Szerencsére újabban elég sok étteremben találkozhatunk a batátával. Ha pedig egyszer megkóstoljuk, rá fogunk jönni, hogy mennyi mindenről maradtunk le eddig. A batáta, vagyis az édesburgonya ugyanis csak nemrég lett népszerű hazánkban. Ez a trópusi növény nagyon könnyen termeszthető és sokféleképpen felhasználható, így érdemes közelebbről is megismerkedni vele. Kiváló levesként, főételként, de még desszertként is gondolhatunk rá, ráadásul nem csak finom, de nagyon egészséges is.

Ha pedig kipróbáljuk, mennyire finom a belőle készült sült krumpli vagy chips, akkor egy jóval egészségesebb alternatívát kínálhatunk gyermekeinknek is, amit nagyon szívesen fognak fogyasztani!

Ismerd meg az édesburgonyát

A batáta a trópusokon terem és óriási gazdasági jelentõsége van. Közép-Amerikában őshonos, Európába Kolumbusz Kristóf hozta be. Spanyolországból terjedt el, eleinte mint kerti dísznövény, mely legkedveltebb fajtája a Blackie, amelynek fekete levelei és levendula színű, trombitához hasonló virága van.

Azonban kétségtelen, hogy igazán az élelmiszer változata népszerű. Ráadásul nem csupán emberi táplálék, hanem levélhajtásai állati zöldtakarmányként is felhasználhatóak. Az édesburgonya a fejlődő országokban is igen gyakori táplálék.

batáta

A batáta még D-vitamint is tartalmaz. Fotó: Shutterstock

Nem véletlen tehát, hogy a világ élelmezésében betöltött szerepe nagyon jelentős, hiszen egyike a tíz legfontosabb növényünknek. 2004-ben a Tápiói 96 fajta állami elismerésben részesült. Az édesburgonyát elsősorban a gumójáért termesztjük, ami a föld alatt, a növény gyökereinek megvastagodásával keletkezik. A gumó a fényen nem fejlődik.

Alakja és gumójának hossza változó, a gömbölyűtől az orsóformáig terjed. Mérete is jelentős eltéréseket mutat, hiszen a néhány centistől a huszonöt-harminc centiméter hosszúságúig, minden féle batáta megtalálható. Sőt, akadnak másfél kilós gumók is. A gumók vége általában kihegyezett,  a hús színe a fehértől a narancssárgáig terjed.

Az édesburgonya termesztése

Bár trópusi növény, de néhány éve már hazánkban is többen belefogtak a termesztésébe. Ásotthalmon található a legnagyobb batáta termesztő körzet, de bátran termeszthetjük házikertben is.

Az édesburgonya termesztése nem igényel különleges szakértelmet, bárki megpróbálkozhat vele. Első alkalommal jobb, ha nem magunk állunk neki a szaporításának, hanem megvásároljuk a palántákat.

Február végén a batáta gumót ketté kell vágni, és a vágott felével lefelé fordítva vízbe kell állítani. Fontos, hogy a víz soha ne fogyjon el róla. A gumókon hamarosan meg fog indulni a hajtások növekedése, amelyekből a palánták lesznek. Ezeket a hajtásokat le kell választani a gumóról, amikor elérik a húsz centiméteres hosszúságot, és vízben kell gyökereztetni őket. Amikor a hajtások gyökeret eresztettek, megtörténhet az édesburgonya elültetése.

Először mindenképpen cserépbe ültessük, hogy ne ártsanak meg a gyenge kis növénynek a tavaszi fagyok. Amikor már kellően erős, és elmúltak a tavaszi, fagyos időszakok, bátran kiültethetjük a kertbe. Mindenképpen napos helyet válasszunk neki, mert a batáta nagyon kedveli a napfényt. Emellett gondoskodjunk róla, hogy rendszeresen és intenzíven öntözzük. Bár a szárazságot is bírja, akkor hoz igazán méretes termést, ha bőségesen ellátjuk vízzel.

