A paradicsomtermesztés az örök egyensúlyozás az érés és a rothadás között. A jelenlegi gyakorlat szerint a paradicsomot zölden szüretelik, hűtve szállítják, majd etilénnel indítják be az érését, mielőtt a boltokba kerül. Természetesen, ez érződik az ízén is, de ha éretten szednék le, a termés nagy része már csak pürének lenne alkalmas, mire a fogyasztóhoz ér – olvasható a criticalbiomass.hu-n.

Nyilván, ez nem jó, a dolognak komoly gazdasági jelentősége is van, a túlérés miatt ugyanis a termés 10-30 százaléka is pocsékba megy, de fejlődő országokban ez az arány elérheti a hetven százalékot is, így jelentősen vissza lehetne szorítani az élelmiszerpazarlást, ha a paradicsomot megennénk és nem szállítás közben rohadna el. A frissen tartáshoz többféle eljárást dolgoztak ki.

Az elsőben antociánokat használnak fel, ezek növényi festékanyagok, amiket számos tápláléknövényünk is termel, de legyen elég most csak a céklát említeni. A tudósok fogtak két növényi fehérjét, melyek gének kifejeződését szabályozzák (transzkripciós faktor) és kifejeztették a paradicsom termésében. Ez megnövelte a paradicsom antociántartalmát (előtte is volt benne, tehát egyáltalán nem új színanyagról van szó), ezt nevezték el Del/Ros1 paradicsomnak. Az így kapott termés meglehetősen sokáig, akár két hónapig is friss marad. Meglepő módon az antociántermelés a fertőzésektől is védi a termést. Míg a sima paradicsomok fele már huszonegy nap után elfolyósodik, a Del/Ros1 csak ötven nap után jut el ugyanebbe az állapotba.

paradicsom

Az új paradicsomfajta az antociántól kapta gyönyörű lila színét – fotó: pixabay

Száz szónak is egy a vége, tehát készítettek egy magasabb antioxidáns tartalmú paradicsomot, ami ellenáll a fertőzéseknek és tovább friss marad. Amely amúgy most zöld lámpát kapott, az új, ígéretes fajtát előállító Norfolk Plant Sciences (NPS) ugyanis sikeresen lezárta az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatósággal (FDA) folytatott konzultációt, ezzel megnyílt a lehetőség az emberi felhasználás irányába.

Savithri Nambeesan és munkatársai más oldalról közelítették meg ugyanezt a kérdést: ők egy élesztőből (szintén nagy mennyiségben fogyasztjuk) származó spermidin nevű poliamint termelő enzimet juttattak a paradicsomba. Ezek a termések is tovább frissek maradtak, mint a nem-GMO paradicsomok.

Vijaykumar S. Meli és munkatársai még újabb oldalról indultak neki a paradicsomfeszesítésnek: kerestek két sejtfalbontó enzimet, amelyek éréskor nagy mennyiségben termelődnek a paradicsom termésében ( α-Man és β-Hex), majd RNSinhibícióval lecsendesítették a termésben a két enzimet kódoló géneket. Nem meglepő módon az így kapott paradicsomok sokkal tovább frissek maradtak, negyvenöt nap múlva is fogyaszthatók, amikor a mezei paradicsom már rég pürének sem jó.

És végül, de nem utolsósorban, nem hagyhatjuk ki az első kereskedelmi forgalomba került GMO-t sem, egy paradicsomot, amit FlavrSavr néven hoztak forgalomba az USA-ban. A találmányban a poligalakturonáz enzimet kódoló gént csendesítették le RNS-inhibícióval, ennek hatására ugyanúgy lassabban romlott meg a paradicsom, mint az előző három módszernél.


A tanulmány szerzője végül azt az izgalmas kérdést fogalmazza meg: ha egy paradicsomban egyszerre termelnének antociánt, spermidint és csendesítenék le az itt említett három sejtfalbontó enzimet, akkor az elállna akár tavaszig is?