Fás szárú növényeken gondot okozó kártevők

Már március derekán a szőlészek arra figyeltek fel, hogy a nyugalomban lévő és különösen a duzzadó szőlőrügyeket valamilyen kártevő kiodvasította. Az ültetvényben kártevő állat jelenlétét nem észlelték, így arra a következtetésre jutottunk, hogy a tavaszi időszakban gyakran kisebb-nagyobb rügykárokat okozó ékköves faaraszoló (Perybatodes rhomboidaria)) áttelelt lárvája lehet a kártevő.  A beküldött fényképek akkor még csak a kártételt dokumentálták, így a kártétel okozójának egyértelmű azonosítása nem volt lehetséges. Az idő múlásával, közvetlenül a szőlő fakadása körül a kártétel mértéke, az ország szőlőtermő vidékeiről érkezett panaszos jelzések alapján, egyre fokozódott. Számos megkeresést kaptunk a Soproni, a Badacsonyi, Tokaji, Ászár-Neszmélyi borvidékekről, sőt, Szlovákia magyarok lakta területeiről is. A kártétel mértéke napról napra fokozódott, annak ellenére, hogy a nappali órákban kártevő jelenlétét egyáltalán nem észlelték. A már megmetszett tőkéken helyenként a megduzzadt rügyek akár 60-70 %-át is kirágta az ismeretlen kártevő, így a szőlész által a metszéssel beállított rügyterhelést jelentősen felülbírálta.

Kezdeti rügykártétel fakadó szőlőn

A kártevő egyértelmű azonosítása akkor vált lehetségessé, amikor elszánt növényvédelmi szakmérnök kollégák esti órákban fejlámpával és vakus fényképező géppel felszerelkezve kilátogattak a szőlőbe. A kordon karokon, a duzzadó rügyeken és a már fakadóban lévő hajtásokon, április elején/ közepén 4-5 cm nagyságú valódi hernyókat találtak. A képek formájában hozzánk érkezett lárvák fejlett bagolylárváknak tűntek és miután bagolylepke lárvák azonosítása nehéz feladat, így a kinevelés módszerében bízva, a kollégákat a hernyók begyűjtésére bíztattuk.  Közben dr. Szeőke Kálmán, tanszékünk címzetes docensével folytatott konzultáció során a hernyók képei és korábbi németországi irodalmi adatok alapján körvonalazódott, hogy vélhetően valamelyik Magyarországon is honos Noctua genusba tartozó bagolylepke faj lárvája lehet a rejtélyes kártevő. A Noctua fajok többsége gyomnövényekkel táplálkozik és a még fejlődésben lévő lárvák telelnek át, akik tavasszal fejezik be fejlődésüket. Szakirodalmi keresés során a Noctua fimbriata fajjal kapcsolatban sikerült olyan korábbi, Németországból a múlt század végéről származó adatot találni, amelyik beszámolt a faj fejlett lárváinak szőlőn okozott fakadás kori kártételéről. Az adatközlő még azt is leírta, hogy szokatlanul enyhe tél után figyelték meg a kártételt. Ezen a nyomon elindulva lárvákról készült képek alapján még az imágók kirajzása előtt sikerült a kártevőt azonosítani. A szélessávú sárgafűbagoly (Noctua fimbriata) egynemzedékes faj, május végétől szeptemberig rajzik az imágó. Tojásait lágyszárú gyomnövényekre rakja, majd a lárvák a hidegebb idő beálltáig azokon táplálkoznak. Vélhetően a 2013/2014 rendkívül enyhe, gyakorlatilag hótól mentes tele kedvezett a lárvák áttelelésnek a szőlőültetvényekben is és a fejlett hernyók az éjszakai órában a törzsön felmászva a fakadó rügyeken kiváló táplálkozási lehetőséget találtak. Az sem kizárt, hogy a többnyire gyommentesen tartott szőlősorokban kialakult táplálékhiány is közrejátszott a kártétel kialakulásában. Valószínű, hogy a megfigyelt faj mellett más közeli rokonfaj is részt vehetett a károsításban.

Keleti cserebogár imágó a fénycsapdában

A bagolylepkék hasonló kártétele a környező országokban nem teljesen ismeretlen. Olaszország szőlőtermő vidékein 13 bagolylepke fajt, köztük a N. fimbriata fajt is megfigyeltek, mint szőlőkártevőt. Kártételük gyakori, de a kártétel mértéke időszakonként erősen változó. Tömeges elszaporodásuk korlátozásában a természetes ellenségeik főleg a fürkészdarazsak játszottak szerepet. Dél-Kelet Szlovéniában is megfigyelték a Noctua fimbriata faj fakadás kori jelentős kártételét szőlőn és különböző gyümölcsfajokon.

