Súlyos állategészségügyi válság alakult ki Görögországban: juh- és kecskehimlő-járvány miatt eddig több mint 417 ezer állatot kellett leölni. A radikális intézkedések célja a fertőzés terjedésének megakadályozása, azonban a következmények a görög mezőgazdaság és az élelmiszerexport egyik legfontosabb pillérét, a feta sajtot is veszélybe sodorják.
A betegség első eseteit 2024 augusztusában észlelték Észak-Görögországban, azóta a járvány átterjedt az ország több régiójára, köztük a mezőgazdaság szempontjából kiemelten fontos Thesszáliára is.
A szabályozás értelmében, ha egy gazdaságban himlős esetet azonosítanak, a teljes állományt meg kell semmisíteni – ez pedig katasztrofális veszteséget jelent a gazdák számára.
A feta sajt az Európai Unió által oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel védett termék, amely kizárólag Görögországban készülhet, és legalább 70%-ban juhtejet kell tartalmaznia. Az ország juh- és kecsketejének mintegy 80%-át feta előállítására használják, így az állomány drasztikus csökkenése közvetlen hatással van a sajt elérhetőségére és árának alakulására.
A feta exportja 2024-ben elérte a 785 millió eurót, ebből 520 millió euró az EU-n belülre, 90 millió pedig az Egyesült Királyságba irányult. A mostani helyzet azonban könnyen megroppanthatja ezt a stabil exportpiacot – különösen, ha a tejellátás tovább romlik.

Fotó: Shutterstock
A gazdák szerint a kártérítések messze elmaradnak a veszteségektől, miközben a görög kormány járványkezelését is számos kritika érte. A himlő felszámolását célzó nemzeti bizottság csak 14 hónappal az első fertőzések után alakult meg, és a biológiai biztonsági intézkedések betartatásában is komoly hiányosságokat tapasztaltak.
A gazdák tömeges vakcinázást követelnek, ahogy az például Törökországban és Bulgáriában is történik. A kormány azonban attól tart, hogy egy ilyen lépés Görögországot endémiás területnek minősítené, ami korlátozná a tej- és fetaexportot.
A kialakult helyzet egyre súlyosabb: a nem hivatalos oltások elterjedése, az elhullott állatok szabálytalan eltemetése, a biológiai biztonsági intézkedések figyelmen kívül hagyása mind rontják a járványügyi képet.
Bár sok termelő már a túlélésért küzd, egyesek új irányt keresnek. Akad olyan gazda, aki a csorda elvesztése után borjúhizlalással próbál újrakezdeni – de a bizonytalanság, a jövő kiszámíthatatlansága és a lelki megpróbáltatások mind mély nyomot hagytak a közösségen.
Forrás: bbc.com
Indexkép: Shutterstock




_fill_540x300_0.jpg)

_fill_540x300_0.jpg)
_fill_360x200_0.jpg)





