„Február – a szokásosnál is szárazabb"
Az előzetes adatok szerint január a múlt év nagy részéhez hasonlóan igen enyhének mutatkozott, igazán erős fagy nem volt ebben az időszakban, így az átlaghőmérséklet is majdnem 4 fokkal haladta meg a klimatikus értéket, valamint három csúcshőmérsékleti rekord is megdőlt a hónap folyamán. A korábbi hónapokhoz hasonlóan ez az enyhe idő szárazsággal is együtt járt, így januárban folytatódott az előző hónapok csapadékszegény időjárása.
A havi csapadékmennyiség országos átlagban elmaradt az ilyenkor elvárhatótól, mindössze a klimatikus érték kétharmada esett le az év első hónapjában. Az ország nagy részén a talajok vízhiánya már elérte az egy-, sőt helyenként a kéthavi csapadékmennyiséget is.
Ilyen évkezdet után igazán érdekes, hogyan folytatódik a tél, számíthatunk-e még igazán kemény fagyra, fog-e még havazni, és folytatódik-e a csapadékszegény időjárás.
Nézzük először, milyen szokott lenni a február: mit mutatnak a klímaátlagok?
Nem ez az év leghidegebb hónapja, de még elég hideg ahhoz, hogy az éves minimum-hőmérsékleti abszolút rekord ehhez a hónapunkhoz tartozzon, ugyanis a hazánkban mért legalacsonyabb minimum-hőmérsékletet, -35,0 °C-ot 1940. február 16-án mérték Miskolcon, Görömbölytapolcán (ami a mai Miskolctapolca 1950 előtti neve volt).
Február tart egy másik hőmérsékleti rekordot is, 1929. február 15-én, Debrecenben olyan hideg volt, hogy közel 1 méteres mélységig fagyott át a talaj. Ezt megelőzően és azóta sem fagyott át a talaj ilyen mélyen sehol az országban.
A február havi abszolút maximum-hőmérsékleti rekordot Sárvár tartja, ott 2019. február 28-án 23,5 °C-ot mutatott a hőmérő.
A havi átlaghőmérséklet valamivel már magasabb, mint a januári, ez is mutatja, hogy az évnek ebben a szakaszában már kifelé tartunk a télből.
Hőmérsékleti klimatikus adatok – forrás: MeteoPlaza
Csapadékosságát tekintve igazi, száraz, téli hónap a február. Hazánkban ez a második legszárazabb hónap, a havi csapadékösszeg országos átlaga mindössze 31,5 mm.
A csapadék hónapon belüli eloszlása egyenletes, nincs kitüntetetten csapadékos vagy száraz időszak a hónap folyamán.
A területi eloszlás viszont már közel sem ilyen egyenletes, az Alpokalja és az Alföld délkeleti, keleti része a legszárazabb, a Dunántúl déli része a legcsapadékosabb.
Csapadék klimatikus adatok – forrás: MeteoPlaza
Ezek után nézzük, milyen idő várható 2025 februárjában. Mit mutatnak az előrejelzések?
Február 1-9. között várható időjárás:
A hónap első harmadában alig változik majd az időjárás. A január utolsó napján közelünkben elvonuló hidegfront mögött több fokkal hidegebb, aránylag száraz levegő érkezik térségünkbe. Így aztán a február elejéhez kapcsolódó, a néphagyományokban szereplő jeles napon, február 2-án a medve, ha nem is mindenütt, de az ország nagy részén megláthatja az árnyékát. A hagyomány szerint „ha a medve meglátja a saját árnyékát, megijed, és visszabújik a barlangjába". Ezt azt jelenti, hogy nincs még vége a télnek, és egy hosszabb hideg időszak következik. Igaza lesz a medvének? Valóban hideg lesz a folytatás?
Anticiklon hoz hideg, száraz időt a hónap elején – forrás: MeteoPlaza
Nem lesz teljesen zavartalan a napsütés a „medvés" vasárnapot követő héten sem, de az ország nagy részén többórás napsütésben lesz részünk. A fölénk érkező aránylag száraz levegő miatt számottevő csapadék sehol sem valószínű. Fagyosak lesznek az éjszakák, ám erős fagy nem várható, és napközben mindenütt fagypont fölé emelkedik pár fokkal a hőmérséklet.
Ilyen időjárás várható február 10-16. között:
A változást hozó frontok ezen a héten a korábbiaknál is távolabb vonulnak hazánktól, szinte az egész héten egy anticiklon „gyomrában", vagyis a közepe táján leszünk. Emiatt aztán kimondottan száraz levegő érkezik fölénk, sok napsütés várható, csapadékra viszont továbbra sem számíthatunk.
