A legnépszerűbb juhfajta: merino

2014. április 15., kedd 13:41:02 / Agroinform.hu

Húsvéthoz közeledve, fokozottan megnő a bárány iránti kereslet. Ennek előállításában Magyarország már hosszú ideje jeleskedik, a fő felvásárlónak számító Olaszország mellé pedig a közelmúltban Törökország is becsatlakozott. A híresen jó minőségű hazai bárányok többségében a merino fajtából kerülnek ki, ezért fajtatörténeti sorozatunk ezúttal ezt a juhfajtát mutatja be.

Az éves magyar bárányexport mintegy 25-30 százaléka (mintegy 150-170 ezer) realizálódik a húsvétot megelőző időszakban. Idén a magyar bárányt a tavalyi árnál mintegy 5-10 eurócent/kg-al többért lehet értékesíteni, azonban most a nagyobb élősúlyú bárányok, azok közül is főként a 20-24, illetve a 24-27 kilogramm közöttiek a legkelendőbbek.

A bárány a legősibb húsvéti jelkép, a Bibliában részben mint áldozati állat jelenik meg (az ótestamentumi zsidók az Úr parancsára egyéves hibátlan bárányt áldoztak, s annak vérével kenték be az ajtófélfát, így kerülve el az Úr haragját), míg a húsvéti bárány már konkrétan Jézust is jelképezi, mint az a bárány, amelyet a zsidók Egyiptomból való kimenetelük alkalmával ettek, és amelyet nap mint nap feláldoztak a jeruzsálemi templom i oltáron.

Az Újtestamentumban Jézus Krisztus az emberiség váltságára jött a földre: "Krisztus a mi bárányunk, aki megáldoztatott érettünk".

A merino

A fajta kiváló adottságainak köszönhetően világszerte elterjedt, az egyes merinófajták közti különbségeket a tenyésztési irányzat határozza meg. Az azonban egységesen elmondható rájuk, hogy a parlagi juhokkal ellentétben, fejük és lábuk rövid, termetük pedig zömök. Nyakuk középhosszú, a mar mérsékelten magas, hátuk, ágyékuk széles. A mellkasuk mély faruk közepes. Fő ismertetőjegyük, a népszerűséget meghatározó közös ok: a folyamatosan növő, finom, tömött gyapjú. Bár ma már többnyire kettős-hármas hasznosítású (gyapjú, hús, tej), ami egyre inkább a hústermelés felé tolódik el, a fajta a szaporasága miatt a báránynevelő képesség terén is jelentős.

Története

A spanyolországi eredetűnek tulajdonított merino feltehetőleg a VIII. században Nyugat-Ázsia, pontosabban Irán hűvös és száraz hegyvidékéről került Európába, már akkor azzal a tenyésztési szándékkal, hogy egy olyan juhfajtát alakítsanak ki, amely felszőr nélküli, csak pehelyszőrökből álló gyapjú növesztésére képes. A spanyol merinók már kétség kívül jó minőségű fonal alapanyagot tudtak biztosítani, ezért értékük is jelentősen megnövekedett, és a merinónyájak a főurak és az egyház legbecsesebb vagyontárgyának számítottak.

A XVIII. századra már olyan értéket képeztek, Spanyolországból való kivitelük halálbüntetést vont maga után. Mégiscsak akadtak, akik vállalták ezt a kockázatot, mivel a fajta az öreg kontinens számos országában alaposan elterjedt, 1782-ben pl. Mária Terézia importált egy-egy nagyobb juhnyájat a Habsburg-birodalomba, és később nálunk is nagyon kedveltté vált, ma is több merinó hasznosítású típust tartanak a gazdák.

Magyar merino

A nálunk elterjedt merino jól alkalmazkodott a hazai klimatikus viszonyokhoz. Gyapjának színe ezüst és fehér, nemes fényű, bundája jellegzetesen tömött. Bőrének magas faggyútartalma zsírossá teszi a bundát, ami a gyapjúszálakat is megvédi. Ez a fajta közepes húsformákat mutat, megjelenését közepesen hosszú törzshossz, benőtt has és lábak, szemvonalig benőtt fej jellemzi. Az anyák feje középhosszú, a kosoké durvább, szélesebb. A homlok széles és kissé domború. A fej a szemvonaláig gyapjúval benőtt. Az anyák túlnyomó hányada szarvatlan, minimális része gomb vagy sarló alakú kisebb szarvat visel. Az anyák esetében kívánatos a szarvatlanság. A kosok szarvatlanok (suták), vagy szabályos csigás szarvúak. A szarvak és a körmök színe viasz-sárga. Az anyák orrháta egyenes, a kosoké enyhén domború.

A szemek élénkek, nagyok. A fülek közepes nagyságúak. A nyak mérsékelten izmolt, középhosszú. Az anyák nyaka csak fodrozott, a kosoké legfeljebb két-három lebernyeget mutathat.
A váll jól kötött, a mar közepes hosszúságú és izmoltságú. Ugyanilyen a hát és az ágyék is. Fontos kívánalom, hogy a hát egyenes legyen. A fajtára jellemző a mérsékelt dongásság, az enyhén lejtős közepes szélességű aránylag rövidebb far, a közepes mélységű szügy. A kosok hasa hengeres, az anyáké terjedelmesebb. A tőgy arányos és közepes fejlettségű.
A végtagok közepes hosszúságúak és mérsékelten izmoltak.
A combok közepesen teltek. Az anyák csontozata finomabb és tömör, a kosoké durvább és erőteljesebb.
A bőr tömött, rugalmas, egész felületén pigment nélküli, de a szemhéjon, ajkakon és füleken kisebb (az érintett testtáj felületének 10%-át meg nem haladó), élesen határolt – nem fekete – foltok előfordulhatnak.
A bunda fürtös szerkezetű. A fedőszőrök és gyapjúszálak színe fehér. A fejet rendszerint csak a homlokon és a rágóizmok tájékán, a végtagokat elől lábtőig, hátul csánkig fedi gyapjú.
A gyapjú finomsága 18-28 mm.
A fajtára 1,2 – 1,5 szaporulat jellemző. Kifejlett korban az anyák 50-60 kg, a kosok 85-110 kg súlyúak.