Az őskorban az emberek a sós források vízét, a hamut és néhány aromás növényt használtak fűszerezésre, édesítő gyanánt pedig a vadméhek mézét és a jávorfa nedvét fogyasztotta – írja az egy.hu szerzője Amrein Tamásné Miskolczi Boglárka, kertészmérnök.
Az ókorban már kereskedtek is a fűszerekkel, akkoriban népszerű volt a majoránna, a ruta, a bors, a szezám, a kömény, az ánizs, a menta, a zsálya,a kapor, a koriander. Mátyás király idejében a húsételeket erősen fűszeres mártásokban tálalták fel, ezért kedvelték az olaszdiót, a sáfrányt, a fahéjat, a gyömbért. Aztán a 18. század vége felé lassan, de biztosan elkezdett kikopni a gazdag ízvilág, és napjainkban már a töredékét sem ismerjük a hagyományos ízeinknek. Ideje lenne ezen változtatnunk!
Ahány nép, annyiféle íz!
Minden országnak megvannak a jól bevált fűszerei: a franciáknál a szerecsendió, a szegfűbors, a gyömbér és a fekete bors négyese a befutó, míg az olaszoknál még gazdagabb a felhasznált fűszerek köre – bazsalikom, ánizs, kapribogyó, tárkony, menta, oregano, rozmaring, kakukkfű, zsálya, sáfrány, majoránna, szerecsendió, szerecsendióvirág, vanília, fahéj uralkodik a konyhában.
Elfeledett hazai fűszerek – ott lenne a helyük a modern konyhában is
Benedekfű (Cnicus benedictus)
A gyógynövényként is ismert vadon is előforduló benedekfüvet a bencés szerzetesek Itáliából hozták magukkal. A föld feletti részét a hagyományok szerint a virágzás kezdetén gyűjtik, amit ezután árnyékban szárítanak. Frissen kellemetlen lehet az illata, de az a szárítás után sokat enyhül: a benedekfű kifejezetten keserű, alkotóanyagai között cserzőanyagok, gyanta, illóolaj, nyálka és cnicin szerepel. Főként a likőrök és különböző esszenciák alapanyagaként alkalmazzák, de kedvelt összetevője a gyomorkeserűknek is emésztést elősegítő hatása miatt. Megtalálható a gyógycukrokban, vermutokban, és a svédcseppben.
A népi gyógyászatban erősítőszerként használták kimerültség, megfázás és keringési zavarok esetén, de figyelni kell az adagolására, mert ha túl sokat fogyasztunk belőle, akkor émelygést okozhat. Bevethető bőrgyulladás és nyálkahártya-gyulladás esetén, övsömörre és herpeszre is kedvező hatást gyakorol. Segíti a lassan gyógyuló sebek regenerációját, borogatásként enyhíti a szőrtelenítés okozta irritációkat. A konyhában is kísérletezhetünk vele: a benedekfüvet érdemes óvatosan becsempészni egy-egy aromásabb fogásba.
Ezerjófű (Centaurium)
Csaknem egész Európában honos, az ókor óta megbecsült növény. Igen keserű, a gyógyászatmáj-, epe- és vesebajok kezelésére tinktúraként alkalmazza. Bevált izzasztó teaként, de borba és pálinkába téve kiváló gyomor erősítésére is.
Mivel remek étvágyjavító, így anorexia és emésztési zavarok esetén is segítségül hívható – előételekhez, levesekhez, mártogatósokhoz érdemes kis mennyiségben kipróbálni. Mivel kesernyés ízt ad, ezért célszerű együtt sütni kolbásszal, baconnel vagy fokhagymával, csípőssel vagy édessel.
Tárnics – fotó: pixabay.com
Tárnics (Gentiana Lutea)
Kígyófű, keserűgyökér vagy ördögméze. Az ókorban emésztési betegségek kezelésére használták, a 19. században erősítőszerként, étvágyfokozóként terjedt el. A komló felfedezése előtti időkben tárnicsgyökérrel főzték a sört.
Szintén keserű az íze, az étkezés előtt kell fogyasztani, a boltokban sárga tárnics, Gentiana Lutea név alatt találhatjuk meg! Mivel tárnicsból sokféle van, nem mindegy, melyikkel próbálkozunk!
Vasfű (Verbena officinalis)
Sokoldalú gyógynövény, amit a vértisztító hatása miatt korábban a járványok kezelésében is alkalmaztak, erősen csillapított a lázat is jelentősen. Népi elnevezései: ecetfű, keserűfű, kakascímer, lakatfű vagy szentfű. A drogot a vasfű hajtásának virágzás idején szedett és eredeti színében megszárított, felső, maximum 40 cm hosszú része képezi. Felhasználhatjuk forrázat formájában, készíthető belőle tinktúra, kenőcs, de a friss növény leve közvetlenül is fogyasztható.
Szájöblítőként alkalmazva mérsékli a fogínygyulladást, de a szervezet egészére is hat: kiváló méregtelenítő hatása van. Szárított, morzsolt formában főként sós ételekhez, mártásokhoz, húsokhoz, és levesekhez ajánlott.
Vasfű – fotó: pixabay.com
Kerti borágó (Borago officinalis)
Az uborkaszagú fűnek, borvirágnak, báránynyelvnek, hegyes útifűnek, kerti ökörnyelvnek, pirító fűnek, ürömfűnek, tetűvirágnak nevezett növény gyógyászati alkalmazása és fogyasztása azért szorult vissza, mert kis mennyiségű pirrolizidin-alkaloid-tartalma miatt kerülni kell májproblémák esetén. De ha valaki biztos abban, hogy ilyen probléma nála nem áll fenn, akkor számos előnnyel járhat a borágó felhasználásából.tekintve.
Magas C-vitamin- és kalcium-, kálium-, kovasav, szaponin-, illetve nyálkaanyag-tartalma miatt ajánlott, ismert a tisztító hatása, szilíciumtartalma segíthet a köröm és a haj ápolásában, vizelethajtó, külsőleg borogatásként alkalmazható.
A népi orvoslás a „jó kedély virágának" nevezi, érdemes beletenni a friss salátába, zöldséges ételekbe.
Borágó – fotó: pixabay.com
A fentieken kívül még számos elfeledett vagy kevésbé ismert fűszer- és gyógynövényünk van. Például ilyen a vizitorma, a csombor, a kakukktorma, a turbolya, a mirhafű, a fehér üröm, a fehér mustár, a kerti sarkantyúka, a pipacs, a vöröshere, a kálmosgyökér, a saspáfrány, stb..
Ezek még elvétve beszerezhetők, így, ha elég kitartóak vagyunk, akkor lassan visszacsempészhetjük a kertünkbe az egészségünk szempontjából értékes növényeket.
Fontos, hogy minden növényt csak körültekintően és felelősségteljesen használjunk! Előzetesen mindig győződjünk meg arról, hogy valóban az alkalmazható fajtát választottuk ki, a növény nem védett, nem mérgező, és nincs e olyan betegségünk, ami esetén ellenjavallt a használata. Tartsuk be a fűszerezés legfontosabb alapszabályát is, miszerint a kevesebb néha több – azaz lényeges a mértéktartás.
