A portál értesülései szerint a 40-100 százalékos halálozási aránnyal bíró kórokozó gyorsan és szinte tünet nélkül végez az állatokkal, amelyek legtöbbször belső vérzésbe és májleállásba pusztulnak el. A betegséget egyelőre gyógyítani nem tudják. Az amerikai mezőgazdasági minisztérium közleménye szerint a kórokozó emberre nem veszélyes.
A vírus nem csak a nyulakon keresztül terjed (a kép illusztráció) – fotó: MTI/Kovács Attila
A vadvédelmi szakértők úgy vélik a vírus hónapokig túlél a természetben, sőt az elpusztult állatokban három hónappal később is kimutatható. Ráadásul nem csak a nyulakon keresztül terjed, akár közvetett módon az emberek, a macskák, a kutyák, a nyúleledel vagy más élettelen tárgyak, de még a fertőzött nyulakból táplálkozó ragadozók is potenciálos hordozók lehetnek.
A helyzetet súlyosbítja, hogy kórokozó nemcsak a nyúlfajtákra, hanem közvetett módon más fajokra kártékony hatással van. A szakértők a sakálokat féltik, mivel ha az állatok nem találnak vadnyulakat, szarvasmarhákra fognak vadászni, míg az állattartók nagy valószínűséggel mérget fognak bevetni ellenük. A méreg miatt elhullott sakálok tetemei pedig már más ragadozókra, például a keselyűkre és a sasokra is veszélyes lehet.
|