A palántákat egy méteres sortávolságra és harminc centiméter tőtávolságra ültessük. Fontos, hogy a palántáknak csak az első két levele legyen a föld felett, a többi része kerüljön a föld alá. Mivel könnyen több méterre is elfuthat, tépjük le az indáit. Ezáltal a gumók is jóval nagyobbak lesznek.

Az édesburgonyát az őszi fagyok előtt kezdjük el betakarítani. A betakarítása nem egyszerű, hiszen a tőtől akár egy méter távolságra is találhatunk gumókat. A gumókat felszedés után kézzel tisztítsuk meg, majd tegyük őket száraz helyre úgy, hogy ne érintkezzenek egymással. 20 Celsius-foknál hűvösebb helyiségben ne tartsuk, mert a gumó nem fogja bírni a hideget. Fontos, hogy a tárolás megfelelő páratartalom mellett történjen.

Mivel a batátának nincs ismert betegsége, nem igényel semmilyen vegyszeres beavatkozást. Azonban a különféle rágcsálók szívesen falatoznak belőle.

batáta

Együnk batátát sülve-főve. Fotó: Shutterstock

Így használd fel az édesburgonyát

Nem csak a gumót, de a leveleket is felhasználhatod, hiszen kitűnő saláta készíthető belőlük. Az édesburgonya gumója ugyanolyan sokféleképpen felhasználható, mint a burgonya. Fogyaszthatjuk főzve, sülve, szárítva, de akár lisztté őrölve is. Konzervként is árusítják, feldolgozott formában bébiételek alkotóeleme, de chipsként is nagyon finom.

Ezért fogyassz sok batátát

A batáta magas C-, B2-, B6-, valamint E-vitamin tartalma, kálium, réz és a mangán tartalma miatt is nagyon egészséges. Alacsony a zsír- és koleszterintartalma, ezért még a cukorbetegek is fogyaszthatják.

Az édesburgonya támogatja a keringést. Jelentős B6-vitamin tartalma miatt segít csökkenteni a magas homocisztein szintet, mely például a szívroham kialakulásáért is felelős. C-vitamin tartalmának köszönhetően ösztönzi az immunrendszer helyes működését, és fontos szerepe van a csontok és a fogak egészségében. De a bőrünk is hálás lehet a fogyasztásáért, hiszen segít a kollagéntermelésben, és a sebek gyógyulási idejét is felgyorsítja.

De ha ez még nem lenne elég meggyőző, el kell, hogy áruljuk, hogy az édesburgonya abban is kiemelkedik a többi zöldség közül, hogy D-vitamint tartalmaz. Ez nem csupán az idegeket, a bőrt és a fogakat védi, de az egészséges csontképzéshez is elengedhetetlen. 100 g édesburgonya 33 mg kalciumot tartalmaz, amely segíti a csontok fejlődését.

Az édesburgonya lassú felszívódású szénhidrátokat tartalmaz. Mivel a felszívódás elnyújtott, így fogyasztása nem emeli meg hirtelen a vércukorszintet, és hosszú ideig lát el minket energiával, hosszan fenntartva így a jóllakottság érzését. Fogyasztásával a stressz is lecsökkenthető, hiszen sok magnézium van benne, mely oldja a stresszt. Emellett fontos szerepet játszik a szív- és érrendszer megfelelő működésében és a vérnyomás stabilizálásában is.

A gumók ezen kívül sok káliumot is tartalmaznak. mely jelentős szerepet tölt be a szívritmus szabályozásában és az idegsejtek közötti jelátvitelben. Segíti az izmok ellazulását és szabályozza a veseműködést. Fogyasztásakor a természetes cukrok lassan szívódnak fel, így nem emeli meg hirtelen a vércukorszintet.

Élénk narancssárga színe már messziről elárulja, hogy sok béta-karotint tartalmaz. Ez a vegyület fontos antioxidáns, ezen kívül az A-vitamin nélkülözhetetlen provitaminja. Ez fontos szerepet játszik az egészséges látás megtartásában.  Erős gyulladásgátló hatása van, és segíti a sebek gyógyulását.

Ezen kívül még finom is, így ha igazán különleges és egészséges ételt szeretnénk a családi asztalra tenni, vágjunk bele a batáta termesztésébe, és készítsünk belőle rengeteg finomságot.