Tovább növekszik a madárinfluenza-vírussal fertőzött emberek száma az Egyesült Államokban, jelenleg tizenhat fertőzöttről lehet tudni. Van olyan beteg is, akinél nem egyértelmű, hogy az illető hol találkozott a vírussal. Az amerikai járványügyi hivatal továbbra is alacsony kockázatúnak tekinti egy madárinfluenza-járvány esélyét.

Szeptemberben Missouriban jelentettek egy esetet, október elején pedig két kaliforniai lakos tesztje lett pozitív az erősen fertőző madárinfluenza (HPAI) H5N1 altípusára az Egyesült Államokban, így összesen tizenhat igazolt fertőzés történt eddig az idei évben. Ezenkívül csak egyetlen fertőzésről lehet tudni, még 2022-ből.

Bár a vírus évek óta terjed, a jelenlegi járvány az eddigi legnagyobb, és a világ minden szegletébe eljutott már; Alaszkába és a Galápagos-szigetekre is. Idővel a korábban elsősorban madarakat fertőző betegség átugrott az emlősökre is, áprilisban az Egyesült Államokban marhatelepeken kezdett terjedni. Az USA-ban kiszűrt emberi fertőzések is ehhez a folyamathoz köthetők.


A jelenleg hozzáférhető adatokra alapozva az amerikai járványügyi hivatal (CDC) úgy látja, hogy a lakosságra nézve a H5N1-fertőzés veszélye továbbra is alacsony; a hivatal H5-vírusra vonatkozó javaslatai változatlanok. A körülmények azonban gyorsan változhatnak.

Az eddigi tizenhat eset államonkénti megoszlása a következő: Texas (1), Michigan (2), Colorado (10), Missouri (1), Kalifornia (2).

A járványügyi hivatal legfrissebb jelentésében részletezi azt is, hogy a tizenhat fertőzött közül hatan fertőzött tehenekkel, kilencen pedig fertőzött baromfival kerültek kapcsolatba. Vagyis tizenöt esetnél megállapítható a fertőzés forrása. A szeptemberi missouri-i eset kapcsán viszont nincs egyértelmű kapcsolat a beteg és madárinfluenza-vírussal fertőzött állat között, továbbá az illető közeli rokonai között sincs fertőzött, tehát tőlük sem kaphatta el, és ő sem adta át más embernek a vírust.

A helyzetet súlyosbítja, hogy sok gazda nem mer tesztelni, mert félnek, hogy a pozitív eredményeket követően anyagi káruk keletkezik.

Forrás: prove.hu

Indexkép: Pixabay