A jövőre nézve az eset tanulsága, hogy erre a kártevő csoportra is figyelnünk kell. Észlelésük esetén a kontakthatású, ingerületvezetést gátló, alacsony hőmérsékleten is hatásos rovarölő szerekkel (pl. piretroidok) védekezhetünk a bagolylepke lárvák ellen. Virágzó gyomok előfordulása esetén a kezelést a készítmény méhveszélyességének figyelembevételével kell elvégezni.

Az utóbbi években a szőlőültetvényekben jelentősen csökkent a széles hatású, ingerületvezetést gátló rovarölő szerek használata. Vélhetően ennek tudható be, hogy különösen az idősebb ültetvényekben egyre gyakrabban találkozunk a közönséges teknős pajzstetű (Parthenolecanium corni) előfordulásával. Jelenlétét metszéskor könnyen megfigyelhetjük, ugyanis a telelő lárvák az idősebb részeken telelnek. Védekezés a fakadást követően tavasszal rajzó hímek vagy a nyár folyamán, a leveleken tartózkodó lárvák ellen, más kártevő rovarok elleni védelemmel (pl. szőlőmolyok, amerikai szőlőkabóca) összehangoltan lehetséges.

Közönséges liszteske

Az amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus) hazai előfordulásáról 2006-tól vannak biztos adataink. Az ország szőlőtermő területeinek többségén ma már megtalálható a faj. Önmagában a szőlő nedveinek szívogatásával észlelhető károkat lényegében nem okoz. A szőlővédelemmel foglalkozók érdeklődésének középpontjában, a szőlő aranyszínű sárgasága néven ismert fitoplazmás (Flavescens doré) betegség 2013-as hazai észlelését követően, mint a kórokozó terjesztője került.  A fitoplazmás betegség kórokozójával fertőzött tőkék hajtása rendellenesen fejlődik, a tőkék kondicionálisan leromlanak, majd néhány éven belül elpusztulnak. A fitoplazma által fertőzött szőlőn táplálkozó amerikai szőlőkabóca lárvák és nimfák a növényi nedvvel felveszik a kórokozót, majd imágóvá fejlődve táplálkozásuk során tovább terjesztik. Az újonnan fertőzött növényeken a tünetek majd csak a következő tenyészidőben jelennek meg. Mivel a fitoplazmás betegség ellen közvetlenül nem tudunk védekezni, ezért minden lehetőséget meg kell ragadni betegséget terjesztő amerikai szőlőkabóca elleni védelemre. Feltétlenül át kell alakítani a szőlő kártevők elleni védelem stratégiáját. Az amerikai szőlőkabóca megjelenése előtti évtizedekben, a nyári időszakban legfeljebb a szőlőmolyok ellen volt szükség rovarölő szeres kezelésekre. A feromoncsapdás rajzásmegfigyelés alapján kiderült, hogy a kezelések alacsony kártevő szint következtében, egyes években akár kockázat nélkül el is hagyhatók.

A jövőben a szőlő növényvédelmében vélhetően az amerikai szőlőkabóca elleni védelemnek meghatározó jelentősége lesz. A kórokozó felvételére képes lárvák és nimfák ellen a virágzást követően kettő rovarölő szeres kezelés feltétlenül szükséges. A július végén, augusztus elején megjelenő, kívülről a szőlőültetvénybe betelepedő imágók ellen, sárga ragacsos csapdák fogásától függően, legalább egy rovarölő szeres kezelésre lesz szükség. Ezzel együtt is legfeljebb mérsékelni tudjuk a betegség terjedését. Ennek oka, hogy a felhagyott, kivadult szőlők továbbra is kezeletlenek maradnak, ahonnét a kórokozó kabócák általi terjesztése nehezen akadályozható meg.  A hatásos védekezés lehetőségeit tovább rontja, hogy az aranyszínű sárgaság kórokozója, mint az a közelmúltban kiderült, az iszalagon és az égeren is előfordul a szőlőkabócával egyetemben. A mediterrán régió országaiban, a szomszédos Szlovéniában már megtapasztalták a szőlő aranyszínű sárgaságának gyors terjedését és kártételét. Így egyáltalán nem mondhatók túlzónak a meghozott a hatósági intézkedések és a szőlészek részére szervezett, figyelemfelhívó szakmai rendezvények nagy száma.

