Hogyan lehetséges, hogy a több ezer kilométeren át szállított, hajóval az Atlanti-óceánt, majd kamionokon fél Európát is átszelő banán árában érezzük legkevésbé a pénzromlás ütemét? – teszi fel a kérdést a telex.hu, majd meg is válaszolja: számos jel utal arra, hogy ebben sok egyéb tényező mellett a drogcsempészetnek is szerepe lehet.

A banán ára az elmúlt 25 évben nominális értelemben gyakorlatilag nem változott Európában, egy kilogramm ára kisebb-nagyobb ingadozás mellett 1 dollár körül mozgott a Világbank statisztikája szerint.

A banán kiskereskedelmi ára az 1997-es 200 forintról 2023-ra 770 forintra növekedett. Ez 285 százalékos áremelkedés 26 év alatt, míg például a citrom 326, a narancs 333 százalékkal lett drágább, az alma 440, a görögdinnye 449, a körte pedig 563 százalékkal ez idő alatt.

A kiskereskedelmi láncoknak is érdeke a banán árának alacsonyan tartása, ugyanis a banán remek vevőcsalogató termék, de nem csak erről van szó.

Biológiai és gazdasági okok

A banán viszonylag igénytelen növény, szinte egész évben képes termést hozni, így a kínálat folyamatos, ami jelentős szerepet játszik a tartósan alacsony árakban, hiszen nincs szezonalitásból fakadó hatás. Vannak azonban tényezők, melyek a drágulás irányába hatnak. Vízigénye például a napi 30-50 litert is elérheti, és élőmunka-igénye magas, főleg a betakarítás közeledtével, hiszen a többhektáros területeken jellemzően kézzel szüretelnek.

Több országban állami támogatásokkal védik a helyi termelőket, és igyekeznek az árakat kordában tartani. Mivel magas szénhidráttartalmának köszönhetően a banán remek tápanyagforrás, a fejlődő világban rendkívül fontos, hogy megfizethető maradjon.

Bár India és Kína a világ két legnagyobb banántermelője, az ottani belső fogyasztás miatt Európában ezekkel a termékekkel nem találkozunk.

De hogy jön ide a kokain?

Számos jel arra utal, hogy az alacsony európai banánárakban a fentieken túl a drogkereskedelem is szerepet játszhat. Júliusban a rotterdami vámosok több mint nyolc tonna kokaint tartalmazó szállítmányt foglaltak le, majd novemberben a BRFK munkatársai a csepeli szabadkikötőben több mint 23 milliárd forint utcai értékű kokaint foglaltak le. Mindkét esetben a kábítószer banánokat szállító konténerben érkezett Európába.

Európa irányába csak hajóval érkezhet nagy mennyiségű banán, aminek óceánon átívelő szállítása olyan lehetőséget teremt a drogkereskedők számára, melyet más gyümölcs nem tenne lehetővé.

banán

A banán viszonylag igénytelen növény, szinte egész évben képes termést hozni, így a kínálat folyamatos – fotó: Shutterstock

Európában csupán néhány kikötő van, ahova óriási mennyiségben érkezik a banán: többek között Spanyolországba, Belgiumba és Hollandiába, melyek a kokain európai bejutási pontjai is egyben. A teljes európai lánc innen épül fel.

Az, hogy a banánnak romlandó áruként a lehető leggyorsabban át kell haladnia a kikötőkön, nyomást gyakorol a vámhatóságokra. Egyszerűen képtelenség lenne minden szállítmányt alaposan ellenőrizni. Másrészt a banánt hűtött konténerekben kell szállítani, amelyek tökéletesek a kokain elrejtésére.

Egy tonna banán kiskereskedelmi ára és egy kiló kokain termelői ára nagyjából hasonló szinten lehet – csakhogy a banánon alig van profit.

Csak Ecuadorban a helyi hatóságok szerint 50-60 banánexportáló cég is érintett lehet a kokainkereskedelemben.