Az állattenyésztés minden ágazata iránt van érdeklődés a hallgatók között – írja Dr. Wagenhoffer Zsombor, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének ügyvezető igazgatója, a Magyar Állattenyésztők Lapja főszerkesztője. A szakember szerint sokan választják az állattenyésztő, valamint a lótenyésztő, lovassport szervező agrármérnök szakokat. A felsőoktatási szakképzések közül évek óta nagy az érdeklődés a ménesgazda nappali és levelező képzés iránt. A mesterképzések (MSc) közül népszerű az állattenyésztő mérnök levelező szak.


Az elmúlt években az egyetemeken jelentős változásokat vezettek be a felvételi rendszerben, például 2023-tól a felvételi eljárásban már nem kötelező az emelt szintű érettségi. Ez közel 30 százalékkal növelte meg a jelentkezők számát 2023-ban, s a korábbi évekhez képest nagyobb hallgatói számokat idén is sikerült fenntartani. Ezzel párhuzamosan azonban visszaesett a felsőoktatási szakképzési szakok iránti érdeklődés.

állatgondozó

Az ágazat jövőjének egyik kulcskérdése ma már az: ki fogja gondozni az állatainkat? – forrás: Pixabay

A szakember szerint a tananyag folyamatos fejlesztésének igénye mellett a gyakorlattal való szorosabb együttműködés minden egyetemen nagyon fontos szempont. E célt legjobban az agrárkarokkal együttműködési megállapodást kötő, gyakornoki programoknak helyt adó üzemekkel közösen lehet elérni.


"Miközben örülünk annak, hogy az állattenyésztő szakirányok iránt pár éve megélénkült az érdeklődés, sajnos ez a tendencia nem igaz az állatgondozói munkakörökre. Van ahol az autógyárak elszívó hatására, van ahol a könnyebb munka és rövidebb munkanapok, vagy -hetek (4 munkanap 5 helyett) iránti igényre panaszkodnak az üzemek. Ez utóbbi szempont egyeseknél már a bérezésnél is fontosabbá vált. Az ágazat jövőjének egyik kulcskérdése ezért ma már az: ki fogja gondozni az állatainkat?" – tette fel a kérdést írásában Dr. Wagenhoffer Zsombor.

Forrás: Magyar Állattenyésztők Lapja