2023. április 21-én átadták a FirstFarms Hungary Kft. új sertéstelepeit; a nyolcmilliárd forintos beruházást 2,5 milliárdos állami támogatással valósította meg a dán tulajdonú cég a Békés vármegyei Telekgerendáson és Pusztaföldváron.

First Farms Hungary Kft.

Az ágazat külső kitettsége csökkenthető azzal, ha a sertéseket Magyarországon nevelik és vágják le – fotó: First Farms Hungary Kft.

Kiemelten segítik az állattartókat

Tarpataki Tamás, az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára az átadón elmondta, a magyar sertéságazat a rendszerváltás óta számos viszontagságon ment keresztül. A mostani beruházás előremutató, ugyanis az ágazat külső kitettsége csökkenthető azzal, ha a sertéseket Magyarországon nevelik és vágják le - húzta alá.

Mivel a növénytermesztéssel ellentétben az állattenyésztésben nincsenek közvetlen uniós támogatások, ezért a kormány a vidékfejlesztési programok tervezésekor kiemelten segíti az állattartókat: belpiaci fejlesztésekkel, szabályozással, a közösségi marketing eszközeivel, válság- és járványvédelmi támogatásokkal, az exportpiacok bővítésével - fejtette ki.

Állattartó telepek korszerűsítésére 2014 óta 400 milliárd forintot meghaladó támogatást adtak

– jegyezte meg. A helyettes államtitkár emlékeztetett, a kormány úgy döntött, hogy a 2020-2027-es uniós támogatások mellé maximális, 80 százalékos hazai társfinanszírozást biztosít, így 4265 milliárd forint áll rendelkezésre vidékfejlesztésre. "Ez történelmi lehetőséget biztosít a magyar mezőgazdaság számára" - fogalmazott.


Napelemek gondoskodnak az áramellátásról

A 14 hónap alatt elkészült beruházás során Telekgerendáson kétezer férőhelyes koca fiaztató telep épült; Pusztaföldváron pedig a szaporulatnak malacnevelő telep, ezekkel 4500 koca tenyésztésére van lehetőségük.

A két telephelyen mintegy 18 500 négyzetméter alapterületű épületegyüttest építettek, amelyhez 1750 teherautónyi betont fektettek le.

Az épületek áramellátását napelemek biztosítják, az optimális hőmérsékletet - Magyarországon egyelőre egyedülálló technológiával - hígtrágyából visszanyert hővel biztosítják. A beruházás 20-30 új munkahelyet teremthet a térségben.

Anders Norgaard, a FirstFarms csoport vezérigazgatója elmondta, ez a legnagyobb beruházás a cég életében; a telekgerendási fiaztató telepre május első hetében érkeznek az első süldők. Köszönetét fejezte ki a 2,5 milliárd forintos állami támogatásért.

Felidézte, a FirstFarms csoport 2006 decembere óta van jelen a koppenhágai tőzsdén. Csaknem 400 alkalmazottat foglalkoztat, négy országban van leányvállalata: Szlovákiában, Csehországon, Romániában és Magyarországon. Fő profilja a gabona- és tejtermelés, valamint a húselőállítás.

First Farms Hungary Kft. sertéstelep

Telekgerendáson kétezer férőhelyes koca fiaztató telep épült; Pusztaföldváron pedig a szaporulatnak malacnevelő telep – fotó: First Farms Hungary Kft.

Békés vármegye a harmadik legnagyobb sertéselőállító Magyarországon

Herczeg Tamás (Fidesz), Békés vármegye 1. választókerületének országgyűlési képviselője elmondta, 40 éve Magyarországon körülbelül 10 millió sertés volt, ma 2,5 millió, így  "van hova fejlődni". A beruházással nem csak új munkahelyek jönnek létre, de fejlődik a települések úthálózata is, és szervestrágyával tudják ellátni a gazdákat - tette hozzá.

Erdős Norbert (Fidesz), Békés vármegye 4. választókerületének országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a 2,5 millió sertésből Békésben mintegy 245 ezret tenyésztenek, amivel a vármegye a harmadik legnagyobb sertéselőállító Magyarországon.

Sarusi-Kis Tamás, a FirstFarms Hungary Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, 2022. február 24-én tették le a beruházás alapkövét, aznap, amikor kitört az orosz-ukrán háború, amely átírta a nyersanyagpiaci árakat. Ennek ellenére sikerült 14 hónap alatt befejezni az építkezést.
Emlékeztetett, a cég 2002 óta létezik gádorosi székhellyel, eddig két teleppel. Gádoroson 2500 fiaztató koca férőhelyük van, ahonnan a 7 kilogrammos malacokat az orosházi telepre szállítják, ott nevelik 30 kilogrammos súlyig. A beruházással gyakorlatilag megduplázódott a termelési kapacitásuk - húzta alá.

First Farms Hungary Kft.

2023. április 21-én átadták a FirstFarms Hungary Kft. új sertéstelepeit – fotó: First Farms Hungary Kft.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a magyar leányvállalat 2021-ben 41 munkavállalót foglalkoztatott. Az értékesítés nettó árbevétele 1,5 milliárd forint alá csökkent, amely több mint 500 millió forinttal marad el az egy évvel korábbitól. Az exportértékesítés a 2020-as 7,6 millió forintról nullára csökkent. Adózott eredménye 2020-ban 213 millió forint volt, míg tavaly 409 millió forintos veszteséggel zárta az évet.