásnak, mivel számtalan negatív következménnyel jár a víz-, talaj- és légszennyezéstől kezdve az állatjóléti aggályokig és szagproblémákig. Ez mind hozzáadódik a nagyüzemi állattartás egyébként is kolosszális klímalábnyomához, ami veszélyezteti mind a helyi, mind az országos klímacélokat
– mondta Natasha Hurley, a Feedback Global kampányigazgatója.
Terry Jermy, Délnyugat-Norfolk parlamenti képviselője pedig megdöbbentőnek és felháborítónak nevezte a környezeti kihágások számát.
Indexkép: pixabay.com