Az elmúlt években az itthon megtermelt paradicsom mennyisége 200-250 ezer tonna/év között változott, ami eltörpül a nagy paradicsomtermesztő európai országok (Olaszország, Hollandia stb.) termésmennyisége mellett. Míg Olaszország elsősorban szabadföldi körülmények között termel, addig Hollandia szinte kizárólag üvegházban hajtatja a paradicsomot.
Ugyan nem vagyunk meghatározók a paradicsompiacon, de az megállapítható, hogy a hazai termesztés, mindenekelőtt a hajtatás színvonala jelentősen javult, nőtt a nagy légterű, modern üvegházak száma, ahol a legkorszerűbb eljárással, vízkultúrás körülmények között hajtatnak, és csökkent a kevésbé korszerű, kisebb légterű fóliák alatti, talajon történő árutermesztés. A hagyományos méretű, 100-120 grammos bogyós paradicsom hajtatása mellett – követve a piaci igényeket – egyre többen próbálkoznak fürtös és koktél minőségű, különböző színű és alakú bogyóformák termesztésével.
Az üvegházi paradicsomhajtatás mellett a hazai ellátás szempontjából még mindig meghatározó a kisebb légterű, talajon történő termesztés, és nem elhanyagolható a saját felhasználás céljából ültetett paradicsom sem, amelyek termesztői információk és szaktanácsok területén nagyobb támogatásra szorulnának.
Sok a paradicsomtermesztéssel foglalkozók között a nem képzett kertész, esetükben gyakran hiányosak a növénybiológiai, kémiai és műszaki ismeretek, ebből adódóan részletesebb technológiai magyarázatot és más szaknyelvezetet igényelnek a termesztési ismeretek átadása és fejlesztése során, mint a profiknak nevezett árutermelő, nagy felületen, üvegházakban termesztő gazdaságok.
Még mindig meghatározó a kisebb légterű, talajon történő termesztés, és nem elhanyagolható a saját felhasználás céljából ültetett paradicsom sem – fotó: Pixabay
A kisgazdaságok, a fűtés nélküli fóliák alatt hajtató kertészetek javuló termésátlagaiban nagy szerepe van a pontosan és szakszerűen elvégzett fitotechnikai munkáknak, így a zsinórra történő rögzítésnek, a kacsok eltávolításának, a beporzás elősegítésének, a levelezésnek és a fürtszabályozásnak. Ezek abból adódóan, hogy a növény fejlettségétől, kondíciójától és a pillanatnyi klímafeltételektől nagymértékben függőek, sok bizonytalanságot jelentenek és vitára adnak okot a paradicsomtermesztők körében.
Zsinórra történő vezetés
A zsinórra történő vezetés (tekergetés) az első növényápolási munka, amit a kiültetés után ajánlatos azonnal elvégezni. A kiültetet palántákat, azaz a növényeket a támberendezésről lelógatott zsineghez rögzítjük. A növényszáron a hurkot hagyjuk lazára, számolva a későbbi vastagodással, de függőleges irányba se feszítsük a zsineget, mert könnyen kihúzza a még nem kellő mértékben legyökeresedett növényt. Később a szárat rendszeresen a zsineg köré tekerjük (és nem fordítva a zsineget a szárra!), lehetőleg mindig azonos irányba. A növényszár változó irányú zsineghez történő igazítása, azaz tekerése a növény lecsúszásához vezet. Újabban a kereskedelemben kaphatók szárrögzítő klipszek (bilincsek) is, ami a munkát meggyorsítja, kizárja a tekeréssel előforduló esetleges szártörést és egyéb sérüléseket (1. kép).
Klipsszel történő növényszárrögzítés – fotó: Agroinform.hu
Kacsozás
A kacsozást, azaz a főszáron előtörő oldalhajtások eltávolítását folyamatosan tegyük, a kicsípéssel, tördeléssel ne várjuk meg, amíg megerősödnek. Célszerű minél korábban elvégezni, amikor még a hajtások hossza nem haladta meg az 5-10 cm-t. A fertőzések elkerülése érdekében nem tanácsos kést vagy ollót használni, kézzel végezzük, és a munkát lehetőleg a reggeli, illetve déli órákra időzítsük, amikor a sérült szárfelületek beszáradása gyorsabb. Rossz fényviszonyok vagy gyenge növekedés esetén érdemes átmenetileg a felső egy-három oldalhajtást meghagyni addig, amíg a növény kondíciója megerősödik.
Levelezés
A legtöbb kézi munkát jelentő levelezésnek mint az eredményességet alapvetően meghatározó növényápolási munkának több célja van:
• az idős, funkcióképtelen és beteg levelek eltávolításával a növényvédelem hatékonyságának javítása,
• a növényállomány levegősebbé tétele,
• a fürtök árnyékolásának csökkentése, a fény jobb kihasználásával az alsó fürtök érésének és színesedésének gyorsítása és
• a szedési munkák megkönnyítése.
