Valamennyi szerv, így a levél, a szár és a termés is képes tápelemek felvételére, azonban a növény tápanyagellátása alapvetően a gyökérrendszeren keresztül történik, a gyökérszőrök felülete nagyságrenddel nagyobb, mint a lombé. A tápanyag-utánpótlási technológiák is alapvetően a gyökéren keresztüli, azaz a talajból történő tápanyag-hasznosulásra épülnek, elsősorban az ilyenformán a növénybe kerülő tápanyagokkal számolunk.
Vannak azonban esetek, amikor a lombon keresztüli tápanyag-ellátás előnyösebb vagy éppen egyetlen megoldás bizonyos tápelemek pótlására, aminek alapvetően két oka lehet:
• Úgynevezett relatív tápanyaghiány-jelenség, amikor a talajban, a gyökérközegben jelen vannak a tápanyagok, csak a növénybe jutásuk belső (növényi) és külső (környezeti) okok miatt gátolt.
• Gyorsan kell a tápanyagok pótlásáról gondoskodni, gyorsabban, mint ahogy a gyökerek arra képesek. Például tűzdelés vagy ültetés után – főleg szálas palánták esetén –, ha a sérült gyökerek még nem regenerálódtak, ugyanakkor a kedvező időjárás hatására a lombozat növekszik, amihez igényelné a tápanyagokat. De előfordulhat tavasszal a fűtés nélküli hajtatásban is, ha a kedvező fényviszonyok és meleg légtér következtében gyors a növekedés, ugyanakkor a még hideg talaj miatt a gyökértevékenység nem kielégítő.
Lombtrágyázással – ugyan különböző hatékonysággal – valamennyi növényi tápelem adható, de elsősorban a mikro- (cink, bór, molibdén, mangán, réz) és mezoelemeket pótoljuk (vas, kén, magnézium). Fontos megjegyezni:
A levéltrágyázás nem helyettesíti a talajon keresztüli trágyázást, annak csupán kiegészítője!
Cink- és mangánhiány tünetei
A cink és a mangán esszenciális, azaz nélkülözhetetlen tápelemei a termesztett zöldségféléknek, mint ahogy valamennyi növénynek is. A cinkhiány jelensége nem mondható nagyon gyakorinak a növénytermesztésben, de egyes fajok, növénycsoportok esetében rendszeresen megfigyelhető.
Van, amikor a lombon keresztüli tápanyag-ellátás előnyösebb vagy éppen egyetlen megoldás bizonyos tápelemek pótlására – fotó: Shutterstock
A megjelenés gyakorisága alapján négy csoport különböztethető meg:
- Érzékenyek: kukorica, szója, komló, len, szőlő, a gyógynövények közül a ricinus, továbbá a citrusfélék. Zöldségfélék közül a bab és a csemegekukorica.
- Közepesen érzékenyek: burgonya, cukorrépa, lucerna, vörös here, gyümölcsfák (alma és körte). Zöldségfélék közül a korai burgonya, hagymafélék, paradicsom.
- Kismértékben érzékenyek: zab, árpa, búza, rozs, mustár, általában a gyógynövények. Zöldségfélék közül a borsó, sárgarépa, gyökérpetrezselyem és a spárga.
- Nem érzékenyek: a fel nem sorolt termesztett növények, így a nem említett zöldségfajok sem.
Meg kell jegyezni, hogy a növények érzékenységéről többféle, nem egy esetben egymásnak ellentmondó besorolások is találhatók a szakirodalomban. Az sem biztos, hogy a kevésbé érzékeny fajokon – bizonyos talajkörülmények között – nem fordulnak elő hiánytünetek, a termesztés eredményét befolyásoló elemhiány, ami a tápanyagfelvételt akadályozó körülményeknek és nem a növény érzékenységének tulajdonítható (lásd az alábbi táblázatot)!
Általános összefüggések a talaj típusa, tulajdonságai és mikroelemhiány-gyakorisága között (Alloway et al. 2008 cit. Terbe 1994)
|
A cinkhiány megjelenései formája néhány tápelemekhez hasonló (Fe, Mn), fajonként kismértékben változó, kizárólag csak a cinkre jellemző szimptómákat nehéz megállapítani.
