Nagyon sokan használják helytelenül a mikrohullámú sütőt az ételek újramelegítéséhez, mert nem ismerik a kockázatokat.
Az ételek mikrohullámú sütőben történő melegítésének több veszélye is van. Egyrészt előfordulhat, hogy a mikró nem egyenletesen melegíti meg az ételt, ami azzal is együtt járhat, hogy az újramelegített ételekben egyes baktériumok túlélhetik a hőkezelést. Ezenkívül bizonyos ételek felrobbanhatnak az ilyen típusú melegítés hatására, ilyen például a főtt tojás. Továbbá a mikrohullámú sütő közvetlenül hozzájárulhat a rákkeltő toxinok termelődéséhez.
A kockázatok minimalizálása érdekében az alábbi ételeket ne tedd be a mikrohullámú sütőbe!
Főtt tojás
Akár hámozva, akár héjastól tesszük a keménytojást a mikrohullámú sütőbe, a benne lévő nedvesség olyan extrém gőzt hoz létre, ami miatt a tojás felrobbanhat. Ráadásul a tojás nem a mikrohullámú sütőben robban fel melegítés közben, hanem utána a kezünkben, a tányéron vagy akár a szánkban. Hogy ezt elkerüljük, melegítés előtt a tojást vágjuk apró darabokra. De a legjobb megoldás az, ha egyáltalán nem tesszük mikrohullámú sütőbe.
A tojás felrobbanhat, miután megmelegítettük a mikrohullámú sütőben – fotó: Shutterstock
Feldolgozott húsok
A feldolgozott húsok gyakran tartalmaznak vegyszereket és tartósítószereket, amelyek meghosszabbítják az eltarthatóságukat, azonban mikrohullámú sütőben melegítve meg az ételt ezek az anyagok ronthatják az egészségünket. Ugyanis ha a feldolgozott húsokat mikrohullámú sütőben melegítjük meg, ki lehetünk téve olyan kémiai változásoknak, mint például az oxidált koleszterin, amely összefüggésbe hozható a szívkoszorúér-betegség kialakulásával.
Csirkehús
A mikrohullámú sütő hője nem mindig pusztítja el a baktériumokat, mivel a mikrohullámok kívülről befelé melegítenek, nem pedig belülről kifelé. Ezért bizonyos baktériumokra hajlamos, újramelegített élelmiszereknél nagyobb a betegség kockázata, ha a baktériumok egy része életben marad. Ezért veszélyes a szalmonellával megfertőzött csirkét mikrohullámú sütőben melegíteni és sütni is.
A mikrohullámú sütő hője nem mindig pusztítja el a baktériumokat – fotó: Shutterstock
Leveles zöldek, répa
A zellerből, kelkáposztából vagy spenótból készült ételt azért nem javasolt mikrohullámú sütőben megmelegíteni, mert a hő hatására felszabaduló, a természetben előforduló, a szervezetünk számára hasznos nitrátok nitrozaminokká alakulhatnak át, amelyek rákkeltőek lehetnek. Ugyanez a kémiai átalakulás megy végbe a nitrátban gazdag répa és fehérrépa újramelegítése esetén is.
Forrás: divany.hu