A túl korai levéleltávolítással – ugyanúgy, mint a szükségesnél több meghagyásával – kárt okozhatunk. A túl korai, intenzív levelezéssel csökkentjük az asszimilációs felületet, ezáltal lassúbb lesz a bogyók növekedése, míg a kései levélszedéssel árnyékolunk, rontjuk az állomány levegőzöttségét, elősegítjük a gombás és baktériumos fertőzések megjelenését.
Inkább gyakrabban levelezzünk, de egy-egy alkalommal 2-3 levélnél többet nem javasolt eltávolítani, mert „stresszeljük" a növényt, aminek tünetei hamar jelentkeznek levéldeformáció formájában (a levéllemez fonák irányába pödrődik (2. kép), de súlyosabb esetben virág és apró termések ledobása is megtörténhet).
A túl erős levelezés következménye lehet a levelek kanalasodása – fotó: Agroinform.hu
Nagyon korai hajtatás esetén, a téli hónapokban 2-2,5 db/m2 növényen ~30-35 darab/m2, tavasszal és nyáron 3-5 db/m2 növényen ~50-55 darab/m2 levél biztosítja a megfelelő növekedést. A levelek eltávolítását két ujj segítségével, alulról felfelé történő pattintással végezzük, elkerülve a levél lefelé húzásával az esetleges nagyobb szársérüléseket (3. kép).
Rosszul végzett levelezés következménye a szár durva sérülése – fotó: Agroinform.hu
A terméskötődés elősegítése
A hajtatott paradicsom esetében a megporzás, illetve a terméskötés elősegítése szükséges, a rossz termékenyülése súlyos terméskieséssel járhat.
A gyakorlatban alkalmazható eljárások alapvetően három csoportra oszthatók:
• kémiai módszerekre,
• mechanikai módszerekre és
• biológiai megoldásokra.
A kémiai módszerek termésképzést kiváltó hatásukat illetően nagyon jók, de ellentmondanak a fogyasztóktól napjainkban egyre általánosabban elvárt vegyszermentes termesztésnek. További hátránya a kémiai (hormon hatású) szerekkel történő kezelésnek a nagyon pontos adagolás kritériuma, aminek kivitelezése kis- és nagyüzemi körülmények között is nagyon nehéz. A szer még hatástalan koncentrációja kis emeléssel gyorsan átcsap túladagolásba, aminek súlyos következményei a deformált bogyók, összenőtt termések, sejtburjánzások.
Összevetve az előnyöket és a hátrányokat, a vegyszeres megoldás az említett termésdeformálódások miatt nem bizonyult a termesztési gyakorlat számára alkalmazható módszernek, annak ellenére – szemben a mechanikai módszerekkel –, hogy a fertilitással nem rendelkező pollen esetén is képes a bogyó fejlődését indukálni.
A mechanikai módszereket sokáig alkalmazták a nagyüzemekben, de nagy kézimunka-igényük miatt kiszorultak a kisebb gazdaságokba, ahol még napjainkban is eredményes eljárásnak mondható. Nagy előnye a vegyszeres eljárásokkal szemben, hogy mellékhatásai nincsenek, ugyanakkor hátránya, hogy csak olyan esetben alkalmazható, ha a pollen csíraképes.
A módszernek két változata terjedt el: a huzalok veregetése és az „elektromos méhek" használata. A zsineget tartó fémhuzalok kocogtatásával a felnyíló portokból kiszabaduló pollen felhőt képez, így nagyobb valószínűséggel a bibére kerülve létrejön a megtermékenyülés. Ezt heti kétszeri, esetleg háromszori gyakorisággal végezve egészen jó hatás érhető el, de a nagyon korán (télen) ültetett paradicsom esetében a hatása gyengébb.
Lényegében az „elektromos méh" is ugyanezen az elven működik, de nem a huzalhoz vert fémcső, hanem a kocsányához érintett vibrátor rázza meg a virágot. Valamivel jobb hatás érhető el, mint a huzalok ütögetésével, ugyanakkor lényegesen lassúbb eljárás, kézimunka-igényesebb.
Napjainkban legtöbb helyen úgynevezett biológiai módszerrel, poszméhek segítségével végzik a beporzást. Az eljárásnak nagy előnye, hogy a méhek optimális időben végzik a beporzást, azaz az érett pollent a megfelelő virágfejlettségnél szállítják. Kézimunkaerő-igénye az eljárásnak minimális, ami csak a méhcsaládok kitelepítéséből és gondozásából áll. Mellékhatással az eljárás esetében nem kell számolni.
A méhek percenként 20-30 virágot járnak be, mozgásukat a klimatikus tényezők kevésbé befolyásolják, munkájukat tág hőmérsékleti és páratartalom-határok között képesek ellátni. A virágzás kezdetén hektáronként két kaptár kihelyezése ajánlott, később, a folyamatos virágzás idején 4-5. A méhek megfelelő aktivitása 4-6 hét, ezt követően a családok cseréje szükséges. Vegyszeres növényvédelmi eljárásokkal szigorú összhangba kell hozni a méhek alkalmazását!
_fill_540x300_0.jpg)
