A görögdinnye igazi nyári csemege. Amikor már elegünk van a sok ásványvízből és üdítőből, akkor tökéletes megoldás a szomjoltásra, de amúgy is hozzátartozik a nyári étkezésekhez, kerti sütögetésekhez, a vízparti pecázásokhoz, nyaralásokhoz.

A legjobb alaposan behűtve, a szeretteink körében elfogyasztva, de még grillezve is igazán különleges élményt nyújt. Azonban még ezt is lehet fokozni, mégpedig azzal, hogy a saját kertünkből szedjük! Ráadásul ezt akkor is meg tudjuk tenni, ha a kertünk nem a méreteiről híres. És ha mindez még nem lenne elég, eláruljuk azt is, miért nem szabad kidobni a héját. Meg azt is, hogy milyen finomságot készíthetünk belőle télire. Úgyhogy dinnyére fel!

Ha nincs sok helyed, akkor sem kell lemondanod a dinnyéről!

Ugyanis magaságyásban is kiválóan érzi magát, ha biztosítunk számára mászási lehetőséget. Ugyanis, ha van egy rács, amelyre felfuthat, elég számára egy körülbelül másfél négyzetméternyi ágyás is.

1. Fontos, hogy a dinnyét napos helyre ültessük, hiszen legalább naponta 8 órányi napfényre van szüksége. Fontos, hogy csak akkor vethető el a dinnye magja, amikor már egészen biztosan nem várható fagy.

görögdinnye

Nyugodtan próbálkozzunk meg a kertben a dinnye termesztésével. Fotó: Pixabay

2. Habár felfelé fog terjeszkedni, a gyökere attól még ugyanolyan terebélyes marad, mintha hagyományosan nevelnénk. Ha nincs elég hely a gyökerei számára, nem lesz megfelelő a termés sem.

3. A dinnyével együtt ne termesszünk más növényt a magaságyásban, hogy elegendő hely maradjon az indái számára.

4. Legyen erős a rács, amire felfuttatjuk a dinnyét, hiszen nem lesz kis méretű a termése, és azt is el kell, hogy bírja.

5. Habár azt gondolnánk, a dinnye magától fel fog futni a futtatóra, ez sajnos nem így van. Az indákat nekünk kell feltenni és odaerősíteni a rácsokhoz. A kötözéshez erős anyagot válasszunk, hogy egészen biztosan elbírják a termést.

Habár a görögdinnye folyamatosan hozza az új indákat, elég, ha csak 8-10 fő szárat futtatunk fel, az összes többi oldalhajtást le kell metszeni. Ha ezt nem tesszük meg, akkor a növény energiáinak nagy részét nagy fogja ezeknek az indáknak a növelésére fordítani, és jóval kevesebb energia és tápanyag jut a termésre.

6. Azért, hogy az érésben lévő görögdinnye ne essen le az indáról, érdemes hálót húzni rá érés közben, és úgy felfüggeszteni a futtatóra.

7. Nagyon fontos, hogy kellő mennyiségű vizet biztosítsunk a dinnye számára. A mulcsozás pedig sokat segít, hogy a dinnye talaja ne száradjon ki olyan hamar.

Ne dobd el a dinnye héját sem!

A görögdinnyének nem csupán a lédús, édes húsa ehető. A dinnyehéj is rengeteg értékes anyagot tartalmaz, ráadásul még finom is.

A dinnyehéjnak magas B- és C-vitamin tartalma van. A benne található citrullin nevű aminosav  argininná alakul, amely fontos a szív és a keringési rendszer egészségére vonatkozóan. Azonban nyersen nincs túl nagy élvezeti értéke, ezért érdemes belőle savanyúságot készíteni.

Ehhez először is nagyon alaposan mossuk meg. A dinnyén kívül szükségünk lesz még 2-3 gerezd fokhagymára, friss kaporra, egy fél teáskanál mustármagra, 2 bögre vízre és egy negyed bögre sóra.

