Mivel a peres ügyek ma már sokára zárulnak le és nem is mindig a felek számára megnyugtató módon, ráadásul egy-egy eljárás jelentős energiát és pénzt emészt fel, rengeteg ügy el sem jut bírósági szakaszba, a felek általában már ezt megelőzően megállapodnak – mindezt dr. Kővári Gergő Benjámin nagykanizsai ügyvéd mondta az Agroinformnak, aki vadászati-vadkáros ügyekkel is foglalkozik, s maga is vadász.
– A legnagyobb probléma ezekben az ügyekben az, hogy olyan érdekkörök között kellene egyensúlyt, vagy közös metszetet találni, ami majdhogynem lehetetlen – szögezte le elöljáróban a jogász szakember. – Miért is? Hát azért, mert nyilvánvaló módon az érdekek természetükből fakadóan ellentétesek. Nagyon leegyszerűsítve: a vadgazda a vadállományt szeretné gyarapítani, minőségét javítani, szebbé, jobbá, egészségesebbé tenni, a mezőgazda pedig többet szeretne termelni, hatékonyabban és több anyagi haszonnal. Az a baj – csúnyán hangzik, de ez az igazság –, hogy mindennek a rákfenéje a pénz. Ahhoz, hogy a vadászatban a fentiek teljesüljenek, ember kell, gép kell, takarmány kell, ezek bizony mind-mind pénzbe kerülnek. Ennek előteremtéséhez a trófeákat, vadászatokat és a kapcsolódó élményt értékesítenie kell a vadgazdálkodónak. Ahhoz, hogy választékot tudjon kínálni a vendégnek, szükség van egy bizonyos méretű vadállományra. Ha a gazdákon múlna, akkor ez a vadállomány a minimumra szorítkozna annak érdekében, hogy ne keletkezzen vadkár. Ezek az érdekek még a végtelenben sem találkoznak...
Dr. Kővári Gergő Benjámin szerint azonban van valami, amiről a gazdák megfeledkeznek: ezek az állatok már akkor ott voltak a területen, amikor előbbiek ősei termelésbe vonták a földeket és gazdálkodni kezdtek. Ezért be kellene látniuk, hogy a vadkár szükségszerű jelenség, s igazából nem kár, hanem a termelés velejárója – hiszen a vad ott él. Megérti, hogy a jelenlegi rendkívül alacsony terményárak és magas inputköltségek közepette a gazdák az elérhető profit maximalizálására törekednek a fennmaradásuk érdekében és foggal-körömmel küzdenek minden egyes forintért, azt viszont nem tartja jó megoldásnak, hogy minden négyzetcentimétert villanypásztorral, vagy fix kerítéssel védenek. Ez ugyanis azt eredményezi, hogy a vad a többi, nem védett területen koncentrálódik és azokon tényleg jelentős károkat okoz. Emiatt a kisebb gazdák is elkezdik bekeríteni a területeiket – de hová vezet majd ez? A vad mindenütt kiszorul az élőhelyéről. A szakember szerint ha nem lennének vadkerítések, jobban eloszlana a vadkár is és nem volnának olyan gazdák sem, akik számára a vadkár megtérítése szinte élet-halál kérdése.
Dr. Kővári Gergő Benjámin ügyvéd – fotó: Horváth Attila
– Ausztriában már annyira körbekerítettek mindent, hogy például a Bécs alatti részeken szinte népünnepélynek számít, ha évente egy-két véletlenül betévedő szarvast sikerül terítékre hozni... – árulta el az ügyvéd. – Ott már ennyire kiszorult ez a vad az élőhelyéről – nekünk nem kellene idáig eljutni, úgy vélem. Ha valaki társasházba költözik, el kellene fogadnia, hogy kopogni fognak fentről, oldalról, mindenhonnét. Ha pedig vadjárta területre vetem a kukoricát, akkor abból enni fog más is. Régebben valahogy ezt jobban tűrték a gazdák, pedig ma nagyobb termésmennyiségre képesek a növények – igaz, a klímaváltozás ezt azért jelentős mértékben felülírja... Értem én a gazdákat, csak az a baj, hogy pont oda nyúlunk megint, ahova nem kéne, akiknek legjobban fáj. Mert bármilyen hihetetlen, de a vadállományt a vadász védi meg és a gazdákat is a vad okozta kártól azzal, hogy gyéríti, csökkenti és az elviselhető szinten tartja az állományt, a legnemesebb példányokat hagyja meg, a betegeket, mutánsokat kiszelektálja. Ha minden mehetne a maga, természetes útján, akkor óriásira nőnének a vadpopulációk, szarvasból már most is rengeteg van, még nagyobb és még több kárt okoznának, s mindenféle betegség ütné fel a fejét közöttük, lásd a túlszaporodott vaddisznó esetében az ASP-t. Szóval a természet megoldaná a dolgot önmagától is, a kérdés az, hogy milyen áron?
