2024. október 3.-4. között a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége (FATOSZ) fennállásának 30. évfordulója alkalmából egy különleges szakmai konferenciát szervezett a Budapesti Gazdasági Egyetem, Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karán, amelynek célja a falusi és agroturizmus fejlődésének, eredményeinek és jövőbeli lehetőségeinek bemutatása volt – írja a nak.hu.

A konferencia lehetőséget biztosított a szakmai közösség számára tapasztalataik megosztására, új ötleteket cserélhettek, kapcsolatokat építhettek. Számos elismert hazai és nemzetközi szakember előadását és panelbeszélgetéseket hallgathatták meg a résztvevők.

A falusi turizmus hatásai

A konferenciát megnyitó Frankó Pál FATOSZ elnök áttekintette a falusi turizmus fejlődésének fontos mérföldköveit és annak kihívásait. Elmondta, hogy a falusi turizmus az elmúlt három évtizedben jelentősen bővült: ma közel 4000 falusi szálláshely, illetve további 20 000 vidéki magán- és egyéb szálláshely található az országban, melyek jellemzően közös adottságokkal rendelkeznek és közös problémákkal küzdenek. Utóbbiak között szóba került a Covid-járvány, a rezsiválság és a gazdasági válság.

Elmondta, hogy a rémhírekkel ellentétben vidéken nem kell attól tartani, hogy az új piaci szereplők nem kapnak engedélyt. Kiemelte még, hogy a falusi turizmusnak a vendégéjszakák számán és a bevételeken túl vannak olyan egyéb pozitív hatásai, amelyek pénzzel nem mérhetők a helyi közösségek számára. Ilyen például a kiegészítő jövedelemnek köszönhetően a fiatalok helyben tartása, a vidék elnéptelenedésének megakadályozása, az üresen álló házak, gazdasági épületek turisztikai célú hasznosítása, ezáltal a vidéki épített örökség megmentése.

A falusi szállásadók emellett a kistermelőkkel, gazdálkodókkal, programszolgáltatókkal összefogásban tevékenykednek, így egyszerre több embernek nyújtanak munkalehetőséget.

élelmiszer

A falusi szállásadók összefogva a kistermelőkkel, gazdálkodókkal, programszolgáltatókkal  egyszerre több embernek nyújtanak munkalehetőséget – fotó: pixabay.com

Megakadályozza az elvándorlást

Klaus Ehrlich, az Európai Falusi Turizmus Szövetsége, a Ruraltour főtitkára európai példákkal szemléltette, hogy a kontinens legtöbb országában nagyon hasonló a falusi turizmus szektor helyzete, ami a szabályozási és piaci körülményeket, valamint a problémákat illeti. Ahogyan a FATOSZ elnöke és a nemzetközi szervezet főtitkára is hangsúlyozta, Európa-szerte nehéz a nagyvárosok és a vidék magánszálláshelyeinek működését egységesen szabályozni a jellegükből adódó komoly különbségek miatt. Az osztrákok és németek jó gyakorlatát hozta követendő példának, akik a szabályozást tekintve szétválasztották a magánszálláshely-kiadást falusi és városi kategóriákra, sokkal egyszerűbbé téve ezáltal a jogi kereteket – írja a nak.hu.

Kimmo Aalto, a Ruraltour alelnöke a finnországi falusi turizmus vidékfejlesztési hatásait ismertette. Hangsúlyozta, hogy számos olyan földrajzi terület van, ahol a szállodaipar nem tudja megvetni a lábát, és kizárólag a magánszálláshelyek képesek pihenési lehetőséget biztosítani az odaérkezőknek. Ő is kiemelte a szektor elvándorlást megelőző társadalmi hasznát.

Közel 400 Leader pályázati felhívás nyílik majd meg az ősz folyamán

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a falusi turizmus és az agrártevékenységek kapcsolódási tevékenységeiről beszélt és felvázolta, hogy milyen vidékfejlesztési pályázati lehetőségek várhatók a közeljövőben.

Közel 400 Leader pályázati felhívás nyílik majd meg az ősz folyamán a települések kisvállalkozásai és civil szervezetek fejlesztéséhez. 2025 elején mezőgazdasági termelők diverzifikációját támogató pályázati lehetőségre is lehet számítani, amely a turisztikai kapacitásaik fejlesztését szolgálja. Továbbá lesz egy újdonság is, a vidékfejlesztési együttműködéseket ösztönző pályázati konstrukció keretében többek közt a térségi aktív és ökoturisztikai fejlesztések támogatására is lesz lehetőség – olvasható a nak.hu cikkében.

Ösztönözni kell az agroturisztikai szolgáltatások bevezetését

A jubileumi konferencia első kerekasztal-beszélgetésében szakmai érdekképviseleti szervezetek vezetői vitatták meg a vidéki és a budapesti szálláshely-szolgáltatás jelenlegi körülményeit.

A délutáni panelbeszélgetés témája a térségi együttműködések szerepe volt. Muhari Zoltán, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Falusi Turizmus Egyesület elnöke, aki egyben Panyola község polgármestere egy helyi fesztivál, a Panyola Feszt esetét fejtette ki bővebben, és beszámolt az annak kapcsán kialakult együttműködésekről.

Dr. Finta István, a LEADER Egyesületek Szövetségének elnöke a LEADER források, illetve a fejlesztések hatásáról számolt be. Matoltsy Zsoltturisztikai szakértő a készülő agroturisztikai stratégiáról beszélt, amelyhez kapcsolódóan egy szakmai munkacsoport, kerekasztal felállítását tervezik.

Tószegi-Faggyas Katalina Nemzeti Agrárgazdasági Kamara csoportvezetője szerint a helyi gazdálkodókat ösztönözni kell az agroturisztikai szolgáltatások bevezetésére, hogy tevékenységüket kiegészíthessék és ezáltal több lábon álljanak, de fontos, hogy szakmai segítséget kapjanak ehhez.

A vidéki vendégfogadás teljességének jegyében a helyi termelők és a FATOSZ megyei szervezeteinek tagkiállítói ételkóstolós és portékás standokkal színesítették a konferenciát. A rendezvényre érkező vendégek a Vidék Ízei Kóstolótérben ízlelhették meg a szálláshely-szolgáltatók és a gazdák termékeit.

A konferencia keretében adták át az Év Falusi Szálláshelye verseny idei győzteseinek járó elismeréseket is.

A rendezvényen elhangzott előadások anyaga itt tekinthető meg.