A hiánytünetek négy típusba sorolhatók:
• aprólevelűség, ami a levelek törpenövekedéséből adódik,
• levélfodrosodás,
• ecsetágúság, ami a rövid internódiumok, törpe hajtások képződésének következménye (gyümölcsfákon gyakori tünet) és
• fiatalabb, ritkán idősebb leveleken is a levélerek között megjelenő klorotikus csíkok, foltok.
Cinkhiány tünete paprikalevélen – fotó: Dr. Terbe István
A cink a fiatalabb levelekben jól mozog, az idősebb levelekből az átépülése lényegesen lassúbb, ebből adódóan alacsony vagy csökkenő cinktartalom esetén a fiatalabb növényi részeken figyelhető meg gyakrabban. A levélfoltosodás színe a növényfajtól (fajtától), korától és a hiány mértékétől függően lehet világos, barnás vagy bronz árnyalatú.
A kukorica esetében egészen világos, fehér színűek a legfelső levelek, a búzánál sárgás barna, és az alsóbb leveleken mutatkozik korábban. A főér súlyos hiány esetén is zöld marad. Levelek elszáradása (nekrózis), lehullása, a lombvesztés nagyon ritka, csak szélsőséges esetekben fordul elő, zöldségféléknél többnyire csak tápanyaghiány-kísérletekben figyelték meg, a termesztési gyakorlatban csak klorotikus tünetek megjelenését regisztrálták.
A cinkhiányos növény fokozottan érzékeny az intenzív fényre, az egészségeshez képest korábban klorotikus, majd nekrotikus napégési foltok képződnek a levélerek között, a termésen. (Fás szárú növényeknél a tünetek mindig a fa napos oldalán alakulnak ki először.)
A mangánhiány a zöldségtermesztésben ritkábban tapasztalható, mint a cinkhiány, tünetei sok vonatkozásban hasonlóak. A mangán szerepe igen sokoldalú a növényben, szabályozza az enzimek működését, a szénhidrát és a fehérje anyagcseréjét. Hiánya ennek megfelelően súlyos zavarokat idéz elő a növekedésben, a belső élettani folyamatokban.
A talaj, a gyökérközeg mangántartalmából nem mindig következtethetünk a növények mangánellátottságára, igen gyakori a növények számára felvehetetlen mangánforma.
A hiánytünetek a fiatal leveleken jelennek meg először, klorózis formájában. Az ér közötti sárgulás, szürkés sárga elszíneződés, az apró nekrotikus foltok képződése emlékeztet a cink- és a vashiányra, ezekkel gyakran összetéveszthető, különösen a kezdeti stádiumban.
A gabonaféléknél (pl. zab) szürke csíkok mutatkoznak a leveleken, amelyek idővel beszáradnak, majd a levél megtörik. Míg a vashiányt főleg a fiatal, az új hajtások színelváltozása jelzi, addig a mangánét a középső, sőt idővel az idősebb leveleké is. A vas- és a mangánhiány tünetei között az is különbség, hogy a vashiány okozta klorózis mindig erőteljesebb, mint a mangánhiányé (a vashiánynál idővel az egész levél elsárgul).
Mangánhiányra érzékeny termesztett növények közé sorolják a szántóföldiek közül a zabot, továbbá a takarmány- és cukorrépát, valamint a lucernát. A zöldségfélék közül leggyakrabban a borsón és a spenóton lehet a mangánhiány tüneteit tapasztalni, de ritkán más fajok esetében is jelentkezhet, így például uborkán, dinnyén, spárgán, babon, fejes salátán és paradicsomon, egészen enyhe tünetek formájában paprikán, céklán és hagymán is előfordul.
Bár ritkán, de savanyú (<6 pH), levegőtlen talajokon az intenzív oldódás következtében előfordulhat mangánmérgezés is, szántóföldi növények esetében kalászosokon, herén tapasztalták, zöldségfélék közül káposztaféléken. A szakirodalomban a tünetek leírása kismértékben eltérő, megjelenés helyének az alsó leveleket jelölik meg barna foltosodás, súlyos esetben nekrózis formában.
(Hazai, tenyészedényes kísérleteinkben a toxikus hatás tüneteit fejes káposztán és karalábén sikerült kimutatni: magas sókártételtünethez hasonló, haragos zöld, apróbb méretű levelek, barna hajszálgyökérzet, súlyos esetben az alsó leveleken a kalászosoknál is tapasztalható száraz foltok is megjelentek.)
