Itt az ősz, és vele az ekkor esedékes kerti munkák. Most még, amíg az időjárás engedi, rengeteg dolgot kell elvégeznünk, mielőtt beköszönt a tél. Azonban nem mindegy, hogy ezeket a kerti teendőket milyen eszközökkel végezzük. A megfelelő kerti szerszámokkal ugyanis sokkal szórakoztatóbb, hatékonyabb és könnyebb a kerti munka. Ha pedig most nem tétlenkedünk, jövőre egészségesebbek lesznek a kerti növényeink, így bőséges termésben reménykedhetünk.

Szabadulj meg a felesleges ágaktól!

Ilyenkor ősszel sem teheted messzire a metszőollót, a sövényvágót, a bozótvágót vagy éppen a láncfűrészt. Most jön el például az ideje annak, hogy visszavágd az évelő cserjéid ágait. Ha látod, hogy sárgulni, száradni kezdenek, itt az ideje megszabadítanod őket a felesleges ágaiktól.

Ez az időszak azért is olyan kedvező ehhez a munkához, mert a sok nedvességnek köszönhetően a növények jóval előbb képesek a regenerálódásra. De a sövényeket sem árt átnézni, és kézbevenni a sövényvágót, hiszen most lehet a legjobban eltávolítani az elszáradt, elhalt ágakat. Ez ugyanis a feltétele annak, hogy tavasszal a sövényeid teljes pompájukban ragyoghassanak. Ha pedig a kezedet is meg szeretnéd óvni, nem árt, ha egy igazán profi gépet szerzel be, hiszen hosszú ideig fog segíteni karbantartani a sövényedet.

Arra azonban figyelj, hogy ha a belátást is gátolja a sövényed, ne metszd meg annyira, hogy a funkcióját ne tudja ellátni! A cél a metszéssel nem a növény teljes megkopasztása, hanem hogy elegendő napfényhez és levegőhöz jusson.


De a gyümölcsösben is fontos az őszi metszés. A cseresznye- és meggyfákat is most kell megmetszeni, hiszen ezek a gyümölcsfák a rendszeres metszés nélkül könnyen felkopaszodnak és ostorokat növesztenek, amelyek végén csupán néhány levél és pár szem gyümölcs árválkodik majd.

sövény metszés

Ősszel se tegyük messzire a sövényvágót, hiszen most lehet igazán szép formára vágni a sövényt. Fotó: Shutterstock

A cseresznyefa vezérágát is ilyenkor célszerű a kívánt magasságra vágni. A meggy-, a cseresznye-, a barack- és a diófák metszése nem csupán ajánlott, hanem egyenesen kötelező, ha jövő évben is igazán jó termést szeretnél elérni. Azonban ne feledd, a metszések során a fában keletkezett sebhelyeket mindig védd meg a beszivárgó nedvességtől!

Ősszel nyílik a legjobb alkalom a diófa száraz ágainak eltávolítására, ugyanis az év többi részében annyira erős a diófa gyökérnyomása, hogy a sebeken át rengeteg nedvet veszít, így akár el is pusztulhat.

De ne csak az ágaktól szabadulj meg! Ha van olyan fa, amelyik már semmiképpen nem menthető meg, hiszen beteg, vagy megsérült és veszélyt jelent, akkor ne késlekedj, és azt is vágd ki! Ehhez nem árt, ha nem kézi fűrésszel, hanem egy igazán profi láncfűrésszel állsz neki. Mindenképp olyan láncfűrészt válassz, amellyel biztonságosan el tudod végezni a feladatokat, és az sem árt, ha intenzív felhasználásra alkalmas. Ha pedig végeztél a favágással, egy profi ágaprítóval meg tudod oldani, hogy könnyebb legyen bánni a fa maradványaival, sőt, akár még a fűtés során is felhasználhatod azokat.

Ha zavar az avar, kapd elő a lombfúvót!

Habár ősszel festői látványt nyújtanak a fák a csodálatos színekben pompázó leveleikkel, ez egy cseppet sem segít abban, hogy ne bosszankodj az avar miatt. Mert hát lássuk be, a kertben az avar bizony nagyon is zavar. A talajon pedig nem maradhat, hiszen elveszi tőle a fényt és a levegőt, ráadásul az év abban az időszakában, amikor fényből amúgy sem jut túl sok.

Ha pedig utáljuk összegereblyézni vagy összesepregetni a leveleket, kapjuk elő a lombfúvót, és rögtön rendezetté varázsolhatjuk a kertünket. Miután pedig egy nagy halomba fújtuk a leveleket, egy részét használjuk fel bátran a komposztban. A maradékot növénytakaróként is használhatjuk. A lombfúvó pedig arra is tökéletes, hogy ne kelljen minden nap felseperni a járdákat. A lehullott levelek ugyanis nem csak rendezetlenné teszik a kertünket, de még veszélyesek is. Ha ugyanis az eső miatt nedvesek lesznek, nagyon könnyen elcsúszhatunk rajtuk.

