Azt hittem, hogy ez a világ már elmúlt. Azt gondoltam, hogy Magyarországon a mezőgazdasági vállalkozókat a munkaerőhiány sújtja és azon törik a fejüket a gazdák, hogyan kedvezzenek a munkavállalóknak, hogy meg tudják tartani a dolgozóikat...

Azonban tegnap este egy állattenyésztő ismerősöm döbbenetes levelet küldött nekem, amelyben a saját tapasztalatait írta meg.

"Két hete feladtam egy apróhirdetést az Agroinform.hu portálon, amelyben állatgondozó munkatársat kerestem – bentlakásos lehetőséggel. Rövidesen üzenetet kaptam egy nőtől, aki jelentkezett az állásra – és megírta, hogy a párjával együtt szeretnének jönni. Válaszoltam neki, hogy semmi akadálya, mert van hely az üres szolgálati házban kettejük számára. Úgy terveztem, hogy ha szimpatikusak lesznek a személyes beszélgetésen, akkor a nő elmehet a környékünkön dolgozni, a férfi pedig nálam töltené be az állatgondozó állást a jószágok mellett. A hölgynek a levelezés során kedvezőnek tűnt az ajánlatom, ezért megadta a párja telefonszámát, amelyen elindult a közvetlen kommunikáció. Az első telefonbeszélgetés után szimpatikusnak találtam a férfit, ezért még aznap estére megbeszéltünk egy személyes találkozót a lakhelyükhöz közeli büfében. Igaz, hogy nekem Észak-Dunántúlról Dél-Dunántúlra kellett autóznom, de mivel szükségem volt a segítő kezekre, úgy gondoltam, hogy felesleges tovább halogatni a találkozót. Bemutatkoztunk és leültünk beszélgetni. Megkérdeztem, hogy eddig mivel foglalkoztak, most mit dolgoznak és mihez értenek, mit szeretnének csinálni a jövőben.

A férfi elmondta, hogy jelenleg is dolgoznak egy közeli tehenészetben. Szállást és élelmet kapnak, fizetés eddig még nem volt. Vagyis... élelmet csak kedden és pénteken kapnak. Konzervet. Mosógép, igen, az is van... csak nincs rajta ékszíj. Gáztűzhely is van, egy rózsa ég. Igaz, hogy ahol főznének, ott alszik egy idegen férfi... aki udvariasan megfogalmazva "mindenes" lehet...

Kiderült az is, hogy a tehenészetben rajtuk kívül minden dolgozónak elvették már az iratait arra hivatkozva, hogy a bejelentéshez kell – de többet nem kapták vissza az igazolványokat...

Lassan világossá vált számomra, hogy beszélgetőpartnerem aznap még nem evett semmit – ezért gyorsan rendeltem a párjának és neki is szendvicset.

Felajánlottam, hogy ha valóban olyan rossz a helyzet, mint ahogyan leírta, akkor azonnal elmehetünk a hölgyért a tehenészetbe és én el tudom vinni őket magamhoz akár már ma éjszakára is. A férfi szabadkozott és láttam rajta, hogy fél. Elmondta, hogy párja este 10-ig fej, utána pedig 60 tehenet ki kell trágyáznia. (!?) Addig nem mehetnek sehová, amíg a munka nincsen készen. – Mondtam neki, hogy dehogynem. Gyerünk, ezt a helyet nekem is látnom kell.

Amikor megérkeztük, döbbenten szembesültem vele, hogy a hölgy kezei teljesen szét vannak rúgva, valószínű, hogy nem értett a fejéshez, szakszerű betanítása nem volt és nem mert szólni a sérüléseiről – amiket régen el kellett volna látnia egy orvosnak. Két reklámszatyor ruha volt minden vagyonuk, amit magukkal hoztak...

Száz szónak is egy a vége: Hazajöttünk, a hölgy szinte rögtön munkát vállalt egy közeli pub-ban, a férfi pedig nálam dolgozik azóta is, ahogyan azt terveztük. Elégedett vagyok a munkájával.

