Fogytán, mert tavaly ugyan a márciusi hóesés idején még nem voltak virágban a fák és szép termés ígérkezett. Érésidőben viszont valamelyik monília szinte a szemem láttára szüretelte le előlem a javát. Mintha csak egy animációs filmet néztem volna úgy veszett oda a termés. Csupán a maradék került üvegekbe.
Az enyhe tél megkímélte a fügebokrot is. Alig bomlottak ki levélrügyei s már apró fügék sorakoztak ágain. Korábbi években április elején az elfagyott vesszők kimetszésével bajlódtam, a maradék élők pedig kóstolónak is kevés terméssel zárták az őszt. Volt év, amikor szalmával fontam körül a fagy ellen az ágait s még egy lélegző zsákot is húztam rájuk rögzítésül, mégsem hálálták meg gondoskodásomat. A szalmában jól teleltek az egerek, a vesszők meg nem.
Idén talán jut belőlük befőzésre is. Sőt, gyerekkoromban a Nagyanyám kertjében gondozott fügebokor terméséből Anyám még bort is készített. Apám ezért sokszor kedvesen csúfolódva weinmachernek nevezte, ami alatt borpancsolást értett. Bizony pedig felvette a versenyt a sokputtonyos tokajival is a laikusok poharában. No de erre még várni kell, addig nézzünk körül a kertben.
A kajszibarackfák már kibontották virágaikat s hívogatják a méheket. Szerencsére egy alföldi méhész betelepült a zsákfalunkba – igaz csak néhány tíz kaptárral, ezért amolyan kétlaki módon tölti itt idejét, mint néhány városi bebíró. A méhei viszont állandó lakosok. És már dolgoznak. A munka sorát az akácossal szokták befejezni, addigra a gyümölcsfákkal rendszerint végeznek. Tovább szemlézve a fákat az őszibarack még nem virágzik és az almán sem pattantak meg a rügyek. A lemosó permetezéssel még most sem késnék el, ha nem a kajszihoz időzítettem volna a kezelésüket. Kedvenc szelídgesztenyénk pedig még most is őrzi gallyain a tavalyi száraz leveleit. Mögötte a cinkeodúnak idén sem akadt lakója, pedig minden EU előírást figyelembe vettek készítői. Széncinkéink mégis a mindig sok zaklatással járó levélszekrényünket részesítik előnyben.
A harkályok viszont már dobolnak. Ezzel a dobpergésre emlékeztető hanggal jelölik ki birtokukat – ornitológusok ezt revier-nek nevezik – ahová más harkályoknak nem tanácsos betelepülni.
A jó fülű madarászok még a különböző fakopáncsokat is meg tudják határozni a dobszólójuk alapján. Merthogy más ritmusra dobol a fekete harkály és megint más ütemet kopog a nagy fakopáncs ismertebb nevén a tarka harkály. A képen éppen a kertvégi öreg cseresznyefánkról üzent.