A virágok és a gyep is számít rád ilyenkor

Amikor a hőmérséklet 15 Celsius-fok alá süllyed, eljön az ideje, hogy elültesd a tavaszi virágok hagymáit. A tulipán, a nárcisz, a jácint, a szellőrózsa hagymái szépen át fognak telelni, és nagy örömöt okoznak majd, amikor tavasszal virágba borítják a kertet. De az évelő növények magjait is se felejtsd el ősszel elvetni!

De a pázsitról se feledkezz meg! Amíg nem jönnek a fagyok, folyamatosan nyírd a füvet, viszont most hagyd rövidebbre, mint nyáron. Így sokkal jobban át fogják vészelni a fűszálak a fagyokat. A lenyírt füvet azonban még véletlenül se hagyd ott a pázsiton, még akkor sem, ha ezt nyáron egyébként meg szoktad tenni.

Az ősz sok csapadékkal jár, így a kaszálék hamar elrothad, megfertőzve így az alatta lévő gyepet. Ráadásul a kaszálék megfosztja a füvet a napsütéstől és a levegőzéstől is. Az ősz viszont kiváló arra is, hogy elvégezd a fű mesterséges lélegeztetését, vagyis a gyeped őszi szellőztetését.

Vess egy pillantást a veteményesre is

Az üres ágyások látványa igen szomorú a kertészek számára, de még most sem késő elvetned a sóskát, a spenótot, vagy éppen a petrezselymet. Október második felében érdemes dughagymát ültetned, hogy friss újhagymával köszönthesd a tavaszt.

gyep gyepfúvó

A lombfúvóval rendezett és biztonságos lesz a kertünk. Fotó: Shutterstock

De az évelő növények szaporítására is ez a legkedvezőbb időszak. Emeld ki őket a földből, és úgy szedd szét a töveket, hogy mindegyiknek elegendő gyökérzet jusson. Ültesd el őket a jól előkészített, gyomtalanított talajba, majd ügyelj rá, hogy mindig kellő mennyiségben öntözd őket.

De a kert többi részéről se feledkezz meg! Tisztítsd meg és tedd a helyére a kerti sütőt, szedd össze a szétszórt játékokat, ápold le és tedd védett helyre a bútorokat, ereszd le a vizet és fertőtlenítsd ki a medencét. Az utolsó fűnyírás után pedig nézd át a fűnyírót, és vidd el karbantartásra, ha szükséges, hogy az első fűnyírás már felkészülten érjen tavasszal.

Arról se feledkezz meg, hogy ahhoz, hogy jövőre szép legyen a kerted, és bőséges legyen a termésed, ősszel a talajról is gondoskodnod kell. Ehhez pedig remek segítség lehet egy kapálógép. Már olyan modellek közül is választhatsz, amelyek kifejezetten kis- és közepes méretű területek részére lettek fejlesztve. Ha pedig ez készen van, jöhet az őszi trágyázás, talajerő utánpótlás.

Ezeket a növényeket metszd meg ősszel

Nem minden növényt szabad ősszel megmetszeni, ezért fontos hogy tudd, melyeknek teszel jót vele.

1. Az évelők ősszel nem a legvonzóbb arcukat mutatják meg nekünk, hiszen virágaik lehullanak, leveleik és száruk pedig szépen lassan elszárad. A látvány miatt is fontos a metszés, és amiatt is, hogy ne legyenek a gombás fertőzések kialakulásának melegágyai. Ilyenkor távolítsd el róluk a virágszárakat, a leveleket és az elszáradt virágokat. De vannak olyan növények is, amelyek bár elszáradtak, a madarak számára kiváló eleséget nyújtanak, így ezeket nyugodtan hagyd meg, hiszen például a napraforgó is jó szoltálatot tesz majd az éhes csőrök számára.

2. Ősszel távolítsd el a nyáron termett bogyósok, mint például a málna, letermett vesszőit. Ezeken a vesszőkön jövőre már nem fognak gyümölcsöt hozni, így ez csak energiát vonna el a növénytől. A ribiszke és az egres is metszhető ilyenkor, melyeknek szintén a letermett vesszőit kell eltávolítani.

3. De a bodzát is meg lehet metszeni ősszel, amikor már lehullottak a levelei. Ekkor kell megszabadítani az öreg, beteg, száraz hajtásoktól, és levegősebbé lehet tenni. Ha jobban átjárja a fény és a levegő, kevésbé lesz fogékony a különféle megbetegedésekre, és jobban fog virágozni is.

4. Az ősz a fa- és bokorültetés ideje is. A frissen ültetett fáinkat és bokrainkat is meg kell ilyenkor metszeni, hiszen ezzel az első metszéssel alakítjuk ki számukra az ideális korona formáját. A díszfákról se feledkezz meg, hiszen ők is igénylik az őszi metszést.