De mégis honnan kerültek egy világvégi tehenészetbe egy fillér nélkül, kiszolgáltatva ezek az értelmes, intelligens emberek? Sokat nem forszíroztam ezt a kérdést, de egy-két információ kiderült ezzel kapcsolatosan.

A nő elmondta, hogy Budapestről utaztak le a párjával a "vidéken újrakezdés" reményében és az utolsó 10.000.- forintjukat dobták be a tejgazdaság szolgálati lakásának albérleti díjába, amely összeget a következő hónaptól ledogozhatták volna...

Leírom, hogy a történtekben mi bosszant engem a legjobban – az emberi tényezőkön túl. Az dühít fel a végtelenségig, hogy az ilyen embertelen körülményeket teremtő munkáltatók rossz hírét keltik az egész mezőgazdasági ágazatnak.

Alapvetően nehéz a mai világban olyan munkatársat találni, aki szorgalmas, józan életű, szereti a jószágot és hajlandó a piszkos munkát is elvégezni az állatok körül úgy, hogy nem a saját gazdaságában teszi mindezt, hanem egy idegen vállalkozónak segít.

Azok után, hogy embertelen körülményeket tapasztal egy jóérzésű munkavállaló, nem csodálkozom rajta, ha egy életre elmegy a kedve a mezőgazdasági munkavégzéstől – és a gazdálkodóktól.

Ezek után persze a munkavállalók bizalmatlanná válnak és inkább keresnek megélhetési forrást az autóiparban, a vendéglátásban, vagy bárhol máshol. Mi – tisztességes gazdálkodók – isszuk meg az egész levét, hiszen nem lesz az a pénz, amit ki tudunk fizetni és amiért eljönne hozzánk egy normális ember dolgozni."

Nehéz ezekhez még bármit hozzá tenni. Mégis megosztom a saját tapasztalataimat, hogy alátámasszam a fenti levél igazságtartalmát.

fotó: Shutterstock

Valóban küzdelmes feladat munkaerőt találni a mezőgazdaságban és azok után, hogy egyesek MÉG MINDIG visszaélnek a dolgozóik kiszolgáltatottságával és jóindulatával, tovább csökken a lelkes kétkezi munkaerő létszáma.

Pár hónappal ezelőtt, egy ismerős gazdálkodó körbekerítette a legelőjét villanypásztorral. Megkérdeztük a tulajdonost, hogy mi történt, miért nem legeltetik a szürkemarhákat úgy, ahogyan korábban. A válasz az volt, hogy nincsen ember. – Hogyhogy? – kérdeztük.

"Az előző gulyás elment, a következő pedig 4G WiFi-t kért a legelőre, hogy tudjon internetezni a telefonján, miközben az állatokat legelteti.

Amit beszereztünk erre a célra, az úgy látszik, hogy nem volt elég jó, mert egyik napról a másikra eltűnt az illető a tanyáról. Először aggódtunk, hogy mi lett vele, ám rövidesen kiderült, hogy írt neki valaki az interneten, hogy eljön érte és elviszi magához dolgozni, mert nála jobb körülmények vannak – és állítólag több pénzt is ígért neki. Ha elém állt volna és elmondja, hogy mik a problémái, akkor biztos vagyok benne, hogy megoldottuk volna, hogy neki is jó legyen... de nem így lett, nekem meg elegem van abból, hogy két hetente más és más idegenek vigyáznak, vagy nem vigyáznak a jószágaimra.

Körbe kerítettem a legelőt és a többi szakaszt is bekerítjük idővel, így elkerüljük a túllegeltetést gulyás nélkül is. Minden jószág körüli munkát el tud végezni egy műszakban egy ember, akinek így magasabb fizetést tudok adni. Kicseréltük a WiFi-t is, hátha lesz most már 4G. Így talán itt maradnak a dolgozók..."

A nagyüzemi tejelő szarvasmarha-, vagy sertéstelepekre sem könnyebb embert találni, mint a családi gazdaságokba. Korábban már írtunk róla, hogy több magyar vállalkozás dolgozik már indiai vendégmunkásokkal, ugyanis a hazai munkaerő egyre kevésbé hajlandó a fizikailag is megterhelő fejőházi munkát elvégezni. Az indiai munkások ugyan több törődést és időt igényelnek a betanulási folyamatok során, mint a magyarok, de végül odafigyelve, alaposan, lelkesen végzik el feladataikat. A magyar alkalmazottak is szívesen dolgoznak velük, ráadásul a cégvezetők elmondása szerint az indiaiak nagyon odafigyelnek az állatok igényeire, ami az ágazatban, bármely faj esetében alapvető fontosságú.

