Már Csongrád-Csanád vármegyében is magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét azonosította a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma – közölte kedden a hivatal honlapján.

Az illetékes hatóságok intézkedtek az érintett állományok felszámolásával kapcsolatban, valamint a védő- és felügyeleti körzeteket is kijelölték.

A Csongrád-Csanád vármegyei Szentesen lévő, mintegy 6 ezer állatot számláló tenyészliba állományban a "klasszikus" jelek – megemelkedett elhullás, idegrendszeri tünetek megjelenése, a takarmány-, és vízfogyasztás csökkenése – utaltak a lehetséges madárinfluenza fertőzésre.


A Nébih laboratóriuma igazolta is a madárinfluenza H5N1 altípusának jelenlétét.

A hatóságok azonnal elkezdték a járványügyi nyomozást, és az állományt rövidesen felszámolják. A szakemberek az érintett gazdaság körül kijelölték a 3 kilométer sugarú védőkörzetet, és – kockázatelemzés alapján – meghatározták a felügyeleti, megfigyelési körzetet.

Indexkép: Shutterstock