5. A rózsa sajnos érzékeny a fagyra, és mivel az ez évi hajtása nem érik be teljesen, a hajtások csúcsa nem fásodik és így nem zárul le a növekedés, még az első fagyok előtt vissza kell vágni a lágy, nem fásodó részeket. Mindenképp távolítsd el a rózsa elszáradt virágait, és ne hagyd rajta a az elsárgult, elszáradt leveleket sem.

A túl magasra nőtt rózsák magasságát is le kell csökkenteni, hiszen az őszi és téli viharok sokkal könnyebben kárt tudnak tenni egy magas növényben, mint egy alacsonyabban, amelybe nem kap bele olyan könnyen a szél. Ahol lehet, a metszést egy-egy kifelé néző rügy felett ejtsd meg.

Az őszi metszés során nem kell szemre, azaz rügyre pontosan visszavágni a rózsát, csak annyit érdemes metszeni, hogy a tövekhez közelebb tudj kerülni. A magastörzsű rózsáknál is érdemes ősszel metszeni, hiszen nehezen viselik a fagyot, így a növényt, különösen a koronát, be kell takarni, amely sokkal egyszerűbb, ha a hajtásokat visszavágod.

Az őszi lemosó permetezés aranyat ér

Az őszi lemosó permetezés létfontosságú, de persze csak akkor, ha azt szeretnénk, hogy jövőre minél kevesebb betegség és kártevő üsse fel a fejét a kertünkben. Korábban a télvégi, rügyfakadás előtti lemosó permetezést tartották a leghatásosabb védekezési eljárásnak, azonban még sokkal eredményesebb, ha a lemosó permetezést már ősszel végezzük el.

őszi lemosó permetezés

Ki ne hagyjuk az őszi lemosó permetezést. Fotó: Shutterstock

A leghatásosabb, ha a lemosó permetezést a vegetáció befejeződése után, lombhullás idején végezzük el. Ekkor a leveleken lévő spórákat és áttelelő tojásokat is meg tudjuk semmisíteni. Azonban nagyon fontos, hogy ne permetezzük le ősszel a vegetáló örökzöld növényeket.

Az őszi lemosó permetezés során ki ne hagyjuk a gyümölcsfákat, a gyümölcstermő bokrokat, a szamócaágyást, a rózsabokrokat, a szőlőtőkéket, a lombhullató fákat és a díszcserjéket sem. Tehát, minden fás szárút, a lombhullató fákat, a  cserjéket, a gyümölcsfákat és bokrokat, és az összes kultúr- és dísznövényt érdemes ősszel permetezni

De nem csak a növényeknél hasznos a permetezés. A kerítést, a kaput, a kamrát, és mindent, ami fából készült, ugyanúgy permetezzünk le, hiszen azok repedéseiben számtalan kártevő tojásai, illetve spórái bújhatnak meg.

Ilyenkor ősszel bő lével, lemosás szerűen kell a permetlével öntözni a növényeket, hogy az minden rejtett zugba bejusson és végezzen a nem kívánatos jelenlévőkkel. Mivel lehet, hogy a fák legmagasabb pontján van a legtöbb kártevő, feltétlenül permetezzük le ezeket a területeket is. Nagyon megéri ilyenkor egy kiskertekben használatos permetezőt vásárolni, hiszen hosszú évtizedekig segíteni fogja a munkánkat.

Ha főleg gombabetegségekkel küszködtünk, akkor a bordói lé 2 %-os oldata lesz a megfelelő megoldás számunkra. Ahol sok volt a levéltetű, ott inkább a mészkénlé lesz hatásos. Pajzstetű fertőzés esetén olajos szerrel kell permetezni. A betegségek elleni lemosó permetezésre engedélyezett réztartalmú készítmények egyaránt hatnak a baktériumos és gombás bajokra is. A kén a levéltetvek, lisztharmatgombák és egyéb rovarok ellen hatásos.

Arra is ügyeljünk, hogy a permetezéskor ne legyen fagyos a levegő és hogy a  permetszernek legyen ideje megszáradni, ami átlagosan 4 órát vesz igénybe. Ha fagyban permetezünk, vagy késő délután, amikor este már lehűl az idő, könnyen a növényre fagyhat a permetlé, ami nagy károkat tud benne tenni.

Az őszi lemosó permetezést lombhullás után, de legalább 50%-osan lehullott lombozat mellett, szélcsendes időben, és soha ne esős napon végezzük. Mivel a levelek lehullásával keletkező apró sebhelyeken keresztül képesek a különféle kórokozók behatolni a lombhullató növényeinkbe, sőt, a metszési vágások is egyenes utat jelentenek számukra, nagyon fontos, hogy minden metszést szakszerű sebkezelés kövessen. A metszés után elvégzett lemosó permetezés pedig segít abban, hogy minél kevesebb támadás érhesse a növényeinket.

Ezért is fontos, hogy a lemosó permetezés előtt távolítsunk el metszéssel minden elszáradt, beteg ágat fáinkról, hiszen a szellős, jól átlátható korona lesz az egyik garanciája a jövő évi bőséges termésnek.

Mindenkinek nagyon jó munkát, és jövőre bőséges termést kívánunk!