A 2014-es korai kitavaszodás következtében lágyszárú növényeken, cserjéken, fákon, köztük szőlőn is egyre több helyen észleltük az amerikai lepkekabócát. A viaszos váladékkal borított lárvák nagy tömegben jelentek meg a fiatal hajtásokon, leveleken. Kártételük abból eredt, hogy a károsított növényeket a nyár eleji időszaktól kezdődően mézharmat borítja. Jelenlegi ismereteink szerint nem terjesztője a szőlő fitoplazmás betegségeinek, így növényvédelmi jelentősége a szőlőn elmarad az amerikai szőlőkabócáétól.

A Kelet-Ázsiából Európába behurcolt selyemfényű puszpángmoly (Cydalima perspectalis) hernyói 2013-ban tarra rágták a nyugat-magyarországi puszpáng bokrokat, így számítottunk rendkívüli gyors országos elterjedésére. Nem csalódtunk, a kártétel nem maradt el az ország többi részén sem. Tavasszal a bokrok belsejében áttelelt fiatal lárvák április elejétől tarra rágták a bokrokat. Az első imágónemzedék utódai a nyár folyamán a még zöld levelű bokrokat károsították, majd az augusztusi második imágónemzedék gyakorlatilag az ország keleti részén is megvetette a lábát. Ezt követően október közepén minden bizonnyal egy harmadik csonka nemzedék imágóit figyeltem meg.

Pusztángmoly kártétel

A károsító hernyókon eddig természetes ellenség megjelenését nem észleltük. A tavasszal tarra rágott bokrok visszavágást követően kihajtottak és az új hajtásokon már szeptemberben ismételten súlyos kártétel alakult ki. Úgy tűnik, hogy puszpáng bokrok ismételt rovarölő szeres kezelés nélkül kipusztulásra vannak ítélve a selyemfényű puszpángmoly kártétele következtében. A fiatal lárvák elleni kémiai védekezésre a rovarnövekedést gátló hatóanyagok és az ingerületvezetést gátló hatóanyagok egyaránt hatásosak. Az eredményes védekezést rendszerint az nehezíti, hogy a kártétel a bokrok belsejében alig észrevehetően kezdődik, és amikor felismerik a faj jelenlétét a bokrokat már többnyire tönkretették a lárvák. A puszpángon kívül más növényfajt nem veszélyeztet.

Úgy tűnik, hogy a dísznövényként ültetett örökzöldekre egyébként is rájár a rúd. A tuják, borókák, hamisciprusok kedvelői 2014-ben megtapasztalhatták, hogy egyre több növény veszíti el díszítő értékét és tömeges pusztulásuk sem ritka. A kártétel az egész országban mindenütt megfigyelhető, de különösen az ország középső részén a fővárosban található örökzöldeken gyakori. Magyarország örökzöldek számára kedvezőbb, csapadékosabb nyugati területein kisebb mértékű az örökzöldek tömeges elhalása. Az elpusztult növényeken gyakran megtalálhatók a borókaszú, tujaszú (Phloeosinus aubei, Phloeosinus thujae) járatai és nem ritkán a kimutatható a boróka-tarkadíszbogár (Lamprodila festiva) jelenléte is. Ennek ellenére helytelen lenne önmagukban ezekre a kártevő fajokra fogni az örökzöldek pusztulást. Véleményem szerint több tényező együttes, kedvezőtlen hatása vezetett az örökzöld növényeink egy részének pusztulásához.

Az időjárás változásának közelmúltban megtapasztalt kedvezőtlen hatása közül az örökzöldeket, különösen a tartós nyári aszály (2013 nyarán 9 héten keresztül az ország középső részén nem esett számottevő mennyiségű csapadék) és legalább ennyire érintette a 2013/2014 enyhe tele. A tél folyamán a fagymentes időszakban az örökzöldek párologtatnak, mindaddig, ameddig a gyökérzóna talajából a vizet fel tudják venni. Csakhogy ne feledjük, az elmúlt 30 évben kizárólag hajtásdugványról szaporított, járulékos gyökérzetű, sekélyen gyökerező örökzöld növényeket ültetünk, amelyek a kedvezőtlen klimatikus hatásoknak sokkal jobban kitettek, mint a mélyebben gyökerező növények. Néhány évvel ezelőtt egy erősebb vihar Budapest szélnek kitett körzeteiben a laza talajba ültetett örökzöldek jórészét kidöntötte. Az örökzöldeken a vízhiányból eredő száradási tünetek sokszor néhány hónap elteltével jelentkeznek akkor, amikor a növény már menthetetlen. A legyengült örökzöldeken hamarosan megjelennek a szúbogarak, a boróka díszbogár. Amikor a növények a pusztulás végső stádiumába jutnak, a kéreg felületén a harkály által vájt lyukak, illetve a rovarok röpnyilásai is jelzik a folyamat végét. A legmutatósabb örökzöldjeink egy része nemet mondott a hátrányosan megváltozott klímánkra és a kialakult szaporítási gyakorlatra.

