Dánia 2030-tól megadóztatja az állattenyésztőket a teheneik, sertéseik és juhaik által kibocsátott üvegházhatású gázok után. „Nagy lépést tettünk afelé, hogy 2045-re klímasemlegessé válhassunk" – mondta Jeppe Bruus dán adóügyi miniszter.

A dán állattenyésztőknek 2030-tól 300 koronát (kb. 16 ezer forintot) kell majd fizetni tonnánként a 2030-ban érvényes szén-dioxid-egyenértékben számolva. Ez az adó öt év múlva 750 koronára (kb. 40 ezer forintra) emelkedik, de a 60 százalékos jövedelemadó-kedvezmény beszámításával a tényleges költségek 2030-tól 120 koronát, 2035-től 300 koronát jelentenek tonnánként.

Bár metán a hulladéklerakókból, az olaj- és földgázrendszerekből is szivárog a légkörbe, az ENSZ Környezetvédelmi Programjának adatai szerint az ember által okozott metánkibocsátás 32 százalékát az állattenyésztés teszi ki.


Hasonló intézkedést bejelentettek már Új-Zélandon is, de a gazdatüntetések miatt visszavonták a törvénytervezetet, és a tavaly megválasztott kormány közölte, hogy kiemeli a mezőgazdasági szektort a kibocsátáskereskedelmi rendszeréből, és más módszereket keres a metánemissziók csökkentésére.

Dániában azonban a kormány a mezőgazdasági termelők, az ipari szereplők és a szakszervezetek képviselőivel egyeztetve hozta meg a döntést. „Sikerült kompromisszumot kötnünk a szén-dioxid-adó ügyében, ami megalapozza az élelmiszeripar újjászervezését" – nyilatkozta a Dán Természetvédelmi Társaság vezetője.

Egy átlagos dán tehén évente 6 tonna szén-dioxid-egyenértékű üvegházhatású gázt termel, és közel 1,5 millió tehenet tartanak a jelentős tej- és húsexportőrnek számító országban.

Forrás: qubit.hu

Indexkép: Shutterstock