Be kellene látniuk, hogy a vadkár szükségszerű jelenség, s igazából nem kár, hanem a termelés velejárója – hiszen a vad ott él – forrás: Pixabay
– Könnyen lehet, hogy a túltartott állományokban olyan kórokozók alakulnának ki, amelyek képesek lennének állatról emberre átterjedni, pont úgy, mint a covid – folytatta. – Mindezek okán mindannyiunk számára rendkívül fontos a vadgazdálkodók munkája. Sokan vannak, akik ezt tudják és olyanok is, akik ezt nem fogadják el. Ugyanakkor kár tagadni, mindkét oldalban, a vadászokban és a mezőgazdákban is van hiba, mindkét oldalon nagyobb kompromisszumkészségre, a másik tiszteletére lenne szükség és annak a tudomásul vételére, hogy nem körülöttünk forog az Univerzum. A vadászoknak többet kellene láttatni magukból, a munkájukból (mert ahogy mondani szokták, nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani), a vadászelleneseknek pedig elgondolkodni azon: oké, az őzike tényleg tündibündi – de majd akkor is az lesz, ha kiugrik az autójuk elé és totálkárosra töri? Akkor rögtön változik a vélemény: ezt az őzet már régen ki kellett volna lőni, hol vannak ilyenkor a vadászok?! Ilyen egyszerű, csupán mérlegelni kellene más nézőpontokat is, nemcsak a sajátunkat mantrázni...
Dr. Kővári Gergő Benjámin szerint a legoptimálisabb a helyzet azoknál a vadásztársaságoknál, ahol a tagok gazdálkodnak is. Általában ők értik az alaphelyzetet és szeretik is a vadat, s azt mondják: igen gyerekek, a vadkár benne van.
– Az a tapasztalatom, hogy ahol a felek, a vadászok és a gazdák együttműködnek és tudnak kommunikálni egymással, ott mindig találnak is valamiféle kompromisszumos megoldást, amivel mindenki elégedett – jelentette ki. – Sajnos, ebből van kevesebb, a praxisomban sok a jogvita, ezeket próbáljuk még a bírósági szakasz előtt megoldani, mert a peres eljárás nagyon drága. Tudniillik szakmai ügyekről van szó, ahol az első rögtön a szakértő munkája, ami már alapból több százezer forint. Ez minden ügy alfája és omegája, általában már a szakértői vélemények el is döntik az ügyek kimenetelét, akár azt is, hogy lesz-e belőlük per, vagy sem.
Az ügyvéd egy példával is illusztrálta a vadászokkal és a vadászattal kapcsolatos, mostanság meglehetősen rossz közhangulatot.
– Érdekes lenne, ha azt mondhatnánk egy állatvédőnek, hogy akkor holnaptól duplájára drágul a kenyér és az összes péksütemény – jelezte. – Hogy miért? Hát mert kevés lett a termény, rengeteget megevett a vad, az állatvédő szervezetek nyomására megszűnt a vadászat és az állatok hihetetlen módon elszaporodtak. Ezért drága most az alapanyag, mert a gazdának szüksége van a befektetett pénzére és nyilván, a következő aratásig élni kell valamiből. De ugyanez lenne a helyzet, ha nem lenne vadkártérítés, egyik napról a másikra eltűnne. Ezeket a dolgokat mind mi, hétköznapi emberek fizetnénk meg. Minden összefügg mindennel, a vadra és a vadászatra is szükség van – a nemzetgazdaságnak is, hiszen jelentős turisztikai bevételt jelent, amiből jut utak fejlesztésére, kórházak fejlesztésére és így tovább.