Paradicsom levélatka kártétele

Az almatermesztők rendszeresen jelentkező növényvédelmi gondja a vértetű (Eriosoma lanigerum) kártétele. A kártétel mértékére jellemző, hogy a földfeletti növényrészeken, vesszőkön, hajtásokon kialakuló vértetű kolóniák mézharmattal szennyezik a szüret előtti időszakot megelőzően a gyümölcsöt, és azon kialakuló korompenész értékesítési gondot okoz. A kártevő jelentősége különösen a vértetűre érzékeny M 9-es alanyokon telepített gyümölcsösökben gyakori. A gyökérzónában áttelelt populáció egy része tavasszal a fák földfeletti részére húzódik és már a virágzást megelőzően kezdődik elszaporodásuk. Enyhe teleken, ilyen volt a 2013/14-es tél, a vértetvek a fák koronájában is jelentős lárvapopulációkkal telelnek és már akár február végétől folytatják a táplálkozást. A kolóniákat borító viaszpamacsok növekedése jól jelzi a táplálkozásuk és szaporodásuk kezdetét. Az előző évben a vértetű fürkész (Aphelinus mali) által parazitált vértetvek fekete színű „múmiái” szerencsére szép számban szinte valamennyi almáskertben megtalálhatók voltak. Az elpusztult vértetű kitin váza védelmet jelent a telelő fürkészdarázs lárvák és bábok számára. Ily módon a fakadás után közvetlenül még a vértetű elszaporodását megelőzően lehetőség van a vértetű fürkészt kímélő védelemre a virágzást megelőző időszakban. Amennyiben a kezelésre engedélyezett kontakt hatóanyagok kijuttatását a vértetű viaszváladékát megbontó káliszappannal együtt jutatjuk ki, a hatékonyság látványosan növekszik. A virágzást követően az erőteljesen növekvő hajtásokon a felszívódó hatóanyagú készítmények adhatnak jó eredményt. A védekezés súlypontja a fakadástól az erőteljes hajtásnövekedés végéig tart.

Májusi cserebogár frissen rakott tojásai

A 2014-es esztendőben végzett vizsgálataink ismételten megerősítettek abban, hogy a gyümölcsültetvények, különösen a homoktalajra telepített ültetvények legégetőbb gondja a cserebogár lárvák kártétele. Az engedélyezett rovarölő szerek cserebogár lárvák ellen hatástalanok. A forgalmazott biopreparátumok használatának üzemi tapasztalatai és az általunk végzett kísérletek csak a hatástalanságot igazolták. Ebből adódóan a rajzó imágók elleni védelem nélkül nincs esély a kártétel megelőzésére. Az idei korai kitavaszodásnál a májusi cserebogár a Dunántúl hűvösebb részein már április közepén olyan tömegben rajzott, hogy védekezésre volt szükség. Az elhúzódó rajzás ismételt kezelést igényelt, de aki ily módon járt el, nem valószínű, hogy megoldhatatlan lárvaelleni védelem szükségességével találja magát szemben. A nyáron rajzó homoki fajok (kalló cserebogár, Polyphilla fullo, keleti cserebogár Anoxia orientalis) megfigyelése nehezebb, mert érési táplálkozást nem folytatnak, így az esti órákban végzett fénycsapdázás vagy egyéni rajzásmegfigyelés jelenthet támpontot a védekezés szükségességének eldöntésére. Fiatal, nem termő cseresznye és meggy ültetvényben az imágók elleni védekezés elvégzése nem ütközik különösebb nehézségbe. Termő ültetvényben, amennyiben szüret alatt rajzik a kártevő, megoldhatatlan feladat elé állítja a termesztőt. Különösen nagy kártétel várható, ha az ültetvényben a cserebogár pajorok egyedüli lehetséges tápláléka a kultúrnövény gyökere. A hazai gyakorlat szerint a homoktalajú ültetvényekben a facsíkot vegyszerrel, a sorközt tárcsával tartják gyommentesen. Nem marad a cserebogarak lárvainak más, mint a kultúrnövény gyökere.

