Az AKI PÁIR adatai alapján Magyarországon a 2025. 5. héten az olajmagok termelői ára áfa és szállítási költség nélkül:

  • magas olajsavtartalmú, HO ipari napraforgómag 251 725 Ft/t, 76 százalékkal haladta meg az egy évvel ezelőtti árat, viszont 1 százalékkal alacsonyabb az előző heti árnál,
  • repcemag 205 679 Ft/t, 28 százalékkal drágább, mint 2024 azonos időszakában,
  • szójabab 175 593 Ft/t, 3 százalékkal magasabb az ára, mint egy évvel ezelőtt.

Két fontos érv a napraforgó mellett

Az Oil World szakértői a 2023/2024. évihez képest 9 százalékkal kisebb, 53,9 millió tonna napraforgómag-termésre számítanak világszinten a 2024/2025. gazdasági évben. Oroszországban 6 százalékkal, Ukrajnában 18 százalékkal kisebb termést arattak, ugyanakkor Argentínában 7 százalékkal nagyobb a hozam. A globális felhasználás 55,8 millió tonna körül várható, így a termény zárókészlete pedig 2,8 millió tonna lehet. A Tallage szakértői az Európai Unióban az előző jelentéshez képest lefelé módosították a napraforgó területére vonatkozó előrevetítésüket, a 4,9 millió hektár az egy évvel korábbit kismértékben haladná meg. Bár 2024-ben a termés nagy csalódást okozott – különösen Bulgáriában és Romániában, kisebb mértékben a nyugati tagországokban – a termény ára és az alacsony ráfordítási költség miatt a napraforgó jó választás az idei szezonra – írja jelentésében az Agrárközgazdasági Intézet (AKI).

2025. 5. héten a HO ipari napraforgómag ára 76 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

2025. 5. héten a HO ipari napraforgómag ára 76 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban – Fotó: Shutterstock

26 százalékkal csökkenhet a repcemagtartalék

A repcéről hozzáteszik, hogy az Oil World szerint a repcemag és a canola globális termelése az egy évvel korábbit 7 százalékkal múlhatja alul, 74,3 millió tonna lehet a 2024/2025. gazdasági évben. A világpiaci felhasználás várhatóan 3 százalékkal csökken majd, így a gazdasági év végére 11,1 millió tonna repcemag, a korábbiakhoz képest 26 százalék kevesebb maradhat a tárolókban. A Tallage szerint az Európai Unióban a január eleji hidegebb időszakot leszámítva a repcetáblák enyhe időjárás mellett fejlődhettek. Annak ellenére, hogy a vetés idején egyes tagországokban heves esőzések, amíg máshol a száraz időjárás lassította a munkákat, a repceföldek állapota kielégítő volt január közepén. Franciaországban és Németországban a termesztési terület enyhe növekedése várható, miközben Magyarországon és a közép-európai tagországokban csökken. Az Európai Unióban 5,9 millió hektáron vetettek repcemagot, ez a terület az egy évvel korábbit csaknem 6 százalékkal haladja meg.

Az EU-s szójababtermés először léphetné át a 3 millió tonnát

A chicagói árutőzsdén (CME/CBOT) a szójabab márciusi jegyzése 383–395 dollár/tonna tartományban mozgott január 27. és február 7. között. Az Oil World januári előrevetítésében 419 millió tonna globális szójababtermést jelez a 2024/2025. gazdasági évben. Ez a kibocsátás 86 százalékkal haladhatja meg 2023/2024. évit. Az északi féltekén 4,5 százalékkal több, 179,7 millió tonna szójabab került a raktárakba. Az USA-ban az egy évvel korábbit 5 százalékkal meghaladó termést jeleznek. Kanadában 7,6 millió tonnára, Oroszországban 7,1 millió tonnára, Ukrajnában pedig 6 millió tonnára bővült a termés. A déli féltekén 7 százalékkal nagyobb szójababtermést, 239,6 millió tonnát várnak az Oil World szakértői a 2024/2025. gazdasági évben. Brazíliában 10 százalékkal 170 millió tonnára emelkedhet a kibocsátás, miközben Argentínában 2 százalékkal 48 millió tonnára csökkenhet. A világpiaci felhasználás 10 százalékos emelkedéssel 409 millió tonnára, a zárókészlet pedig 9 százalékos emelkedéssel 119 millió tonnára változhat a 2024/2025. gazdasági év végére. A Tallage szerint az Európai Unióban a szója vetésterülete évről évre stabil (csaknem 1,2 millió hektár), az északi és a nyugati termőterületeken enyhén emelkedik, miközben Horvátországban és Romániában várhatóan csökken. Ha az egy évvel korábbitól kedvezőbb lesz a tagországok időjárása, a szójababtermés először léphetné át a 3 millió tonnát – áll az AKI jelentésben – áll az AKI jelentésben.

Indexkép: Shutterstock