Forraljuk fel a vizet, adjuk hozzá a sót és keverjük el benne, míg teljesen fel nem oldódik. Vágjuk le a dinnye héjáról a külső, zöld részt, majd vágjuk kockára. Tegyük bele egy befőttesüvegbe, és adjuk hozzá a szeletelt fokhagymát, a kaprot és a mustármagot. Hűtsük le a sós oldatot, majd adjuk hozzá a dinnyéhez, de az üveg felső negyedét hagyjuk szabadon. Ezután nincs is más dolgunk, mint feltenni a lezárt üveget a polcra, és majd később elfogyasztani a finom savanyúságot.

magok dinnye

A dinnye nem csak nyáron, télen is egészséges választás. Fotó: Pixabay

Ha a dinnye üreges

Csodálatos pillanat, amikor behozzuk a kertből a saját termesztésű dinnyénket. De mekkora csalódás, amikor a dinnye belseje üreges. Ez a tökfélék nagy részével elő tud fordulni, így a tökkel és az uborkával is. A legújabb kutatások szerint az üregesség oka nem más, mint a magképződés elmaradása. Ez azt jelenti, hogy a virágzáskor a beporzás nem volt elég sikeres, vagy pedig a magok a termés növekedése során elhaltak. Ennek oka lehet, hogy nem voltak adottak az optimális beporzás feltételei.

Így csak a magkezdemények egy bizonyos részénél történt megtermékenyülés, a többi steril marad. Ha viszont úgy láttuk, hogy rengeteg rovar sürgölődött a dinnye körül, más lehet a gond, mégpedig a nem megfelelő tápanyag-ellátás. A növényeknek bórra van szükségük a növekedéshez, és ahhoz is, hogy magjaik egészségesen fejlődjenek. Annak ellenére, hogy a görögdinnye üreges, még nyugodtan elfogyaszthatjuk.

Miért szeretjük a görögdinnyét?

A görögdinnyében, annak ellenére, hogy 90%-a víz, sok a C-vitamin, a kalcium, a magnézium, a rost és a kálium is, ezen kívül tartalmaz még A-vitamint, B1-, B3- és B6-vitamint, valamint sokféle karotinoidot, például likopint.

A görögdinnye magas káliumtartalma miatt segít átmosni a veséket, csökkenti a vérben a húgysav koncentrációját, serkenti a vizeletürítést, így segít a szervezet méregtelenítésében. Segít csökkenteni a testhőmérsékletet és a vérnyomást, a benne található karotinoidok erősítik az érfalakat, és megakadályozzák a vérrögök kialakulását.

A benne található likopin komoly szerepet játszik a rákmegelőzésben. Ráadásul tökéletes megoldás a forró nyári napok idején, amikor már ununk inni, hiszen kiváló szomjoltó. És hát ugye mennyivel szórakoztatóbb dinnyét eszegetni, mint meginni egy pohár vizet!

Télen is lehet saját görögdinnyéd!

Habár a nyári forróság idején fogyasztjuk el a legtöbb görögdinnyét, ez nem azt jelenti, hogy télen nem esne jól. Azonban olyankor igencsak ritkán, és igencsak borsos áron juthatunk hozzá, így érdemes már nyáron előre gondolkodni, és gondoskodni a téli, különleges csemegéről.

görögdinnye tányéron

Kiváló szomjoltásra, és még egészséges is a görögdinnye. Fotó: Pixabay

Igazán egyszerűen tudjuk tartósítani télire a dinnyét. Ehhez nincs más dolgunk, mint vastagon bekenni a héját mésszel, és letenni a pincébe, de úgy, hogy minél kisebb felületen érintkezzen a talajjal. Éppen ezért fontos, hogy rudakra helyezzük.

A tökéletes görögdinnye választásának titka

Ha mégsem villanyozott fel minket a házi dinnyetermesztés, és nem vágtunk bele, akkor egészen biztos, hogy megvan a tuti módszerünk a tökéletes dinnye kiválasztására. Emlékszem, ahogy nagypapám és édesapám különféle, a törzsi dobszólókat megszégyenítő módszerekkel próbált meg hangot kicsalogatni a dinnyékből, hogy meg tudja állapítani, melyik lesz a legjobb választás.

És mivel a lékeléses módszer be lett tiltva, így vagy a fülünkre, vagy a szemünkre érdemes hagyatkozni. Először is nézzük a héját. Minél zöldebb, minél fényesebb, minél sötétebb, annál érettebb, tehát annál finomabb. A sárga foltok azt jelzik, hogy azon a részén éretlen a dinnye. De a kopogtató módszer is kiváló. A legjobb, ha a dinnye kongó hangot ad és kicsit visszhangzik. Egyesek még némi rezonanciát is éreznek, és állítólag ekkor találtuk meg a tökéletes görögdinnyét.

Azonban ha tompa hangot hallat a dinnye, akkor kerüljük el messzire, mert az már kásás. De a kacs figyelése is hasznos, hiszen ha az már el van száradva, akkor régóta áll a dinnye a boltban.