Meglepően korán indul a szilva szezonja, ráadásul várhatóan még a termés is gyenge lesz. Az import miatt mégis alacsonyan maradhatnak az árak a hazai piacokon, hiszen bőven jön be külföldi áru.

Nem csak a korai fajták jelentek meg a nagybani piacokon

A tavalyinál jóval korábban, már július közepén megindul az idei szilvaszezon Lengyelországban. Már nem csak a korai Hermanból vásárolhatunk, hiszen bőven akad már Cacańska Lepotica és a Rana fajta is. Éppen ezért a belföldi termesztésű szilvának igen erős importversennyel kell megküzdenie, ami hatalmas nyomás alá helyezi az árakat. Teljesen mindegy, hogy a termés az adott évben jobb vagy sem. Idén nincsenek könnyű helyzetben a gazdák, hiszen a jég sok helyen elverte a gyümölcsöt, de sokaknál a hidegek okoztak problémát.

Nem esnek az árak

Az idei gyümölcsárak egyelőre nem estek még olyan nagy mértékben és gyors ütemben, mint például a tavalyi esztendőben, ettől függetlenül a Herman fajta nagykereskedelmi ára rendkívül gyorsan, alig 2,50-4,00 PLN/kg-ra esett. Az importnyomás már érezteti a hatását, hiszen a Cacańska Rana és a Cacańska Lepotica fajták első adagjának árszintje igen szerény, nagyjából 4,00-5,00 PLN/kg között mozog. Ez 365-455 Ft/kg-os árat jelent. Várhatóan a következő hetekben innen fognak még lejjebb menni az árak - írta meg a FruitVeB.

Már a mostani héten is sokat nőtt a 4,00 PLN/kg (365 Ft/kg), tehát az alsó árszint körüli ajánlatok száma, ezzel szemben egyre kevesebb a felső határ közeli értékesítés. A piacokon egy ideje már kapható a Katinka, ahol a leggyakoribb ár 3,00-3,50 PLN/kg (275-320 Ft/kg) között alakul.

Már érik a magyarok egyik kedvenc gyümölcse - fotó: pexels.com

A legérettebbek már szüretelhetőek

"A kereskedelemben kapható gyümölcsöknek ládaállónak kell lenniük, tehát az árusítás előtt pár nappal korábban szedik le. Helyben viszont olyan érett és ízletes gyümölcsöt szedhetünk a fáról, amilyet a kereskedelemben soha. Az elmúlt években egyre népszerűbbek a Szedd magad! akciók, azt tapasztaljuk, hogy az emberek szívesen gyűjtik saját asztalukra a gyümölcsöt. Sőt, maga a szüretelés is egy élmény számukra"

- mondta el Kuti Ferenc gazdálkodó a Kisalföld számára.