A XXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon a magyar terelőkutyások bemutatója mellett pihentünk meg, amikor valami nagyon különös jószágot pillantottunk meg.
A sinka munkához lát Hódmezővásárhelyen. Fotó: Igric Dominika
Nem mudi, nem hasonlít más őshonos terelőkutyafajtára sem, mégis úgy dolgozik a rackák között, hogy azt öröm nézni, - ...akkor "ki ez" a furcsa, vadkutya külsejű szerzet?
Tari József és Rigó; Fotó: Igric Dominika
Tari Józseffel beszélgettünk, aki mindamellett, hogy aranykoszorús puli mestertenyésztő, beleszeretett egy rejtélyes fajtába is, amit úgy hívnak: Sinka.
A sinka kemény, egygazdás munkakutya... ennek ellenére Rigó minden látogató szívébe belopta magát. Fotó: Igric Dominika
"Az 1970-es évek elejére becsüljük a Sinka fajta kialakulását. Fajtáról akkor beszélhetünk, hogy ha a tájtípuson vagy egyes tájfajtán túlmutatva már országos szinten rendelkezik egy komoly egyedszámmal - az adott tipikus és össze nem téveszthető fajtajegyeivel vagy fajtabélyegeivel. A sinka rendelkezik már ilyen csak rá jellemző fajtabélyegekkel, sőt egyedszáma is 2000 fölé emelkedett.
Az 1970-es években Hortobágyon, Berettyóújfalu környékén a pásztorok olyan fajta kitenyésztésébe fogtak, aminek a jó munkateljesítmény volt a jellemzője elsősorban és ennek következtében homogén külső jegyek alakultak ki. Tehát nem külső megjelenésre tenyésztettek, szelektáltak, hanem munkára, ami egységes külső megjelenést eredményezett.
Olvashatunk olyan szakirodalmat is, amelyben arról számolnak be, hogy csak farkaskörömmel- vagy fekete nyelvfolttal rendelkező egyedek lehetnek sinkák - ám mára kiderült, hogy ez nem ilyen egyszerű, hiszen ennél sokkal több külső-belső feltételnek kell megfelelnie a fajtába sorolt egyednek."
Mit tudunk a fajtajegyekről, milyen a sinka külleme?
A sinka szó a hortobágyi tájnyelvben azt jelenti, hogy sima. Ez a fajta szőrére utal, amely sima, testhez simuló, rövid. A sprődebb, úgynevezett "macskaszőr" megengedett. Színe lehet fekete, fehér, csokoládébarna (pásztorok veresnek mondják), tigriscsíkos (pásztorok cirkásnak hívják), ordas, zsemlesárga, hamvaskék. A felálló, hegyes fül elengedhetetlen. A farok rövid sima szőrzetű és a keresztcsonti tájékra visszakunkorodik. A hátra göndörödő, gyűrűs farok jobbra, egyenesen hátra és balra is tekeredhet. Igaz, hogy a farok tekeredésének irányából is következtetnek a pásztorok egyes kívánatos, vagy kevésbé kívánatos tulajdonságokra és nagy általánosságban a balra tekeredő farkú egyedeket tartják jobb munkaképességűeknek.
A fajta kialakításában részt vevő fajták felsorolásakor mindig félve nyilatkozunk, hiszen sajnos az emberek hajlamosak ilyenkor a sinkát egy keverék kutyával azonosítani. Egy mudi és egy német juhász keresztezése után senki ne várja, hogy sinkája lesz, hiszen hiába vett részt a kialakításban többek között például ez a két fajta is, ez esetben a több évtizedes szigorú szelekció vezetett a fajta kialakításához. A szelekcióban az említett külső jegyeken kívül szinte csak a munkaképesség és a munka stílusa játszott döntő szerepet.
Fotó: Tari József
Marhás, vagy juhos terelőkutya a sinka?
Az a tulajdonság, hogy hol fog a kutya, genetikailag öröklődik. A marhás kutya hátul fog - csánkon, combon - sosem farkon, hiszen ott sérülést okozhat. A marhás kutya azért is hátulról mozdítja az állatot, hiszen a marha elölről támadhat a szarvával. A juhos kutya viszont általában elöl fog, ami azt jelenti, hogy a birka oldalánál, tarkóján ösztönöz. Nagyon fontos tudnivaló, hogy a pásztorok nem szeretik, ha egy kutya csipkedi a jószágot, ezért a csipkedés az esetleges tépés és szakítás miatt nem megengedett. A terelési stílusnál a juhos sinka esetében a telipofás fogást szeretik a juhászok, hiszen a telipofás fogás nem szakítja a bőrt, hanem gyűri így nem tép a kutya. A juhos kutya jellemző terelési stílusa a jószág fülébe- és a jószág elé történő ugatás, ami a marhás stílusnál finomabb viselkedési forma. A fiatal kölyök sinkák terelés próbáin idővel kiderül, hogy melyik kutya milyen munkára fog beválni.
Rigó nevű sinka munkája képekben. Fotó: Igric Dominika
A sinka jövője hazánkban - és a nagyvilágban
A fajta a mai napig is a pásztorok kezén van és a legtöbbjük nem is szeretné, hogy nemzetközileg elismert fajta váljon belőle. Ennek az az oka, hogy a fajta elterjedésével és népszerűvé válásával akaratlanul is másodlagos tenyésztési szemponttá válna a munkaképesség és a teljesítmény. Ha elkezdődne a "hogy áll a füle, hogy áll a farka, milyen színű" korszak a sinka fajta történetében, az a fajta valódi különlegességének és lényegének végét jelentené.
"Nem a fajta népszerűsítése, vagy terjesztése volna az elsődleges cél, hiszen az ország egész területén azt figyelhetjük meg, hogy ahol szürke marhát vagy rackajuhot tartanak, ott előbb-utóbb "reklám nélkül is" megjelenik és "hódít" a pásztorok között a sinka.
Célunk legyen inkább az, hogy a sinka tökéletes munkáján keresztül az ilyen bemutatókon, mint amin most is itt vagyunk, megmutassuk, hogy egy hivatásos pásztornak mik az elvárásai egy kutyával szemben és egy hivatásos kutya hogyan dolgozik." - Tari József
A "magyar dingónak" is nevezett sinka számos, a vadon élő kutyafélékre jellemző viselkedést is hordoz. Rigó így hűti magát a melegben. Fotó: Igric Dominika
_fill_540x300_0.jpg)
_jpg_fill_540x300_0.webp "A román agrárminiszter szerint fontos a kisparaszti sertéstartás")