Közönséges teknős pajzstetű himek, nőstények tavasszal, szőlőn

Lágyszárú növényeken gondot okozó kártevők

A káposztaféléket termesztők az idei esztendőben is gyakran panaszkodtak a közönséges liszteske tömeges előfordulására. A nyár folyamán a növények legalsó leveleit már kiültetést követően nagy tömegben ellepte a közönséges liszteske (Aleurodes proletella). Tömeges elszaporodása következében a növények növekedését hátráltatta, majd később megjelent a növényeken a mézharmat és a korompenész. A védekezést nehezítette, hogy az alsó levelek fonákján, növényvédő szerrel nehezen elérhető helyen tartózkodtak. A fiatalkori növényeken jelentősebb a kártételük, az idősebb, záródott növényállományban kártételük kisebb jelentőségű. Elszaporodásuk feltételezett okaként említhető a rendkívül enyhe tél, továbbá a keresztesvirágú növények termőterületének az utóbbi évtizedben bekövetkezett jelentős növekedése. Tömeges elszaporodásukkal párhuzamosan megjelent természetes ellensége a molytetű ragadozó muslica (Acletoxenus formosus) gyakran megtalálható a kolóniákban, de a kártevő visszaszorítására eddigi tapasztalataink alapján önmagában nem képes.  Így legfeljebb a feszívódó hatóanyagokkal végzett kezeléstől várhatunk kielégítő eredményt (pl. spirotetramat Movento).

A lágyszárú kerti növényeken az ország csapadékosabb dunántúli területein, különösen a lakóházak körüli haszonkertekben jelentős károkat okozott a spanyolcsiga (Arion lusitanicus). Kártétele évről-évre ismétlődik és a kertészkedők legváltozatosabb módszerekkel próbálják megelőzni a kártételt, kevés eredménnyel.  A forgalomban kapható metaldehid hatóanyagú csigaölők mindaddig hatásosak, amíg át nem nedvesednek. Ez pedig a csapadékos időjárás esetén hamar bekövetkezik, így a növényvédő szer hamar hatását veszíti. A kártevő talajszintbe süllyesztett műanyag edényekbe helyezett csalogató anyagokkal (pl. sörrel) is csapdázható. A konyhasóval történő csigairtásról azonban szeretnék mindenkit lebeszélni. Se a nátrium, se a klorid ion nem használ a talajnak és hamarosan tönkre tesszük a termesztés legfontosabb közegét.  Amennyiben a kert közelében elhanyagolt, gyomos, műveletlen területek vannak, a csigairtás majdnem reménytelen vállalkozás mindaddig, amíg területet rendszeres művelése, gyomirtása nem történik meg.

Paradicsom levélatka kártétele

Vándorpoloska (Nezara viridula) elszaporodásában minden bizonnyal szerepet játszott az enyhe tél, amikor az imágók minden nehézség nélkül áttelelhettek. Gyakori jelenlétükkel országszerte találkoztunk. Különösen a rovarölő szeres permetezésben nem részesített paradicsomnövények termésén okoztak látványos tüneteket.  Kártételük még nagyobb visszhangot kapott volna a kertészkedők körében, ha az augusztus elején járványszerűen megjelent paradicsomvész nem pusztítja el a termés döntő többségét.

A növényházakban termesztett paradicsomon az idei esztendőben helyenként megjelent a paradicsom levélatka (Aculops lycopersici). A kártétel levélen és kisebb mértékben a termésen is megjelent. Gyorsan szaporodó faj, kártétele kezdetben foltokban jelenik meg a növényházban, majd kártétele a zsúfolt lombozaton gyorsan, akár az egész állományra kiterjed. Vélhetően szaporítóanyaggal került a növényházakba és száraz körülmények között akár jelentős kárt is okozhat. A kártevő jelenlétét először a barnuló száron és leveleken észlelhetjük. Szabadföldön áttelelni nem képes, mostanáig szabadföldön kártétele nem jelentkezett és nem is nagyon várható. Védekezésre kénporozás, illetve abamektin hatóanyagú növényvédő szerek hatásosak. Az időben végzett kezelésekkel megelőzhető a kártevő gyors elszaporodása és kártétele.

Pénzes Béla

egyetemi tanár