A száj- és körömfájás okozta járványhelyzet miatt vasárnap estére befejeződött az állatok vakcinázása a Dunaszerdahelyi járás két településén, Medvén és Csiliznyáradon. A beoltott állatokat azonban ennek ellenére is el kell pusztítani, mivel csak így lehet visszanyerni az ország száj- és körömfájás-mentes státuszát. Az érintett farmokon az állomány leölése egyelőre még nem kezdődött meg – közölte Maroš Sýkora, a Naše farmy képviseletében a TASR hírügynökséggel, ezt idézi az Új Szó.
Az Állami Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Felügyelet (ŠVPS) hangsúlyozta, hogy a vakcina elsődleges célja a vírus terjedésének lassítása, azaz a fertőzőképesség csökkentése. A beavatkozásokkal időt nyernek a hatóságok, hogy humánus körülmények között hajthassák végre az állatok leölését. Erről az intézkedésről az Európai Unió is értesítést kapott.
Ezzel szemben a járás harmadik érintett településén, Bakán nem alkalmaztak vakcinázást – ott az állatok azonnali likvidálásába kezdtek. Juraj Slaninka, az Exata Group igazgatótanácsának elnöke szerint a munkálatok kedden fejeződhetnek be, mivel naponta nagyjából 300 állatot tudnak elpusztítani.
A bakai farmon összesen 1060 fejőstehént, 50 üszőt és 220 borjút tartottak. A létesítmény évente mintegy 12 millió liter tejet termelt. Az elpusztított állatokat a zsolnai fehérjefeldolgozóba, azaz kafilériába szállítják.
A szigorú járványügyi intézkedések nemcsak a nagyüzemi farmokat, hanem a háztáji állattartókat is érintik: minden haszonállatot le kell ölni a fertőzött területeken. A Dunaszerdahelyi járás három településén – Bakán, Csiliznyáradon és Medvén – összesen 2771 állatot tartanak nyilván, köztük 1699 tejelő tehenet, 501 borjút, 492 üszőt és 79 bikát. A járvány hivatalos megerősítését követően pénteken rendkívüli állapotot hirdettek ki a térségben.
A járványügyi protokoll szigorú: a fertőzött településeket elhagyó járműveket fertőtleníteni kell. A hatóságok kiemelt figyelemmel kísérik a járvány terjedését, és minden szükséges intézkedést megtesznek annak érdekében, hogy megakadályozzák a fertőzés további szóródását.
Indexkép: Pixabay