Az igazsághoz azonban hozzá tartozik az is, hogy az indiai vendégmunkások alkalmazását nagyon kevés vállalat engedheti meg magának, ugyanis ezeket a munkavállalókat sok esetben fejenként sok százezer forintnak megfelelő összegért közvetítik ki a magyar cégvezetőknek az erre specializálódott fejvadász vállalkozások.

Tehát, a kisebb vállalkozásoknak és a családi gazdaságoknak a magyar állampolgárokat kell "meggyőzniük és megtartaniuk" vidéken, a mezőgazdasági szektorban.

Van más megoldás is: Követendő példa Németországból

Nem régen, 2019 novemberében szállást foglaltunk a férjemmel egy Hannoverhez közeli faluban, amikor az AGRITECHNICA kiállításra utaztunk. A sors játéka, hogy teljesen véletlenül egy kicsi farmon találtuk magunkat, ahol a szállásunk a családi ház felső szintjén volt. Megismerkedtünk a háziakkal és kiderült, hogy a lovak, sertések, libák és más állatok mellett a család felnőtt tagjai még munkahelyre is eljárnak dolgozni, valamint a család hobbija a világjárás és utazás – ami, valljuk meg, hogy merőben ellentétes életforma a gazdálkodással.

Megkérdeztük őket, hogyan csinálják, hogy képesek gondoskodni az állatokról úgy, hogy mellette dolgoznak és évente többször utaznak el egzotikus tájakra.


"Ez a farm nem csak a miénk. Két család él itt, a két egymáshoz közeli nagy házban." – vezetett körbe minket a vendéglátónk.

"A munkahelyünk megengedi, hogy túlnyomó részben itthonról dolgozzunk, de amikor be kell mennünk a városba dolgozni, akkor a másik család tagjai tartják a frontot itthon. Megtanultuk, hogy egyedül nem boldogulunk – és nem tudunk a hobbinknak, az utazásnak is élni – ezért a barátainkkal már évtizedekkel ezelőtt meghoztuk a legjobb döntést: hogy összefogunk és együtt fogunk gazdálkodni.

Az évek során mindkét családi ház tetőterében kialakítottunk vendégszobákat, amelyeket egész évben hirdetünk az interneten. A vidéki turizmus és az otthonok turistákkal való megosztása nagyon divatos manapság, ezért a vendéglátásból is jelentős összeget keresünk. Fontosnak tartjuk a gyermekeink jövője miatt, hogy minél több lábon álljunk.

Azt hiszem, hogy az a sikerünk titka, hogy mindkét család úgy dolgozik a másikért, mintha saját magáért küzdene. Hiszen a jószágainkat is közösen tartjuk, a nagy udvar is a miénk – mindenkinek személyes érdeke, hogy a napi feladatokat a legjobb tudása szerint végezze el.  Összefogás és szövetkezés nélkül nem megy."

Számtalan tanulságos történetet lehetne megosztani még, azonban egyelőre elegendő az eddigieket megfontolnunk.

Legfontosabb következtetés, hogy ha méltatlan munkakörülményekkel találkozunk, vagy úgy érezzük, hogy törvénytelen módon bánnak velünk a munkahelyen, ne szégyelljünk segítséget kérni a hatóságoktól. Felesleges félelemben dolgozni, hiszen más gazdaságokban nagy eséllyel éppen arra várnak, hogy egy lelkiismeretes munkaerő jelentkezzen.

Az Agroinform.hu portál Piacterén, az apróhirdetések között napról-napra friss állásajánlatok látnak napvilágot, amelyekre bárki jelentkezhet.

Olvasóinknak is vannak tanulságos tapasztalatai a témában? Történeteiket szívesen fogadjuk az igric.dominika@agroinform.com e-mail címen.