Románia az utóbbi években az EU egyik legnagyobb élőállat szállítójává lépett elő, a kiszállítandó állatok számára azonban nem mindig biztosít megfelelő feltételeket – írja az euobserver.com portál.

Legnagyobb mennyiségben juhokat exportálnak, mivel ez az állatfaj viszonylag alacsony ráfordítással felnevelhető és tartásának évszázados hagyományai vannak Romániában, az arab országokban pedig folyamatosan magas kereslet mutatkozik irántuk.

Juh

Állandó és magas a kereslet a birkahús iránt – Fotó: pixabay.com

A román exportőrök azonban nem veszik figyelembe az állatvédők figyelmeztetéseit, sőt még abból sem okultak, hogy két évvel ezelőtt 14.000 behajózott juh fulladt meg az 50 fok fölötti hőmérsékletű hajótérben, megfelelő ivóvíz ellátás nélkül összezsúfolva.

A helyzet ebben az évben majdnem megismétlődött, mert a Szuezi-csatorna blokádjánál 200.000 romániai juh várakozott.

Az előállat export közgazdasági szempontból is kedvezőtlen, sokkal érdemesebb lenne magasabb feldolgozottsági fokú és hozzáadott értékű termékeket exportálni, ami egyébként új munkahelyek teremtésével is együtt járna.

Az Animal International elemző cég román igazgatójának becslése szerint Románia évente mintegy 50 millió eurót veszít az élőállat kivitel erőltetésével, és ugyanezt hangoztatja Iulius Firczak, román EP képviselő is. A juhok tömeges vágásához és feldolgozásához azonban egyelőre hiányzik a szükséges infrastruktúra, pontosabban annak anyagi fedezete.