David Crespo, portugál farmer és kutató, saját száraz és nitrogénben szegény, illetve általánosan leromlott talajú legelőterületeinek feljavítása céljából Ausztráliába utazott, hogy ott tanulmányozza a legelőjavítási módszereket – olvashatjuk az Agrár Európa híradásában. Crespo meglepődve tapasztalta, hogy az ausztrál farmerek különböző módszerekkel és eszközökkel rendszeresen és hatékonyan javítják legelőterületeik állagát.

Portugáliába hazatérve, a tanulmányozott módszerek alapján saját területeit feltörte, illetve pillangósvirágú takarmánynövényekkel és gyógynövényekkel vetette be. Ezek meghozták a kívánt eredményt: néhány év alatt – főleg a pillangósok gyökerein megtelepedő rizóbium baktériumok és a kiegészítő foszfor-trágyázás révén – jelentősen javították a legelők talajainak állapotát, megnövelve azok szerves-anyag tartalmát és vízvisszatartó képességét.

A legelőfüvek fajok szerinti összetételét Crespo felülvetéssel optimalizálta. Az eredmények lehetővé tették, hogy a 80 hektáros legelőterületet 264 hektárra növelje, és részben öntözésre rendezze be, a korábbi 300 Merino helyett pedig 2.200 tejhasznosítású, Assaf juhot tartson.

legelő

Az alkalmazott módszerrel a 80 hektáros legelőterületet 264 hektárra növelhette a gazda – fotó: Shutterstock

Ezeket a módszereket Magyarországon is célszerű lenne alkalmazni, ahol több mint egymillió hektár legelőterület van, amelynek igazi értékét nem sikerült felismernünk, a rendszerváltás után pedig azt is elfelejtettük, amit korábban a legelőkről tudtunk. Mentségünkre két okot lehet felhozni, mivel egyrészt a hazai ősgyepeket eleve olyan, gyenge talajú területekre telepítették, amelyek növénytermesztésre gyakorlatilag alkalmatlanok voltak, másrészt a legeltetéses tartásra leginkább alkalmas két állatfaj – szarvasmarha és juh – állománya az országban a rendszerváltás után a harmadára, illetve a felére csökkent.

Némileg jogosan merül fel tehát az a kérdés is, hogy miért javítsuk a legelőink állapotát, ha egyszer nincs mit kihajtani azokra. Komolyan átgondolva azonban egyáltalán nem mindegy, hogy egységnyi terület mennyi állatot és milyen költséggel képes eltartani, különös tekintettel arra, hogy a legelők az ökoszisztéma és a táj fenntartásában is fontos szerepet játszanak.