A Kisalföldi Mezőgazdasági Zrt. állattenyésztési ágazata, 2023 nyarától, a baloghtagi telepét követően, a nagyszentjánosi tehenészetében is átáll a robotos fejésre, ezzel így már összesen 25 Lely robotot működtetve.

Ezzel a gazdaság eléri Magyarországon a legtöbb Lely fejőrobotot alkalmazó tehenészet státuszát, miután már évekkel ezelőtt is elsők között volt a robotok bevezetésével. A 2 új istálló átadásával 1400 tehén robotos fejését biztosítják.

Ezek az adottságok – valamint az a tény, hogy 2022 nyarán, egy héten keresztül a Lely európai rendszerében a Kisalföldi Mezőgazdasági Zrt. baloghtagi telepe produkálta a legmagasabb tejhozamot – eredményezték azt, hogy 2023. május 9-10-én a Lely Dairy XL a vállalat telephelyein rendezte meg a csaknem 25 országból érkező, kifejezetten a nagy tehenészetekre szakosodott nemzetközi kereskedői hálózatának szervezett továbbképzését.

tehén

A Kisalföldi elérte Magyarországon a legtöbb Lely fejőrobotját alkalmazó tehenészet státuszát (a képen a baloghtagi tehenészet látható) – Fotó: Turós Balázs

Az 1948-ban alapított, 75 éves holland családi vállalat mára már 2100 munkatársával több mint 45 országban van jelen. Az 1992-ben bemutatott első Lely Astronaut fejőrobot óta 32 év telt el, azóta is megtartva a világelső pozícióját a robotosfejés-technológiában, mind a fejlesztések, mind a piaci részesedések terén.