Hatalmas kiterjedésű anticiklon alakítja kontinensünk nagy részének időjárását – forrás: MeteoPlaza
A hét elejére még a fagypont körüli hőmérséklet lesz a jellemző, vagyis éjszaka többnyire fagypont alatt, napközben pedig fagypont fölött lesz a hőmérséklet. A hét vége felé haladva napról napra enyhébb levegő sodródik fölénk, emiatt emelkedik a nappali felmelegedés mértéke, és enyhülnek az éjszakák. Nem lesz durva a melegedés, emiatt az egész országra kiterjedő, tartósan ködös idő, vagyis „hidegpárnás helyzet" kialakulása nem valószínű. Az éjszaka esetlegesen képződő köd napközben mindenütt feloszlik majd.
Ilyen időre számíts február 17-23. között:
Kezdetben még az anticiklon hatása érvényesül időjárásunkban, így folytatódik a napos, alapvetően száraz idő. Az éjszakák még hűvösek lesznek, reggelre fagypont körüli értékig hűl majd a levegő, de napközben a csúcshőmérséklet akár nagyobb területen is elérheti már a 10 fok körüli értéket.
Az anticiklon kelet felé húzódik, így az Atlanti-óceán felől érkező ciklonok és frontjaik már megközelíthetik hazánkat – forrás: MeteoPlaza
A hét vége felé a nyugat felől közeledő ciklonok frontrendszere megközelítheti az országot, emiatt felhősebbre fordul időjárásunk, de komolyabb csapadék továbbra sem valószínű. A hőmérsékletben nem lesz számottevő változás, vagyis folytatódik az ilyenkor megszokottól enyhébb idő.
Február 24-28. között várható időjárás:
A nyugat felől közeledő frontok és csapadékrendszerük még azelőtt feloszlanak, mielőtt elérnék hazánkat, így csapadék továbbra sem várható, folytatódik a kimondottan száraz idő.
A megerősödő nyugat-keleti irányú anticiklonális tengely továbbra is távol tartja a csapadékot hozó frontokat hazánktól – forrás: MeteoPlaza
Ismét több lesz a napsütés, így annak ellenére, hogy a magasban fölénk érkező levegő hőmérsékletében nem lesz lényeges változás, mégis emelkedik a nappali felmelegedés mértéke, a hónap utolsó napjaiban a csúcshőmérséklet már megközelítheti a 15 fokot is. Éjszaka viszont – csak hogy ne felejtsük el a telet – még fagypont közelébe csökken többfelé is a hőmérséklet.
Összefoglalás:
A hónap első felében alapvetően anticiklonok alakítják időjárásunkat, emiatt jelentős mennyiségű csapadék sehol sem valószínű. Kezdetben hideg, majd a hónap közepe táján már enyhébb levegő érkezik fölénk, emiatt a kezdeti fagypont körüli hőmérsékletű időjárást valamivel enyhébb váltja majd fel a hónap közepére.
A ciklonok frontjai a hónap közepe után ugyan egyre jobban megközelítik a Kárpát-medencét, ám komolyabb változás nem valószínű, folytatódik a csapadékmentes, viszonylag enyhe idő.
Ebben a helyzetben a hónap utolsó napjaiban sem lesz komolyabb változás, marad a csapadékszegény és az átlagosnál enyhébb idő.
Az időjárás továbbra is adósunk marad tehát a kiadósabb csapadékkal, a talajokban jelentkező vízhiány sajnos februárban tovább fokozódik.
Már csak abban reménykedhetünk, hogy a tavasz pótolja majd a télen kimaradt csapadékot.
(Megjegyzés:
• A térképeken, a meteorológiában szokásos módon, a magas nyomású területek (anticiklonok) középpontját „M", az alacsony nyomású rendszerek (ciklonok) középpontját pedig „A" betű jelöli.
• A klímagrafikonokon megjelenő információ az OMSz adatainak feldolgozásával készült.
• Az előrejelzést a francia meteociel.fr oldalon elérhető CFS amerikai, hosszú távú előrejelzési modell prognózisára alapoztuk.
Az ilyen távra szóló előrejelzések jelentős bizonytalanságot hordoznak magukban, kísérleti jellegűek, a modell készítői szerint napra, órára szóló, pontos előrejelzésre nem alkalmasak, ám az időjárási tendenciákat mégis jól előre jelezhetik.)
Indexkép: Pixabay