Ha eddig bűntudat nélkül kortyoltad a kedvenc cukros üdítődet, lehet, hogy itt az ideje újragondolni a szokásaidat! Egy nemrégiben készült megdöbbentő kutatás ugyanis rámutatott: már napi egy adag cukros üdítő elfogyasztása is ötszörösére növelheti a szájrák kialakulásának kockázatát.
A kutatásban részt vevő szakértők arra jutottak, hogy azok, akik rendszeresen fogyasztanak hozzáadott cukrot tartalmazó italokat – például üdítőket vagy édesített teákat –, sokkal nagyobb veszélynek vannak kitéve, mint akik csak ritkán vagy egyáltalán nem élnek ezekkel a frissítőkkel.
Nem csak azokat fenyegeti a szájrák, akik dohányoznak
A cukros üdítőket fogyasztók közül a nők vannak nagyobb veszélynek kitéve. A kutatók ugyanis kimutatták, hogy azoknál a nőknél, akik naponta legalább egy cukros üdítőt elfogyasztanak, majdnem ötször nagyobb eséllyel alakul ki szájrák, mint azoknál, akik kerülik ezeket az italokat. Ez a kockázat ráadásul független a dohányzástól vagy az alkoholfogyasztástól, amelyekről korábban úgy gondolták, hogy a szájüregi daganatok legfőbb kiváltói.
Mi állhat a háttérben?
Bár a kutatás nem tudott egyértelmű ok-okozati összefüggést kimutatni, a szakértők úgy vélik, a magas fruktóztartalmú kukoricaszirup – ami sok üdítőben megtalálható – játszhat kulcsszerepet a probléma kialakulásában. Ez az összetevő összefüggésbe hozható a fogínybetegségekkel, illetve elősegítheti a káros baktériumok elszaporodását a szájban.
Ezek a baktériumok gyulladást, sejtelváltozásokat okozhatnak – ez pedig egyenes út lehet a rák kialakulásához.
Figyelj a jelekre – lehet, hogy az életed múlik rajta!
Ha három héten túl sem múló duzzanatot, csomót, fehér vagy piros foltokat észlelsz a szádban, ha kilazult fogakat, torokfájást vagy nyelési nehézséget tapasztalsz, ne habozz orvoshoz fordulni! Ezek ugyanis a szájrák árulkodó jelei lehetnek – és a korai felismerés életet menthet!
Forrás: divany.hu
Indexkép: Shutterstock