A birkagyapjú értéke, illetve világpiaci ára a kilencvenes években gyakorlatilag a nulláról indulva a jövedelmezőség elfogadható szintjére szökött fel, és a gyapjú a juhászat egyik fontos bevételi forrásává vált – írja a topagrar.com.

Hozzáteszik, hogy két-három évvel ezelőtt azonban textilipar ismét más alapanyagokat kezdett előnyben részesíteni, mivel a gyapjú feldolgozása a műszálakénál bonyolultabb. A textilanyagok tömegtermeléséhez ugyanis egységes termékekre van szükség, viszont minden birkának más a gyapja.

Visszaesett a kereslet a birkagyapjú iránt

Visszaesett a kereslet a birkagyapjú iránt – Fotó: Shutterstock

Ebből adódóan az árak nagymértékű zuhanása következett be, amelynek hatására a gyapjúból származó bevétel a körzetek többségében a nyírás költségeit is alig fedezi.

Németországban egy 2.000 anyajuhot tartó gazda arról panaszkodott, hogy korábban az évenkénti 10.000 kilós gyapjúhozam nagyon jelentős árbevételt biztosított, mivel többek között a Friedrich Sturm vállalat óriási mennyiségeket vásárolt fel. Jelenleg viszont egy kg gyapjúért mindössze 30 eurócentet fizetnek (de így is nehéz rá vevőt találni).


Tehát egy birka gyapja csupán 1,50 eurót ér, miközben egy állat nyírásáért 3,0 eurót kell fizetni.

Ennek hatására a német gyapjú piaca szinte teljesen a padlóra került, és a termelés ráfizetésessé vált. A gazdák a gyapjúért pénzt alig kapnak, viszont a tisztításért és tárolásért fizetniük kell.

A lap úgy találja, hogy az új-zélandi merinó gyapjúra még van kereslet, illetve Oroszországban a belpiacon az orosz gyapjú eladható.